Csirkemellfilé

A csirkemellfilé szerte a világon a legnépszerűbb húsfélék között foglal helyett: sovány, zsírszegény, diétákba is illeszthető fehérjedús szárnyashús, mely rengetegféleképpen elkészíthető és ízesíthető, gyors, könnyedebb ebédek, vacsorák kedvenc alapanyaga.
A magyar konyhák egyik legkedveltebb húsalapanyaga a csirkemellfilé, hiszen a csirkemellel készült receptek általában gyorsak, ízletesek, könnyen elkészíthetők.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A csirkemellfilé a csirke mellrészének filézett, azaz csontozott változata. Henteseknél és élelmiszerboltokban egyaránt, egész évben kapható, frissen és előrecsomagolva is.
Lehetőleg megbízható hentesnél vásároljuk a húst. Figyeljünk rá, hogy a csirkemellfilé felszíne legyen szép rózsaszín, semmiképp se nyálkás, vagy gyanús, furcsa szagú. Ez esetben ne vegyük meg, mert nem friss. Ha megtehetjük, keressük a háztáji, tanyasi, szabad tartású csirkéből készült termékeket!
A nyers húst ne mossuk meg, mert ezzel szétteríthetjük a kórokozókat a mosogató és a konyha környékén, hőkezelés során úgyis elpusztul minden esetleges, húson levő baktérium. A csirkemellfilét szabadítsuk meg a fehér inaktól, és szükség szerint vágjuk vékony szeletekre vagy kockázzuk, csíkozzuk.
A csirkemellfilé minden ételkategóriába beilleszthető, egy csirkés ragulevesben épp úgy megállja a helyét, mint egy salátában. Süthetjük roston, grillen, készíthetünk belőle mártásos, ragus, tejszínes húsételt, ránthatjuk, tölthetjük, göngyölhetjük, és persze mehet tepsiben a sütőbe is.
Még több csirkemellfilés receptért görgess lejjebb!
Csirkemellfilét bármikor vásárolhatunk: henteseknél friss, boltban általában tálcás, előrecsomagolt formában találjuk.
Hűtőben, hosszabb ideig mélyhűtőben, jól lezárt ételhordó dobozban vagy zárható műanyag zacskóban.
fehérjetartalom
22.5 g
zsírtartalom
73001.676 g
szénhidráttartalom
0 g
víztartalom
73.9 g
Foszfor
213 mg
Nátrium
45 mg
Magnézium
28 mg
Kalcium
5 mg
B6 vitamin
0.811 g
Kolin
82.1 mg
Niacin - B3 vitamin
9.6 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
1.495 mg
fehérje
22.5 g
Zsír
telített zsírsav
0.563 g
egyszeresen telített zsírsav
0.689 g
többszörösen telített zsírsav
0.424 g
koleszterin
73 g
ásványi anyagok
Kalcium
5 mg
Vas
0.37 mg
Magnézium
28 mg
Foszfor
213 mg
Nátrium
45 mg
Cink
0.68 mg
Réz
0.037 mg
Mangán
0.011 mg
Szelén
22.8 µg
szénhidrát
víz
73.9 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.094 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.177 mg
Niacin - B3 vitamin
9.6 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
1.495 mg
Folát
9 µg
Kolin
82.1 mg
Retinol
9 µg
E vitamin
0.56 mg
D vitamin
1 µg
B12 vitamin
0.21 µg
A vitamin
9 µg
B6 vitamin
0.811 g
Őrületesen vasárnapi, abbahagyhatatlan, igazi, magyaros ízlésre szabott menüsor!
NosaltyA sajtok világa elképesztően változatos – krémes, lyukacsos, érlelt vagy friss, mindegyiknek megvan a maga egyedi ízvilága és állaga. De vajon felismered őket ránézésre is? Most kiderül!
NosaltyIdegőrlőnek tűnhet a friss fűszernövényekkel pepecselni, de ha beveted Napi Tippünket, olyan gyorsan meg tudod majd pucolni a kakukkfüvet, mint még soha!
Szász NóriSokan mumusként tekintenek a banánra egész életükben, mondván, hizlal, tele van cukorral, edzés/fogyókúra mellett tilos, stb. Pedig ha tudatosak vagyunk, minden gyümölcs fogyasztható - a banán pedig millió szempontból a tested barátja, hiszen tele van csomó-csomó egészséges tápanyaggal. Mutatjuk is!
Naponta csupán 5 percet vesz igénybe a gyakorlat, és mindössze egy törölközőre lesz szükséged ahhoz, hogy tökéletesen kivitelezd.
Mint mindent, a céklát is csak csínján kell fogyasztani - a túl sok megárthat. Mutatjuk a cékla nem annyira ismert mellékhatásait!
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Ízlés szerint csoki- vagy gyümölcsdarabkákat tehetünk a muffintésztába.
Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...