A hét szakácsa: Gabys

A hét szakácsa rovatunkban hetente egy-egy szakácstársatokat ismerhetitek meg részletesen egy-egy konyhai kaland tükrében. Fogadjátok szeretettel a NoSalty e heti főszakácsát, Gabyst!

...nem, nem, én nem sertepertéltem anyukám mellett a konyhában. Sőt! Ha megkért arra, hogy legalább a zöldségeket pucoljam meg, az öcsémet toltam előszeretettel magam elé. Majd ő. Akkor a konyha nekem csak az étkezések és persze közben a napi események megbeszélésének a színhelye volt. Na nehogy már fél napot ott töltsek, mint anya, hogy aztán fél óra után nyoma se maradjon az egésznek! Persze, ahogy nőttem egyre gyakrabban hangozott el a kérdés: „Ha majd férjhez mész, ki fog főzni, ha nem akarsz megtanulni?” Már a kérdés is borzasztó volt. Én meg a konyha, brrrrr. Vetettem egy mosolyt anyára és magabiztosan kijelentettem: majd te! Persze, nem így lett, csak az elején...

Férjhez mentem gasztronómiailag tudatlanul. Persze, az ember lánya azért szeretné a férjét teljesen elbűvölni, így elkezdtem a konyhával ismerkedni. Az első randevúnk egy csapás volt a számomra. Sosem felejtem el az első gyönyörűen tálalt, viszont katasztrofálisan rossz ebédemet. Még az uborkasalátámat is ehetetlennek minősítettem. A férjem egy igazi diplomata volt, hősiesen ette, közben szelíden mondta, talán kicsit sós, talán picit jobban megsütötted... Úgy döntöttem, ilyen könnyen nem adom fel! Anya telefonos segítségét vettem igénybe, ha együtt voltunk hétvégén, már figyeltem mit csinál, segítettem. Megkaptam „ajándékba” tőle a saját Turós Emil szakácskönyvét. Féltve őröm a mai napig a most már rongyosra olvasott, néhol lapjaira hullott könyvet. De azt hiszem, belejöttem!

Sorban megszülettek a gyerekek. Már imádtam főzőcskézni nekik, naponta „pancsoltam” apró mennyiségű bébi- majd ahogy nőttek, koruknak megfelelő ételeket. Lelkesedésemet látva, rengeteg szakácskönyvet kaptam ajándékba és már nem célzattal, hanem mert érdekelt. Nagyon érdekelt! Már szerettem főzni, jó volt új recepteket kipróbálni. Nem estem kétségbe, ha valami nem sikerült, igyekeztem rájönni – egy valóban jó recept alapján –, mit nem csináltam jól. Szerencsére több országba is eljutottunk. Számomra természetes volt, hogy az adott országra jellemző ételeket megkóstolom, valami hangulatos családi étteremben. Felejthetetlen volt a görög tengeri herkentyűkből összeállított menüsor, az olaszok spagettijai, pizzái, levesei, az erdélyi csorbalevesek, a francia hagymaleves, a légies, mindig friss bagett, hogy csak néhányat mondjak a teljesség igénye nélkül. Számomra kihagyhatatlan az adott ország piacának meglátogatása és persze az ottani fűszerek nélkül sose tértem haza. Itthon próbáltam visszacsalogatni azokat az ízeket, de kíváncsi voltam pl. a török paradicsomlevesre is. Fantasztikusan finom volt, egy különleges ízvilág, de a titkára ez idáig nem jöttem rá. Kezdetben a férjem tiltakozott külföldi útjaink során a béka, rák, kagyló, csiga ellen, hogy nehogy már...Ő? Ilyet? Sosem! Aztán rávettem, megkóstolta. Ma már olyan természetesen eszi (ha mód van rá), mint a bográcsban készített marha- vagy birkapörköltet.

Az internet világában kerestem kutattam új-régi és különleges recepteket, így bukkantam rá a NoSaltyra. Belevetettem magam a receptekbe és itt ragadtam. Olvasgattam, nyilván mindenkinek van saját, jól bevált receptje, de engem érdekelt, más hogy készíti el a valóban hagyományos ételeket, és kerestem az újakat, különlegeseket. Tanultam a receptekből sokat, néha elcsodálkoztam, néha a homlokomra csaptam: hogy ez nekem nem jutott eszembe! Nálunk én kitalálom, a hozzávalókat a férjem beszerzi. Nem szívesen járok bevásárolni, így ez lett a munkamegosztás nálunk. De már nem lepődik meg, ha receptkönyv helyett a NoSaltyról sorolom, mit is vásároljon. Elsőre megmosolyogtak itthon, ha a laptoppal a kezemben kivonultam a konyhába és szakácskönyvként használtam. Ma már nincs összekacsintó mosoly, inkább belekukkantanak, hogy tudják, mi is lesz a kiszemelt fogás.

Lelkesen sütök-főzők a családomnak. Nálunk a „húst hússal” elv érvényesülne, de a hagyományos ízeken, ételeken túl, szívesen párosítom a sült húsokat párolt zöldségekkel. Sikerült lassanként elfogadtatnom a fiúkkal. Süti nélkül sem lehetünk meg. Kerülöm a nehéz, vajas sütiket, inkább a habos, könnyed sütemények felé hajlok. Nem számolok kalóriákat, a kilóinkkal pedig rendben vagyunk, de igyekszem egyensúlyban tartani a nehezebb ételeket könnyebb fogásokkal. Kerülöm és nem szeretem a túl fűszeres ételt és a túl zsírosat sem. Képes vagyok késő este is „összedobni” egy ételt vagy egy egyszerű sütit. Remek pillanatok, én főzők, a férjem kuktáskodik, közben tölt egy-egy pohár édes pezsgőt, közben beszélgetünk.

Most már kilencen üljük körbe az asztalt. Boldogság nézni őket, a két gyönyörű kislány unokámat. Nosztalgiázok, hát igen, tényleg, régen anya is fél napot állt a konyhában... de tudom, ma már tudom, megéri. Míg eltüntetik az ételt, nagy dumák, hangos nevetések...Tényleg érdemes főzni miattuk, értük. Persze az is nagy öröm, amikor a családom többi tagjának és a barátoknak főzők. Pláne nyáron, azok az igazi, kerti, nagy grillezések, bográcsozások. Néha tesztelek rajtuk egy-egy új receptet a NoSaltyból (elképesztően bátor vagyok néha) és nagyon jó, mikor az első falatok után jön a dicséret. Ha időm engedi, és úgy gondolom, másokat is érdekelhet egy-egy ételem receptje, akkor felteszem, és igyekszem úgy leírni az elkészítését, hogy a kezdő háziasszonyoknak is segítséget tudjak nyújtani. A lányom – kezdő háziasszonyként – aggódó kérdéseinek özöne jut eszembe, pl.: na de mi az, hogy vékony rántás?

Ha egy receptet megcsinálok, mindig visszajelzek a recept feltevőjének. Szakácsként számomra öröm, ha másnak is ízlett az általam elkészített étel. Egyszerűen örömet okoz, ha azt írják, finom volt, hiszen ez egy dupla öröm. Túl azon, hogy a családomnak ízlik, másoknak is jó. És ha ez nekem jó érzés, megírom a szakácstársamnak, erre az időt sosem sajnálom. Hiszem, tudom, ezzel neki is szerzek néhány boldog pillanatot. Bevallom őszintén, nem szeretem a „hú de jól néz ki, de guszta, hú de finom lehet” bejegyzéseket, mert azt látom vagy gondolom. De ha leírják, hogy elkészítették és valóban finom vagy kulturáltan, hogy nem jó valamiért (előfordul ilyen is), netán tovább gondolták a receptet, azt nagyon szeretem. Ezek a valódi vélemények inspirálják az embert. Néha pont a hozzászólások miatt kapok kedvet olyan recepthez, amit egyébként eszembe se jutna megcsinálni. Mert kíváncsivá tesz... Sajnos egyre kevesebb az ilyen, sajnálom, és biztos vagyok benne, nem csak én vagyok így vele. Én biztatnék mindenkit, 1-2 mondat, fél pillanat leírni a véleményt, de a kezdőknek és a rutinosoknak sokat segítene egy-egy vélemény, hiszen erről is szól az oldal. Véleménycserékkel segítjük, biztatjuk egymást. Az idejét nem sajnáló receptfeltevőtől se sajnáljuk az időt, dicsérjük meg bátran.

Nemrég kedves szakácstársamtól, Tomatotree-től olvastam egy gondolatot. Teljesen egyetértettem vele: „Nekem sem sikerül minden, amit először próbálok, de átlépek rajta, mert ennek az oldalnak nem a bántásról kell szólnia. Csak azért, mert ebben a felgyorsult virtuális világban azonnal odaszúrhatunk valami epéset, azért még nem kötelező, ugye? Hisz a szakácskönyvből se tépjük ki a lapot, ha nem sikerül a recept.” Kiegészíteném azzal, az első kudarccal nem ér, nem érhet véget a tudományunk. A főzéshez az alapanyagokon túl, kell lelkesedés, a meg tudom én ezt csinálni, a tudat, hogy sikerülnie kell, hiszen én azt akarom. Kell még egy adag bátorság, önbizalom, hiszen majd 30 év tapasztalata után is, egy-egy új, ismeretlen recept kipróbálásához nekem is szükségem van mindegyikre.Mindenkinek nagyon kellemes időtöltést, olvasást kívánok az oldalon, és örömökkel teli sütés-főzést.

A rovat korábbi cikkeit itt találjátok >>

Címlapról ajánljuk

További cikkek