6 sajtféle, amit a diéta alatt is bármikor ehetsz

Sokan úgy gondoljuk, hogy a sajt tiltólistás, ha diétázunk, pedig van néhány olyan fajtája, amelynek alacsonyabb a zsírtartalma és sok fehérjét tartalmaz, így bátran fogyaszthatjuk.

A sajtokat nagyon sokan szeretjük, és szívesen fogyasztjuk, azonban ha diétázni kezdünk, ez az első tétel, amit lehúzunk a fogyasztható ételek képzeletbeli listájáról. Azonban nem kell mindegyikről lemondanunk, hiszen vannak olyan fajták, amik zsírszegényebbek és fehérjében gazdagabbak, így egy kis odafigyeléssel könnyedén beilleszthetjük a diétánkba. Nézzük, mely sajtokkal dobhatjuk fel a diétánkat.

Mozzarella

A mozzarella lesz az egyik legjobb barátod a diéta alatt, hiszen akár magában is fogyaszthatod, úgy is eltelítődsz vele. De ha ez nem tűnik annyira csábítónak, akkor készíts belőle caprese salátát, vagy dobj fel vele valamilyen húsételt. 21 grammban összesen 62 kalória van, alacsony a zsírtartalma, és magas a fehérjetartalma.

Feta

Ha kicsit markánsabb ízre vágysz, akkor próbáld ki a fetát. Ennek a fajtának kevesebb a kalóriatartalma, mint a mozerellának. Csupán 55 kalória van az előbb említett mennyiségben, és 3 gramm fehérjét is tartalmaz, mégis érdemes óvatosan bánni vele, ugyanis sokkal magasabb a nátriumtartalma, mint más sajtoknak. Bátran dúsítsd vele a salátáidat, vagy dobd fel vele a csirkés ételeidet.

Cottage Cheese

Szinte teljesen elhanyagolható a kalóriatartalma, hiszen 1 adagban (21 gramm) csupán 17,6 kalória van. Teheted salátába, készíthetsz belőle frittatát, de ha nincs sok időd sózva, borsozva rákenheted egy szelet teljes kiörlésű kenyérre is.

Parmezán

Igazán egyedi ízvilágú sajt, ami szinte minden fogást feldob. Bátran használhatjuk, hiszen 21 gramm 66,5 kalóriát tartalmaz, ami nem túl sok, ráadásul tényleg nem kell sokat tenni belőle egy-egy fogásra, erős ízének köszönhetően.

Ricotta

A finom és krémes ricotta csupán 31 kalóriát tartalmaz adagonként. A legjobb, ha különböző zöldségeket töltünk meg vele, hiszen így egy nagyon tápláló, hosszan kitartó fogást kapunk, ami után nem éhezünk meg gyorsan.

Forrásunk volt.


Még több fogyókúra:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...