Hátszínpecsenye örmény módra
Búcsúvacsorát tartottunk. Indulok vissza Albionba, vár az egyetem, el kellett köszönnöm a szüleimtől és Pesttől. Az utolsó napokban nagyon rámjött az izgalom, meg előre a honvágy is, persze, ez most a leginkább meghatározó. De az elkövetkező hónapokra nézve az sem elhanyagolható változás, hogy "menzás" leszek. A mindennapi főzés hiányozni fog, remélem, azért néha feltűnök majd itt nemcsak olvasóként! Addig is fogadjátok ezt a receptet - feltétlenül csak átmeneti! - búcsúként ti is, régóta készültem az elkészítésére, a kóstolás után pedig kiderült: megérdemelte a megelőlegezett bizalmat. Lajos Mari 99 húsételes könyve a forrás. Nézegettem jópár hete, rögtön megakadt a szemem az örmény szón. Akkor kezdtem neki Werfel A Musza Dag negyven napja című regényének, 1957-es magyar kiadás, a nagyszüleim hagyatéka. Édesanyám mindig sokat emlegette, mindenképp el kell olvasni, méltó emléket állít a '15-ös örmény népirtásnak. Tudtam már egyet s mást az örményekről, gyönyörű, őskeresztény templomaikról és hányatott sorsukról is, de a könyv nyomán különösen is elkezdett érdekelni ez a nép. Töltöttem már fel örmény receptet (a hasonlóan édes-sós keveredésű mazsolás répasalátát), de mindenképp ki akartam próbálni ezt a másik hasonló ízvilágút is. Így lett belőle búcsúvacsora. Remélem, hamarosan visszatérek! :)
