Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Meggyes vegán csokitorta

Meggyes vegán csokitorta
Meggyes vegán csokitorta
45 perc / előkészület: 10 perc sütés: 35 perc
receptkönyvben hozzászólások (27)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Tulajdonképpen a véletlennek köszönhető, hogy ilyen jól sikerült. Keveselltem az eredeti receptben szereplő 1 teáskanálnyi szódabikarbónát, ezért tettem még bele ugyanennyi sütőport. Viszont ettől sütés közben a tészta úgy felpúposodott, hogy így már nem tudtam volna ráönteni a mázat. Nem estem kétségbe, mert eszembe jutott anyukám isteni puncstortája, és ez adta a mentő ötletet. A felpúposodott részt egyszerűen levágtam, apró darabokra vagdostam, összekevertem a kávélikőrrel, cukrozatlan meggylekvárral és kimagozott meggyel, majd visszatöltöttem a maradék piskótába, amit előtte két részre vágtam. A tészta ettől még szaftosabb lett, és így a csokimázat is rá tudtam már kenni a tetejére. Csak azt nem bírtuk kivárni, míg teljesen megszilárdul. 

hozzávalók / 8 adag

A piskótához

A töltelékhez

​A mázhoz

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. A sütőt előmelegítjük.
  2. Összekeverjük a piskótához a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk a folyékonyakat is, és alaposan kikeverjük.
  3. Kizsírozott, kis méretű kapcsos kerek formába öntjük, és megsütjük (tűpróbával ellenőrizzük, hogy ragad-e még a belseje, ha igen, akkor tovább sütjük, míg jó nem lesz).
  4. Sütés közben a teteje felpúposodik, ezt a „púpot” levágjuk, amikor már teljesen kihűlt a tészta, és apró kockákra vágjuk.
  5. Egy villával hozzákeverjük a kávélikőrt, a meggyet és a meggylekvárt, míg sűrű massza nem lesz, vigyázva, hogy ne legyen túl nedves, mert akkor eláztatja a tortát.
  6. A piskóta megmaradt alsó részét további két lapra vágjuk, és a fenti masszát a két lap közé visszatöltjük.
  7. Ha nincs kicsi kapcsos formánk, akkor egy hasonló méretű kerek vagy szögletes jénaiban is meg lehet sütni. Ha sütőpapírt teszünk bele, azzal könnyen ki tudjuk emelni.
  8. A mázhoz összekeverjük a hozzávalókat, forrásig hevítjük, utána még kb. két percig közepes hőmérsékleten főzzük, majd azonnal a tortára öntjük. Elsimítjuk, és megdermedésig békén hagyjuk. (Már ha van elég önuralmunk.)
  • sütési hőfok: 180°C
  • sütési mód: hőlégkeveréses
  • tepsi mérete: 18 cm

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 4
össznézettség: 70 245
elküldve: 61
receptkönyvben: 1 085
elkészítve: 33/51
Facebookon megjelent: 3

szakács

Cherry Pie

Mióta szakács: 2012.01.25.
12 recept

receptjellemzők

konyha: fúziós
alkalom: születésnap, vasárnapi ebéd
mikor: mindig
szezon: bármikor
nehézség: könnyű
kategória: torta
vegetáriánus: vegán
kalória: átlagos
elkészítési idő: 30-60 perc
diéta: tejmentes, tojásmentes
fogás: desszert
adag: 8 főre

egyéb elnevezések

mennyei meggyes vegán csokitorta, vegán csokitorta, meggyes csokitorta, csokoládés torta

Hozzászólások (27)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

lizett
lizett Tue, 2015-02-17 15:12

Szia! Jól néz ki,el is készítettem,bár nem lett "púpos"! Viszont a "púpot" pótoltam darált keksszel,és úgy is finom lett! Köszönöm a receptet!

klzol
klzol Sat, 2013-12-07 14:39

Kedves Cherry Pie!
Csak azért regisztráltam, hogy megköszönhessem ezt a fantasztikus receptet!!! Múlt héten készítettem először és akkora sikere volt, hogy most is éppen sül egy adag a sütőben :) Apukám szerint ez a világ legfinomabb csokitortája beleszámítva a tojásos verziókat is! Bár picit módosítottam, hogy beleférjen a szigorú étrendembe: az egész adagot teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztből csináltam és a nádcukor helyett nyírfacukrot használtam. Mivel nálam tiltólistás az alkohol és az ecet is, így teljesen kihagytam belőle az almaecetet (így nem lett púpja, de azért szép magas lett) és az áztatós részt, helyette csak félbevágtam, mindkét oldalát megkentem vastagon lekvárral és betöltöttem a meggyel. A hozzám hasonló szigorú vegánoknak üzenem, hogy így is isteni lett, nem elengedhetetlenek ezek az alapanyagok! :)

Cherry Pie
Cherry Pie / Cherry Pie Sat, 2013-12-07 15:02

Szia,

köszönöm a kedves hozzászólást, így tényleg nemcsak finom lett a tortád, hanem szuperegészséges is. Kipróbálom ezt a verziót is. :)

Cherry Pie
Cherry Pie / Cherry Pie Wed, 2013-09-25 20:38

Szia!

Az almapüré szerepe, hogy lazítsa a tésztát, mivel nincs benne felvert tojás. Ha almapüré nem áll rendelkezésre, talán egy picivel több sütőport tennék bele. De almapürét nagyon könnyű készíteni, a meghámozott almát kevés vízben puhára főzöd, majd összeturmixolod. :)

Pacsirta01
Pacsirta01 Tue, 2013-06-04 13:12

Szia! Nagyon tetszik a recepted, ki fogom próbálni. Mit gondolsz, nádcukor helyett nyírfacukorral is süthetem?

vagabund4
vagabund4 Wed, 2014-07-30 16:19

Készítheted sima kristálycukorral is.Nincs jelentősége,mert mindegyik egyforma.Ez tudományosan bizonyított.

Judith75
Judith75 Thu, 2012-05-10 19:43

Nagyon örülök ennek a receptnek.Én is próbálok egészségesen élni,és sokszor sütök tej és tojás mentesen is.Köszönöm!

NovakAndi
NovakAndi / NovakAndi Sat, 2012-03-24 09:20

Szia, nagyon tetszik a receptet, szeretném elkészíteni a hétvégén, de nem látom, hogy mekkora a mérőpoharad? Köszi a segítséget, Andi

Cherry Pie
Cherry Pie / Cherry Pie Mon, 2012-03-19 21:06

Az ecet indítja be a sütőport és a szódabikarbónát, és a torta ízében egyáltalán nem érződik.

hsgyorgyi
hsgyorgyi Sun, 2012-02-26 17:59

Szia! A szójatejet és a kókuszzsírt szeretném mással helyettesíteni. Van valami ötleted?
Köszi és nagyon fincsinek látszik ! Györgyi

Cherry Pie
Cherry Pie / Cherry Pie Sun, 2012-02-26 18:21

Szia! Ha nem fontos, hogy vegán legyen, akkor sima tehéntejjel, illetve vajjal vagy margarinnal lehet helyettesíteni a mázhoz a hozzávalókat, de így egészségesebb.

csato
csato Sun, 2012-02-26 17:23

Szia!
ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚúú nagyon jól néz ki,mentettem!üdv Csató

414
finomliszt 1 bögre
teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt 0.25 bögre
nádcukor 1 bögre
cukrozatlan kakaópor 8 dkg
szódabikarbóna 1 teáskanál
sütőpor 1 teáskanál
0.5 teáskanál
víz 1.8 dl
vanília kivonat 1 teáskanál
almapüré 8 dkg
repceolaj 2 ek
almaecet 1 teáskanál
kókuszzsír 1 ek
meggylekvár 2 ek
likőr 3 ek
meggy 10 dkg
nádcukor 0.5 bögre
kókuszzsír 4 ek
szójatej 20 ml
cukrozatlan kakaópor 2 ek
vanília kivonat 2 teáskanál