Szilva

A viaszos héjú szilva nem véletlenül az egyik legnépszerűbb csonthéjas hazánkban. Már nyár vége felé fellelhetjük a piacokon és a boltok kínálatában a lila finomságot, amit számtalan módon felhasználhatunk, legyen szó levesről, főételről vagy éppen desszertről.
A szilva vidám lila színével hívja fel magára a figyelmet a gyümölcskínálatban. Igazi vitaminbomba, ezért érdemes kihasználni egészségügyi előnyeit és valamilyen formában a tányérra csempészni: nyersen, főve, sütve.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A rózsafélék családját gyarapító szilva rengeteg fajjal és alfajjal rendelkezik, mivel egyes fajtái könnyen kereszteződnek egymással. Világszerte más-más szilva termesztésével foglalkoznak, így amerikai, japán és kínai szilva is létezik. Az európai vagy más néven nemes szilva, amelynek termesztésével hazánkban is sok vidéken foglalkoznak, már júliusban érésnek indul, és egészen október végéig találkozhatunk vele a piacokon.
Az érése során először pirossá, majd lilává változó szilva különböző formákban köszön vissza a fákról. Van köztük gömbölyű, tojásdad, hosszúkásabb, kis és nagy méretű is. Színe a sötétkéktől egészen a sárga árnyalatáig terjed, míg ízében is több változatára lelhetünk rá. Finom, egészséges és édes, ennek köszönhetően is nagy népszerűségnek örvend.
Érdemes a friss, hazai termésért a nyár második felétől október végéig felkeresni a piaci árusokat, hiszen ekkor van a főszezonja. A puhább, édesebb darabokat elsősorban süteményekhez, lekvárokhoz, pálinkához tudjuk felhasználni, míg a keményebb, éretlenebb szilva a húsok mellett fog jól érvényesülni. Befőtt vagy fagyasztott formában egész évben megtalálhatjuk a boltokban.
A szilva kis mérete ellenére rendkívül gazdag tápanyagokban. 15-féle vitamin, ásványi anyag, ezeken kívül rost és antioxidánsok találhatóak benne. Egy szem szilva méretétől függően körülbelül 40-60 kalóriát tartalmaz, ebből 7 gramm cukrot. Említésre méltó magas A-, C- és K-vitamin-tartalma. Az aszalt szilvában már jóval több kalória van, aminek 100 grammja már 240 kalóriát jelent.
A szilva, magas rosttartalma miatt a bélrendszerben található jó baktériumokat táplálja, ezzel is segítve az emésztést. A gyümölcsben található antioxidánsok az agy egészséges működését segítik, javíthatják a memóriát is. A káliumnak köszönhetően csökkenti a magas vérnyomást, a csontok egészségét pedig a K-vitamin és magnézium garantálja a káliummal karöltve. Székrekedés esetén is segítségünkre lehet a szilva, illetve a szilvalé és a gyümölcs aszalt változata.
A szilva nagyon hálás alapanyag, hiszen sokféleképpen és egyszerűen fel lehet használni. Fűszeres levesként, húsok töltelékeként vagy szószként, édes gombócként, kelt tésztás finomságként, piteként, lekvárként is életre kelhet. Egy diómorzsás csirkerolád töltelékeként is több mint nagyszerű, de kacsasült mellett, nyersen is megállja a helyét, csakúgy mint csirkemellet bevonó ízletes mázként. A pite jellegű desszertekről sem szabad megfeledkezni, ugyanis morzsasütiben elsőosztályú, crumble-ben is isteni és egy pudingos pite töltelékének szerepét is magára tudja vállalni.
Még több szilvás receptért görgess lejjebb!
Késő nyáron, ősszel. Aszalva, illetve mélyhűtve bármikor.
Hűtőben tartva egy-két nappal tovább bírja, mint szobahőmérsékleten.
fehérjetartalom
0.7 g
zsírtartalom
0.195 g
szénhidráttartalom
11.42 g
víztartalom
87.23 g
Foszfor
16 mg
Magnézium
7 mg
Kalcium
6 mg
Vas
0.17 mg
B6 vitamin
0.029 g
C vitamin
9.5 mg
Kolin
1.9 mg
Niacin - B3 vitamin
0.417 mg
fehérje
0.7 g
Zsír
telített zsírsav
0.017 g
egyszeresen telített zsírsav
0.134 g
többszörösen telített zsírsav
0.044 g
ásványi anyagok
Kalcium
6 mg
Vas
0.17 mg
Magnézium
7 mg
Foszfor
16 mg
Cink
0.1 mg
Réz
0.057 mg
Mangán
0.052 mg
szénhidrát
rost
1.4 g
cukor
9.92 g
víz
87.23 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.028 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.026 mg
Niacin - B3 vitamin
0.417 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.135 mg
Folát
5 µg
Kolin
1.9 mg
Béta-karotin
190 µg
Béta-kriptoxantin
35 µg
Lutein+zeaxantin
73 µg
E vitamin
0.26 mg
K vitamin
6.4 µg
A vitamin
17 µg
C vitamin
9.5 mg
B6 vitamin
0.029 g
Sokan mumusként tekintenek a banánra egész életükben, mondván, hizlal, tele van cukorral, edzés/fogyókúra mellett tilos, stb. Pedig ha tudatosak vagyunk, minden gyümölcs fogyasztható - a banán pedig millió szempontból a tested barátja, hiszen tele van csomó-csomó egészséges tápanyaggal. Mutatjuk is!
NosaltyHa azt gondolnád, hogy a főzelék unalmas, itt az idő, hogy újra felfedezd őket.
NosaltyVannak napok, amikor igazán jólesik egy tartalmas, mégis könnyen elkészíthető menü. Ha ma is azon töröd a fejed, mit főzz, akkor van egy tökéletes ajánlatunk!
NosaltyMint mindent, a céklát is csak csínján kell fogyasztani - a túl sok megárthat. Mutatjuk a cékla nem annyira ismert mellékhatásait!
A séf olyat virított, hogy Borbás Marcsi azt mondta: soha többé nem jöhet a műsorába.
Ne gondold, hogy házilag nem készíthetsz isteni mexikóit: kukorica-krémleves, gyors mexikói chilis bab és churros vár - utóbbi rendhagyó formában!
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Ízlés szerint csoki- vagy gyümölcsdarabkákat tehetünk a muffintésztába.
Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...