Lássuk, hogyan alakul a boltok nyitvatartása az augusztus 20-i négynapos hétvégén

A 2026-os, nyárzáró, augusztus 20-i ünnepnapnak hála, négynapos hosszú hétvége áll előttünk, így a vásárlást érdemes úgy időzíteni, hogy ne pont akkor induljunk neki, amikor minden zárva lesz. Lássuk, hogyan alakul a nagyobb élelmiszerboltok nyitvatartása!

A nyárzáró, augusztus 20-ai időszak ebben az évben négynapos hosszú hétvégével kényeztet minket, hiszen 2026-ban az államalapítás ünnepe csütörtökre esik, így - jó esetben - vasárnap estig pihenhetünk, nyaralhatunk, kiélvezve a nyár utolsó napjait. Használjuk ki, mert bár mostanra legtöbbünknek elege lett a nagy melegből, de oly' hamar eljön majd a tél, vele együtt pedig a szürke, hideg és sötét napok - vissza fogjuk még sírni a napsütéses nyarat!

Ha pedig vásárolni indulnánk a hosszú hétvégére, jó tudni, hogyan változik a nyitvatartás, állami ünnep lévén ugyanis a bolti zárvatartás kötelező. De mi van a többi napokon, azaz péntektől vasárnapig? Lássuk!

Fiatal család a boltban, gyerekek a tömött bevásárlókocsiban ülnek
Ismét egy ünnepnap, ismét változik a boltok nyitvatartása

Ha nem szeretnél csalódottan állni a bolt bejáratánál, lesd meg, mi lesz nyitva a hosszú hétvégén - kattints a képre a galériáért!

Mit főzzünk augusztus végén - és mit vegyünk hozzá a nagybevásárlás során?

Görögdinnye - siessünk, mert tényleg a végét járja!

  • Miért most érdemes venni? Augusztus vége még a dinnyeszezon utolsó nagy időszaka. A magyar dinnye ilyenkor általában teljes érésben kerül a piacokra, ezért édes és lédús.
  • Mire használjuk? Frissen, salátákban fetával, smoothie-kban vagy hűsítő nyári desszertekben.

Paprika

  • Miért most érdemes venni? A magyar paprika augusztusban bőségesen terem, ilyenkor roppanós, húsos, és tele van ízzel. A szezon vége felé különösen jó áron lehet nagyobb mennyiséget beszerezni.
  • Mire használjuk? Lecsóhoz, töltött paprikához, pörköltekhez vagy akár fagyasztásra.

Padlizsán

  • Miért most érdemes venni? A padlizsán a meleg hónapok kedvelője, ezért augusztusban még bőven terem hazai kertekben. A zsenge példányok héja vékonyabb, húsuk krémesebb.
  • Mire használjuk? Padlizsánkrémhez, grillezve, rakott ételekhez vagy mediterrán zöldségraguhoz.

Cukkini, tök, patisszon

  • Miért most érdemes venni? Nyár végén még mindig sok helyen terem, ráadásul ilyenkor gyakran kedvező áron kapható. A kisebb darabok különösen zsengék, kevésbé magosak.
  • Mire használjuk? Főzelékbe, bundázva, tócsniba, fasírtba, grillezve, salátába, rakott ételekbe vagy könnyű nyári tésztákhoz.

Kukorica

  • Miért most érdemes venni? A magyar csemegekukorica augusztusban van igazán szezonban. A frissen szedett csövek édesebbek és lédúsabbak, mert a betakarítás után gyorsan csökken a szemek cukortartalma.
  • Mire használjuk? Főzve, grillezve, salátákba, krémlevesnek.

Őszibarack és nektarin

  • Miért most érdemes venni? Bár a nyár eleji fajták már kifutottak, augusztus végén még sok késői érésű őszibarack és nektarin kapható. Ezek gyakran különösen aromásak, lédúsak.
  • Mire használjuk? Frissen, süteményekhez, lekvárnak, befőttnek vagy grillezve desszertként.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kakaós palacsinta alaprecept

Ha szeretnénk extrázni egy kicsit a hagyományos palacsintát, adjunk hozzá egy kevés kakaóport, amitől nem csak szép színe lesz, de jó ízt is ad neki. Ezzel a recepttel garantáltan, puha, ...

Egyszerű babkrém

Ha egy gyors, egyszerű és mégis igazán finom kencére vágyunk, ez a babkrém remek választás. Néhány alapanyagból pillanatok alatt elkészül, ráadásul kenyérre kenve, pirítóssal vagy ...

Szilvás grillcsirke egészben

A szilva édes, kissé fanyar íze meglepően jól illik a fűszeres, szaftos grillcsirkéhez. Ez az egészben sült változat kívül ropogós, belül omlós, a szilvás ízek pedig különlegessé ...

Címlapról ajánljuk

Ebédszünet – 7 étterem, ahol kiváló ebédmenüt kínálnak Budapesten

A szeptember a gyerekeknek a közétkeztetés világába való visszatérést jelenti, a felnőtteknek pedig azt, hogy újraindul a menüzős időszak, tehát azok, akik otthonról viszik magukkal az ebédet az irodába, körülbelül reggel tíztől hallgathatják, hogy a menzázós kollégák azt találgatják, hol egyenek aznap. Annak érdekében, hogy hamar dűlőre jussanak, és ne zavarják soká' a többieket, ajánlunk hét budapesti éttermet, ahol szuper ebédmenüvel várják az éhes dolgozókat.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Az eredeti palócleves receptje

Magyaros ízvilágú leveseink közül az egyik legnagyobb klasszikus a palócleves, amit a monda szerint először Gundel János készített el egy ünnepségre, ahol Mikszáth Kálmán is jelen ...