Feta sajt

A feta sajt egy fehér, sós, lágy, juhtejből készült görög sajtféle. Zsírtartalma 40-50 % közötti, fehérjében és kalciumban gazdag. Elnevezése (féta = szelet) a sajt kiszerelésére utal. Salátákra, grillezett zöldségekre morzsolva fogyasztjuk. A magyarok főleg a görög saláta hozzávalójaként ismerték meg.
Az autentikus, görög feta sajt pasztörizálatlan tejből készül, jellegzetes ízét pedig az állatok által lelegelt fűszernövények adják. A kecske- és juhtej aránya szabott, a fetában maximum 30 %-nyi kecsketej lehet. A Görögországon kívül készített, főképp tehéntejből készült sajtokat csak feta típusú sajtoknak hívhatjuk.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A tradicionális görög feta puha, jellegzetesen morzsálódó állagú sajt, mely eredetileg juhtejből készül, sós lében pácolva. Minél hosszabb ideig pácolódik a sajt, annál csípősebb és sósabb ízt kap, állaga pedig szilárdabbá lesz. Fehér színű, és apró lyukak borítják. A hagyományos, tehéntejből készült sajtokkal szemben kétszeres zsírtartalommal bír, ennek ellenére alacsonyabb a zsír- és kalóriatartalma, mint az érett sajtoknak, például a cheddarnak vagy parmezánnak, sőt, több kalciumot és B-vitamint is tartalmaz a lágy sajtoknál, mint például a ricotta vagy a cottage cheese.
Autentikus feta sajtot vehetünk specifikus sajtboltokban, delikátesz boltokban, de a ma népszerű, legtöbbünk által ismert feta típusú sajtokat szinte bármeliyk élelmiszerbolt hűtőpultjában fellelhetjük.
Fontos megemlíteni, hogy nem érdemes lefagyasztani a fetát, mivel ettől megváltozna a textúrája és az íze is, de „szárazon" se hagyjuk a dobozában, mert úgy nem sokáig maradna friss. A megoldás, hogy saját folyadékában tároljuk a fetát, vagy készítünk saját sós levet hozzá vízből és sóból. A maradék sós levet egyébként felhasználhatjuk főzéshez, például sült csirkéhez, szóval nem érdemes kiönteni.
Rengeteg ételben kiváló a feta sajt: kerülhet cukkinis-krumplis lepénybe, morzsolhatjuk cseresznyés gazpachóba, tehetjük spárgával rétestakaróba, pácolhatunk vele sült csirkét, tölthetjük spenóttal török lepénybe, tehetjük duplán görög dinnyés salátába vagy lazacos bagelbe, és persze fetakrémbe is. Mehet egy isteni gyrostál fetás mártogatósába, de sült fetás csicseritunkolósba vagy görög paradicsomos tésztára is kerülhet. A hagyományos görög salátáról pedig el ne felejtkezzünk!
Még több feta sajtos receptért görgess lejjebb!
Bármikor. Az élelmiszerboltok tejhűtőiben keressük.
Gyári csomagolásban, hűtőben. Felbontás után légmentesen lezárva, lehetőleg sós lében.
fehérjetartalom
14.21 g
zsírtartalom
89018.514 g
szénhidráttartalom
3.88 g
víztartalom
55.22 g
Nátrium
1139 mg
Kalcium
493 mg
Foszfor
337 mg
Magnézium
19 mg
B6 vitamin
0.424 g
Kolin
15.4 mg
Niacin - B3 vitamin
0.991 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.967 mg
fehérje
14.21 g
Zsír
telített zsírsav
13.3 g
egyszeresen telített zsírsav
4.623 g
többszörösen telített zsírsav
0.591 g
koleszterin
89 g
ásványi anyagok
Kalcium
493 mg
Vas
0.65 mg
Magnézium
19 mg
Foszfor
337 mg
Nátrium
1139 mg
Cink
2.88 mg
Réz
0.032 mg
Mangán
0.028 mg
Szelén
15 µg
szénhidrát
víz
55.22 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.154 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.844 mg
Niacin - B3 vitamin
0.991 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.967 mg
Folát
32 µg
Kolin
15.4 mg
Retinol
125 µg
Béta-karotin
3 µg
E vitamin
0.18 mg
D vitamin
16 µg
K vitamin
1.8 µg
B12 vitamin
1.69 µg
A vitamin
125 µg
B6 vitamin
0.424 g
Csavaros, citrusos, olasz, mázas, mézes? Minden van az alábbi listában, egy közös pont viszont akad: mind-mind fánk, amiről szó van!
NosaltyA mai menüben egy fanyar, aromás leves vezeti a sort, amit gyors tonhalas tészta követ, a cukorsokkot pedig egy nagy tálca kakaós sütemény biztosítja.
NosaltyA fánktól a monodesszertig, a klasszikustól a váratlanig: összegyűjtöttünk 11 cukrászdát, ahol ínycsiklandó finomságokkal hozzák lázba az érzékeinket Valentin-nap alkalmából.
Szász NóriVannak, akik sok éve így csinálják, mások viszont csakis a letisztult só-bors kombóra esküsznek: és te raksz a húslevesbe ilyen fűszert? Aranyló, sőt, egészségesebb lesz tőle!
Imádják az emberek a különleges édességet, mely még a dubai csokinál is népszerűbb lehet.
Ha szeretsz sütni, akkor biztosak vagyunk benne, hogy a Lidl legújabb terméke nagy kedvenced lesz.
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Ízlés szerint csoki- vagy gyümölcsdarabkákat tehetünk a muffintésztába.
Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...