Szezámmag

Szezámmag

Leírás

(Sesamum indicum) A szezámmag egy indiából származó, méteres magasságú, lágyszárú tróposi növény magja. A hindu mitológia szerint a Yama isten által megáldott mag az örök élet szimbóluma. Indiából terjed el először Kínába és Japánba, majd nagyon hamar az összes mediterrán országba. A gyakorlatilag tejtermék-mentes kínai konyhába elengedhetetlen kalciumforrásként épült be a szezámmag használata. Kb. 1 púpozott evőkanálnyi szezámmag kalciumtartalma megegyezik egy pohár tejével. A kalcium mellett még jelentős mennyiségben található benne magnézium, kálium, foszfor; de gyakorlatilag nátriumtartalma elenyésző. Többek között vas, A-, E-, B1-, B2-vitamint is tartalmaz. Rendkívül sokrétű a felhasználhatósága: pirítva, őrleményként, krémként, sózva (szezámsó) hidegen sajtolt olaj formájában tehetjük péksüteményekre, salátákra, köretekbe. A jobb emészthetőség miatt célszerű mozsárban kicsit megtörni a magokat, vagy durvára darálni. A szezámmagot a római katonák férfiasságuk növelése érdekében rendszeresen fogyasztották.

Mikor vegyem

Bármikor megvásárolható, célszerű hántolatlan;formáját választani.

hogyan tároljam

Eredeti csomagolásában, vagy jól záródó üvegedényben száraz, fénytől védett helyen tároljuk. Időnként vessünk rá egy pillantást, mert a hosszú állásban esetleg megavasodhat.

100g Szezámmag

fehérjetartalom

17.73 g

zsírtartalom

47.489 g

szénhidráttartalom

23.45 g

víztartalom

4.69 g

Hány kalória

gramm

szezámmag?

Top ásványi anyagok

Kalcium

975 mg

Foszfor

629 mg

Magnézium

351 mg

Vas

14.55 mg

Top vitaminok

B6 vitamin

0.79 g

Kolin

25.6 mg

Niacin - B3 vitamin

4.515 mg

Tiamin - B1 vitamin

0.791 mg


Tápanyagtartalom / 100 gramm

fehérje

17.73 g

Zsír

telített zsírsav

6.957 g

egyszeresen telített zsírsav

18.759 g

többszörösen telített zsírsav

21.773 g

ásványi anyagok

Kalcium

975 mg

Vas

14.55 mg

Magnézium

351 mg

Foszfor

629 mg

Nátrium

11 mg

Cink

7.75 mg

Réz

4.082 mg

Mangán

2.46 mg

Szelén

34.4 µg

szénhidrát

rost

11.8 g

cukor

0.3 g

víz

4.69 g

vitaminok

Tiamin - B1 vitamin

0.791 mg

Riboflavin - B2 vitamin

0.247 mg

Niacin - B3 vitamin

4.515 mg

Pantoténsav - B5 vitamin

0.05 mg

Folát

97 µg

Kolin

25.6 mg

Béta-karotin

5 µg

E vitamin

0.25 mg

B6 vitamin

0.79 g

1307 találat (szűrt)

Címlapról ajánljuk

További cikkek