Csemegekukorica

Csemegekukorica

Leírás

Becslések szerint mintegy 10-12 ezer éve kezdték az indián törzsek gyűjteni értékes termését, termeszteni pedig 5-7 ezer éve kezdték. Léte és eredete mégis igazi rejtély, egyrészt, mert vad formája nem is ismert, másrészt, mert ember nélkül már nem lenne képes tenyészni. A szemek ugyanis maguktól nem tudnak kiperegni a torzsából. Kérdés, hogy az emberrel eltöltött idő, elegendő-e ilyen horderejű változáshoz egy növényfaj életében. Egyes tudósok ezért úgy vélik; a kukorica bizonyítéka lehet az emberi kultúra sokkal ősibb voltának, mint ahogy azt ma általában gondoljuk. A kukoricának a tenyésztés során fehér, sárga, rózsaszín, piros, sőt kék szemű alfajai is létrejöttek. A kemény szemű fajták termését lisztté őrölve is fogyaszthatjuk. Más az íze és állaga a takarmánykukoricának, és a puha, főzésre alkalmas csemegekukoricának. A XIX. századtól ismert csemege-kukorica édesebb, keményítő helyett több cukrot tartalmaz. Június végétől jelenik meg a piacokon, augusztus, szeptember végén fejeződik be a szezonja. Nem véletlenül eszik a mexikóiak a babbal együtt. Ez a zöldségpáros optimális arányban tudja biztosítani a szervezet számára a tápanyagokat. Szénhidrát-összetétele elősegíti a vércukorszint megfelelő szabályozását. A kukorica gyógynövény is. Levelének és gyökerének főzete fájdalmas vizelés, húgyúti és hólyagpanaszok esetén ajánlott. Vesehomok- és vesekő megelőző szer. A torzsavirágzat bibeszálait, azaz a kukoricabajuszt még a megporzás előtt érdemes szedni, mert egyébként a megporzás és a magok érése után szedett kukoricabajusz hashajtó hatású. Egyébként a belőle készült teát vízhajtó, enyhén élénkítő és értágító hatása miatt fogyasztják. A főtt kukorica ízesebb, ha tisztítás és a bajusz eltávolítása után a burokleveleket a csövek mellé helyezzük a főzővízbe. Általában ne szokták sós vízben főzni, de kevés sóval főzve tán még finomabb. A cső két végébe kicsi villát vagy fogpiszkálót szúrva is tálalhatjuk, így akár elegánsabb étel is válhat belőle. Kicsi háztáji vajjal azon melegében megkenve pedig igazán finom. A friss szemeket a torzsáról leválasztva és megfőzve salátának, zöldségköretnek, levesbetétnek, párolva és pürésítve is elkészíthetjük. Beszerzése ma már nem nehéz, hiszen konzerv vagy mélyhűtött formában minden időszakban kapható. A főtt kukoricaételek a són kívül kevés fűszert igényelnek, leginkább borsozni szokták. A szárított kukoricaszemekből készült dara, durvább szemű és finomliszt is sokoldalúan felhasználható. Annál is inkább, mert - mint említettük - lisztérzékenyek is bátran ehetik. Az általában darából készülő kukoricakása vagy puliszka ma újra előkerül a népmesék világából, és felfedezzük, hogy nem csak a "szegények asztalára" való. Az erdélyi receptek igazi ínyencséggé avatják, de az olasz receptekből is csemegézhetünk. Annak ellenére, hogy viszonylag új jövevény a kukorica Európában, Észak-Olaszországban polenta néven ugyancsak igazi nemzeti eledellé vált. Végül nem feledkezhetünk meg a különböző ropogtatnivalókról, a reggeli cornflakesről, a kukorica-csipszekről, a mexikói takóról, a sós és édes pattogatott kukoricáról, amelyek csalóka csemegék; nem kevés kalóriával gazdagítják fogyasztóikat. A kukoricaszemekből kivonható kukoricaolaj főzésre, sütésre, salátaöntethez egyaránt kiváló. A kukorica csíráztatható is, a csírából előállított olajat egyre gyakrabban használják étkezési célokra, főként saláták és főzelékek ízesítésére, főzésre azonban már nem alkalmas. A csemegekukorica héja halvány zöld színű. Még éretlen állapotban szedik, és minél hamarabb célszerű megenni, mert a kukorica természetes cukortartalma nagyon gyorsan keményítővé alakul, így veszít az édességéből. Egészséges héjú egyedeket válasszunk, azt pedig, hogy friss-e, onnan állapíthatjuk meg, hogy megkarcoljuk a kukoricaszemet, és ha tejszerű nedv folyik ki belőle, bizonyosak lehetünk a frissességéről.(Forrás: Házipatika)

Mikor vegyem

Nyáron.

hogyan tároljam

Vásárlás után mihamarabb fogyasszuk el, addig is hűtőben tartsuk.

100g Csemegekukorica

fehérjetartalom

3.27 g

zsírtartalom

1.244 g

szénhidráttartalom

18.7 g

víztartalom

76.05 g

Hány kalória

gramm

csemegekukorica?

Top ásványi anyagok

Foszfor

89 mg

Magnézium

37 mg

Nátrium

15 mg

Kalcium

2 mg

Top vitaminok

B6 vitamin

0.093 g

Kolin

23 mg

C vitamin

6.8 mg

Niacin - B3 vitamin

1.77 mg


Tápanyagtartalom / 100 gramm

fehérje

3.27 g

Zsír

telített zsírsav

0.325 g

egyszeresen telített zsírsav

0.432 g

többszörösen telített zsírsav

0.487 g

ásványi anyagok

Kalcium

2 mg

Vas

0.52 mg

Magnézium

37 mg

Foszfor

89 mg

Nátrium

15 mg

Cink

0.46 mg

Réz

0.054 mg

Mangán

0.163 mg

Szelén

0.6 µg

szénhidrát

rost

2 g

cukor

6.26 g

víz

76.05 g

vitaminok

Tiamin - B1 vitamin

0.155 mg

Riboflavin - B2 vitamin

0.055 mg

Niacin - B3 vitamin

1.77 mg

Pantoténsav - B5 vitamin

0.717 mg

Folát

42 µg

Kolin

23 mg

Alfa-karotin

16 µg

Béta-karotin

47 µg

Béta-kriptoxantin

115 µg

Lutein+zeaxantin

644 µg

E vitamin

0.07 mg

K vitamin

0.3 µg

A vitamin

9 µg

C vitamin

6.8 mg

B6 vitamin

0.093 g

Címlapról ajánljuk

Így főzz a családnak elegáns karácsonyi menüt 10.000 forintból

Az idei évben mondhatni, eltolódtak a prioritások a karácsonnyal kapcsolatban: spórolni kell, visszafogni magunkat a nehéz gazdasági helyzetben. Ez nem feltétlenül egy rossz dolog, én személy szerint úgy vélem, hogy a korlátok mindig jó hatással vannak a kreativitásra. Így született meg az alábbi olcsó karácsonyi menü is, amit kreatívan, mindössze 10.000 forintból főztem meg.

Lakos Benedek

További cikkek