Marhalábszár

A marhalábszár a mellső és hátsó lábak alsó része, hátsó lábak esetén a nudli hús alatti rész. Harmadosztályú hús, mivel viszonylag inas, ezért hosszas főzési időt igényel. Pörköltek, levesek készítésére kiválóan alkalmas.
A marhalábszárat legalább 2-3 órán keresztül kell lassú tűzön főzni, hogy az inak teljesen megpuhuljanak. Sokféleképpen elkészíthető alapanyag, amit a magyar konyha is előszeretettel használ.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A marhalábszár a marha lábának alsó húsrészéhez tartozik. Jellemzően izmos, inas, és viszonylag kevés zsírt tartalmaz, ami miatt különleges főzési technikát igényel. Általában lassú főzéssel készítik, több órán keresztül.
A marhalábszárat frissen vagy fagyasztva, henteseknél és nagyobb élelmiszerboltokban vehetjük meg. A csontos változat különösen ajánlott, ha gazdagabb ízű ételeket szeretnél készíteni. Ellenőrizzük a hús származási helyét, és ha tehetjük, részesítsük előnyben a helyi gazdálkodásból származó termékeket. Hűtőben tárolhatjuk 3-4 napig, de le is fagyaszthatjuk, így hónapokig nem veszít a minőségéből.
Magas fehérjetartalommal bír, és alacsonyabb zsírtartalmú, mint a marhahús egyéb részei. A lábszárban található inak és kötőszövetek főzés során zselatinná és kollagénné alakulnak, melyek az ízületek, a bőr, a haj és köröm egészségét szolgálják. Emellett a marhalábszár gazdag cinkben, vasban, foszforban, magnéziumban és káliumban is.
A pörköltöt, mint klasszikus magyar ételt, gyakran készítik marhalábszárból, csakúgy, mint a gulyáslevest. Készülhet marhalábszárból húsleves is, hiszen a csontos változata különösen jó ízt ad a levesnek, illetve ragukhoz is hozzáadható.
Készülhet belőle eredeti pincepörkölt, vörösboros marhapörkölt tarhonyával, hagyományos babgulyás, csodás gulyásleves vagy gulyásleves marhahúsból, de vörösboros marhapörkölt hagymás dödöllével, klasszikus magyar gulyásleves, de erdélyi pörkölt is, tojásos nokedlivel.
Még több marhalábszáras receptért görgess lejjebb!
Bármikor vehetünk hentesnél, nagyobb élelmiszerboltokban.
Hűtőben tárolhatjuk 3-4 napig, de le is fagyaszthatjuk, így hónapokig nem veszít a minőségéből.
fehérjetartalom
21.75 g
zsírtartalom
39003.19 g
szénhidráttartalom
0 g
víztartalom
73.03 g
Foszfor
204 mg
Nátrium
63 mg
Kalcium
20 mg
Magnézium
14 mg
B6 vitamin
0.47 g
Niacin - B3 vitamin
5.74 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.35 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.22 mg
fehérje
21.75 g
Zsír
telített zsírsav
1.28 g
egyszeresen telített zsírsav
1.76 g
többszörösen telített zsírsav
0.15 g
koleszterin
39 g
ásványi anyagok
Kalcium
20 mg
Vas
2.32 mg
Magnézium
14 mg
Foszfor
204 mg
Nátrium
63 mg
Cink
6.94 mg
Réz
0.071 mg
Mangán
0.014 mg
Szelén
17.7 µg
szénhidrát
víz
73.03 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.1 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.22 mg
Niacin - B3 vitamin
5.74 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.35 mg
Folát
8 µg
B12 vitamin
3.33 µg
B6 vitamin
0.47 g
A muffinra soha nem lehet ráunni, hiszen egy igazi univerzális sütemény, amit mindig újragondolhatunk. Mi most elhoztuk 3 kedvenc, gyümölcsösre hangolt muffinunkat!
NosaltyNe gondold, hogy házilag nem készíthetsz isteni mexikóit: kukorica-krémleves, gyors mexikói chilis bab és churros vár - utóbbi rendhagyó formában!
NosaltyIdén 15 éves a Konyhakiállítás. A 2025. február 28-án nyíló kiállítás témája a holnap konyhája, mely természetes, okos és inspiráló!
NosaltyNem ritka jelenség, hogy hússütéskor azt tapasztaljuk, a serpenyő alján nem kevés víz gyülemlik fel. De honnan jön ez a folyadék és miért?
Remélhetőleg mindenki éhes, kezdjünk is hát bele: egyszerű brokkolileves, szaftos rakott cukkini és brie brulée kerül ma az asztalra.
A kenyérfogyasztás, mondhatjuk, hogy legtöbbünk életében mindennapos. Na de jól van ez így?
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Ízlés szerint csoki- vagy gyümölcsdarabkákat tehetünk a muffintésztába.
Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...