A paradicsomszószt tésztákhoz, pizzákhoz, húsételekhez és számos egytálételhez használjuk. Éppen ezért nem mindegy, hogyan készül. A túl savas, éles íz gyakori probléma, amit a házi szakácsok sokszor cukor hozzáadásával próbálnak ellensúlyozni.
A módszer azonban inkább csak elfedi a savasságot, mintsem valóban kiegyensúlyozná a szósz ízét. Lássuk, mi lehet a megoldás!
A cukor helyett az alapokkal érdemes kezdeni: olíva és fokhagyma!
A kiegyensúlyozott szósz egyik fontos eleme a megfelelő mennyiségű zsiradék. Körülbelül 300 gramm paradicsomhoz 150 milliliter extra szűz olívaolajat használjunk.
Ez elsőre soknak tűnhet, az olaj azonban nem pusztán zsiradékként kerül az ételbe: segít a hő egyenletes közvetítésében, és hozzájárul a szósz lágyabb, krémesebb állagához. Ehhez érdemes hagymát és három gerezd fokhagymát is használni.
A zöldségeket alacsony hőfokon, lassan kell párolni, hogy megpuhuljanak, és természetes édességük jobban érvényesüljön. Fontos, hogy ne pirítsuk őket túlságosan barnára, mert az megváltoztathatja a szósz karakterét!
Receptajánló:
Egy kevés fehérbor is sokat számíthat
Ha még összetettebb ízű paradicsomszószt szeretnénk akkor körülbelül 50 ml fehérbor is kerülhet a sofritóhoz. A bort akkor kell hozzáadni, amikor a hagymás-fokhagymás alap már elkészült.
A főzés során az alkohol elpárolog, miközben a bor aromái megmaradnak, és mélyebb ízt adnak az alapnak.
Így a szósz íze összetettebbé válik anélkül, hogy egyszerűen cukorral próbálnánk ellensúlyozni a paradicsom savasságát.
Hagyjunk időt a szósznak!
A paradicsomszósznál a megfelelő főzési idő legalább olyan fontos, mint az alapanyagok. Miután a paradicsom az edénybe kerül, a szószt lassú tűzön, nagyjából egy órán keresztül érdemes főzni.
A széles edény előnyös, mert nagyobb felületen tud elpárologni a víz. A cél az, hogy a szósz körülbelül a kezdeti mennyiségének egyharmadával csökkenjen. Ettől koncentráltabbá és intenzívebbé válik az íze.
Egy további apróságra is érdemes figyelni: a sót ne feltétlenül a főzés elején adjuk hozzá, hanem inkább a főzés végén, közvetlenül a tűzről levétel előtt.
Nemcsak finomabb, hanem táplálóbb is lehet
A paradicsom természetes módon tartalmaz többek között C-vitamint és likopint. A hőkezelés, illetve az olívaolajjal való kombináció segítheti a likopin szervezet általi hasznosulását.
Fontos tehát, hogy ne minél több cukrot adjunk a savanykás paradicsomhoz. Sokkal jobb eredményt érhetünk el, ha megfelelő zsiradékot, aromás zöldségeket és elegendő főzési időt biztosítunk.