Lencse

Leírás
Lapos, korong alakú száraz hüvelyes, színe lehet barna, zöld, sárga, vörös és fekete. A lencse fehérjében, rostokban és vasban gazdag, a vegetáriánus étrend egyik fontos eleme: gabonanövényekkel párosítva kiegyensúlyozottá teszi a fehérjebevitelt. Kalóriatartalma igen magas(350kcal/100 g), laktat, a fogyókúrás étrendbe nem kifejezetten illeszthető be. A fogyasztása cukorbetegek számára ajánlott, ugyanis csak lassan növeli a vércukorszintet. A lencséből készíthetünk főzeléket, levest, salátát és köretet. Az összes lencsefajta közül a legelitebbnek a Puy lencse számít, mely kisebb és gömbölyűbb szemű, mint a hagyományos fajták, színe zöldesszürke és enyhén borsos ízű. A puffadás és bélgázképződés megelőzésére megelőzhetjük a már a XVI. században megfogalmazott tanácsot, miszerint az első forrás után öntsük le a lencséről a vizet, és csak a második főzővizet fűszerezzük; bő, enyhén ecetes, babérleveles, sós vízben megfőzve a legfinomabb. A lencsét - nem csak, amikor lencsefőzeléket csinálunk - főzhetjük együtt vöröshagymával. A főzeléket, lehetőleg híg, kevés liszttel készülő rántással sűrítsük, a kifőtt lencse eleve sűríti a főzőlevet, majd tejföllel és mustárral tehetjük pikánssá. Igen jól illik a lencséhez a füstölt hús íze és főzőleve. A lencsét ezért szokták a húsvéti sonka levében főzni. A közel keleten fokhagymával és olívaolajjal szokták elkészíteni. Köretként előnyös rizzsel vagy más hüvelyes zöldségekkel feltálalni. Ilyenkor nem csak esztétikus, de kedvező élettani hatásként a felvehető fehérjék is nagyobb arányban szívódnak fel, és csaknem valamennyi szükséges aminosavra szert tehetünk. Pusztán arra kell figyelni, hogy a lencse főzési ideje eltér, ezért a rizstől külön főzzük, vagy legalább 30 perccel később tegyük bele a főzővízbe. Egyelőre kevesen ismerik, de a búzához hasonlóan csíráztatott lencse is értékes és ízletes táplálék salátákhoz, párolt zöldségek mellé, húsételek köreteként. A lencsét Ázsia több országában megőrlik, és lisztet készítenek belőle, amiből a kenyértésztába is kevernek. A gyarmattartó Anglia is átvette a lencseliszt használatát. A burgonyakroketthez hasonló étel, köret készülhet belőle. Gyógynövényként is ismert. A középkori Európában az ecettel kevert pürés állagú lencsét golyva és különböző bőrbetegségek ellen vetették be külsőleg alkalmazva. Használják még pótkávénak is. (Forrás: Házipatika)
Mikor vegyem
Bármikor.
hogyan tároljam
Nedvességtől és fénytől védve egy évig eltartható.
100g Lencse
fehérjetartalom
24.63 g
zsírtartalom
0.873 g
szénhidráttartalom
63.35 g
víztartalom
8.26 g
Top ásványi anyagok
Foszfor
281 mg
Magnézium
47 mg
Kalcium
35 mg
Vas
6.51 mg
Top vitaminok
B6 vitamin
0.54 g
Kolin
96.4 mg
C vitamin
4.5 mg
Niacin - B3 vitamin
2.605 mg
Tápanyagtartalom / 100 gramm
fehérje
24.63 g
Zsír
telített zsírsav
0.154 g
egyszeresen telített zsírsav
0.193 g
többszörösen telített zsírsav
0.526 g
ásványi anyagok
Kalcium
35 mg
Vas
6.51 mg
Magnézium
47 mg
Foszfor
281 mg
Nátrium
6 mg
Cink
3.27 mg
Réz
0.754 mg
Mangán
1.393 mg
Szelén
0.1 µg
szénhidrát
rost
10.7 g
cukor
2.03 g
víz
8.26 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.873 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.211 mg
Niacin - B3 vitamin
2.605 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
2.14 mg
Folát
479 µg
Kolin
96.4 mg
Béta-karotin
23 µg
E vitamin
0.49 mg
K vitamin
5 µg
A vitamin
2 µg
C vitamin
4.5 mg
B6 vitamin
0.54 g