Áfonya

Áfonya

Leírás

Észak-Amerikában őshonos cserje, melynek hamvas termése feketés-kék színű. (Magyarországon is fellelhető: Vas megyében és Sopron környéki erdőkben.) Sok vasat, A, D, és C vitamint, csersavat tartalmaz, termését és levelét széleskörűen alkalmazza a népi gyógyászat. Számos jótékony hatásának köszönhetően az áfonyát 2005 elején beválasztották a „szupergyümölcsök” közé. Gyümölcse közkedvelt lekvár; gyümölcslevesek, gyümölcssaláták alapanyaga, sütemények ízesítője, tölteléke. Az őz, nyúl, szarvas, vaddisznó elkészítésénél pikáns, közkedvelt íze miatt nélkülözhetetlen. Ezekhez az ételekhez kompót, mártás, saláta, vagy dzsem formájában tálalhatjuk. Nemcsak zamata különleges, de értékes tápanyagokat is tartalmaz. Gyümölcsbornak, likőrnek, szörpnek vagy teának elkészítve is nagyon jó hatású a bélflórára, mert ellenállóvá teszi a bél nyálkahártyáját az emésztési zavarokkal, krónikus bélhuruttal, bélfertőzésekkel, hasmenéssel szemben, és a szájbetegségeknél is jó szolgálatot tesz. Beszámolók szerint a második világháborúban a brit pilóták az éjszakai bevetések előtt marokszám ették a fekete áfonyát, ugyanis a benne rejlő anyagok segítik a retinasejtek gyors regenerálódását. Ma a gyógyszertárakban kivonata kapható. A hasmenés, fogínygyulladás régről ismert gyógyszere. A levéből főzött tea epe- és hólyagbetegségek orvossága, vesetisztító. Levele cukorbajra jó, akár nyersen is. àm vigyázzunk, nagyobb mennyiségben nyersen fogyasztva akár fájdalmas gyomorösszehúzó hatása lehet. Magas pektintartalmú gyümölcs, jó lekvár alapanyag, alacsonyabb pektintartalmú gyümölcsökből készülő híg lekvár természetes módon sűríthető vele. (Forrás: Wikipédia)

Mikor vegyem

Szezonja májustól októberig tart, ám július hó igazán az áfonya hónapja. Fagyasztott formában egész évben beszerezhető.

hogyan tároljam

A hűtőszekrény alsó, zöldséges- gyümölcsös fiókjában mosatlanul tartva egy hétig eláll.

100g Áfonya

fehérjetartalom

0.74 g

zsírtartalom

0.221 g

szénhidráttartalom

14.49 g

víztartalom

84.21 g

gramm Áfonya?

Top ásványi anyagok

Foszfor

12 mg

Kalcium

6 mg

Magnézium

6 mg

Nátrium

1 mg

Top vitaminok

B6 vitamin

0.052 g

C vitamin

9.7 mg

Kolin

6 mg

E vitamin

0.57 mg


Tápanyagtartalom / 100 gramm

fehérje

0.74 g

Zsír

telített zsírsav

0.028 g

egyszeresen telített zsírsav

0.047 g

többszörösen telített zsírsav

0.146 g

ásványi anyagok

Kalcium

6 mg

Vas

0.28 mg

Magnézium

6 mg

Foszfor

12 mg

Nátrium

1 mg

Cink

0.16 mg

Réz

0.057 mg

Mangán

0.336 mg

Szelén

0.1 µg

szénhidrát

rost

2.4 g

cukor

9.96 g

víz

84.21 g

vitaminok

Tiamin - B1 vitamin

0.037 mg

Riboflavin - B2 vitamin

0.041 mg

Niacin - B3 vitamin

0.418 mg

Pantoténsav - B5 vitamin

0.124 mg

Folát

6 µg

Kolin

6 mg

Béta-karotin

32 µg

Lutein+zeaxantin

80 µg

E vitamin

0.57 mg

K vitamin

19.3 µg

A vitamin

3 µg

C vitamin

9.7 mg

B6 vitamin

0.052 g

Címlapról ajánljuk

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!

Rosanics Petra

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?