Tippjeink, hogy januártól TÉNYLEG többet és egészségesebben főzz otthon

Az újévi fogadalmak között általában magasan vezet, hogy elhatározzuk, egészségesebben, tudatosabban fogunk étkezni. Nincs több este tízkor leadott kajarendelés, a kisboltban megvásárolt mikrós vacsora és mirelit pizza! Mutatjuk, milyen alapélelmiszereket szerezz be, hogy tényleg be is tudd tartani a fogadalmad.

Sokan gondolják úgy, hogy a feszített munkatempó miatt, azért mert egyedül élnek, nem szeretnek sokat pepecselni a konyhában, vagy épp nem otthon étkeznek a nap folyamán, nincs értelme renderesen főzni, inkább rendelnek valamit vagy a készételek széles választékából válogatnak. Nincs azzal semmi baj, ha az ember időről időre lelazul és pizzát rendel vagy bedob egy mirelit vacsorát a sütőbe, de egyrészt anyagilag is jobban járunk, ha a saját főztünket esszük, másrészt nincs is jobb, mint a saját ízlésünkre szabott, jó minőségű ételeket készíteni.

Házimenza rovatunkban épp az otthoni, házias és egyszerűen elkészíthető fogásokhoz adunk rendkívül sok ötletet, most pedig azt mutatjuk meg, mik azok az alapanyagok, amiket érdemes beszerezni havonta előre, hogy aztán kedvünkre variálhassuk a kedvenc ételeinket.

Tervezz!

Először is készíts egy listát a kedvenc ételeidről, a legjobb, ha rögtön tematizálod is őket: húsos ételek, krumplis kedvencek, tészták, zöldségek, levesfélék stb. Utána pedig gyűjtsd össze alapanyagszinten, hogy mire is lenne szükséged nagyobb mennyiségben. Az is nagyszerű, ha listát írsz, mihez is lenne kedved a következő egy-két hétben, és a száraz hozzávalókat nyugodtan vedd meg előre.

Nem kell napi étlapot gyártani, de egy minimális előre gondolkodásra szükség van, hisz nem biztos, hogy lesz időd vagy kedved munka után a boltba szaladgálni egy-egy hozzávalóért, nem beszélve arról, hogy a kedve is nagyobb az embernek, hogy összeüssön valami finomat, ha csak a kamrát és a hűtőt kell kinyitnia hozzá.

Tárazz be zöldségekből!

A legtöbb zöldség egy modern hűtőszekrény zöldségtartó rekeszében akár két hétig is frissen eláll, így nem kell napi szinten boltba szaladgálni, vegyél nagyobb mennyiségű gyökérzöldséget, krumplit, sütőtököt, zellert, amelyek rengetegféleképp variálhatók, és biztos nem romlanak majd rád a következő két hétben.

Mindig legyen otthon mirelit zöldborsó és kukorica, ezek számtalan ételben felhasználhatók. Sőt, mivel a friss brokkoli ára és minősége sokszor nem a legmegfelelőbb, jó ha van egy-két csomaggal fagyasztottan is, beledobhatod ázsiai levesekbe, currykbe, használhatod tejszínes rakottakban, de húsok mellé is szuper.

Hús, hús, hús

Szép dolog kétnaponta a hentesnél indítani a napot, és mindig azonnal fel is tálalni a kedvenc húsos fogásokat a családnak, de nincs azzal semmi baj, ha a húsokat mindig a fagyasztóból szedjük elő. Ha mindig van otthon jó minőségű darált hús, csirkecomb vagy épp egy levesnek való aprólék, amit gyorsan kiolvaszthatunk, a lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen.

Konzervek és szárazanyagok

Érdemes a kamrapolcokat feltölteni bab- és paradicsomkonzervekkel, és ha van otthon száraz lencse, főleg a vörös változata, nyert ügyünk van: a vöröslencse húsz perc alatt puhára fő, nem kell áztatni sem, a babkonzerveket pedig bármikor felhasználhatjuk egy jóféle chilihez, vagy gyors minestronéba is kerülhetnek. Ugyanígy vegyünk rizst, bulgurt és kuszkuszt, vagy éppen quinoát, hiszen ezekből változatos köretek készíthetők, jó ha van otthon legalább kétféle durumtészta, amiből egy gyors olaszos vacsora összedobható és ne feledkezzünk meg egy-egy kiló lisztről és cukorról sem, még ha nem is szándékozunk nagy sütisütésbe kezdeni, alapvető fontosságú, hogy legyen belőlük otthon valamennyi.

Krémek, paszták és társaik

Sokszor írtunk már arról, hogy attól, hogy nem akarunk készételeket enni, nem jelenti azt, hogy mindent a két kezünkkel kell a legelső összetevőtől kezdve elkészítenünk. Természetes, hogy nem állunk neki egy hétköznap friss pestót gyártani (sőt, tésztát gyúrni) a vacsorához, mikor kaphatók ezeknek jó minőségű bolti változatai, használjuk nyugodtan őket. Jó ha van otthon néhány alap fűszerkeverék, krém és akár egzotikus fűszerpaszta, amit sokféle ételben használhatunk, a legtöbb ráadásul sokáig eláll a hűtőben még felbontás után is.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Pofonegyszerű tippek arra, hogyan tartsd be a száraz januárt

Már egy hónapnyi teljes alkoholmegvonás is sokat segíthet az ember egészségén – éppen ezért egyre többen választják azt, hogy az új évet négy hétig alkohol nélkül kezdik. A száraz január egyre népszerűbb, de senki nem állítja, hogy könnyű lenne betartani, még most sem, amikor a korlátozások miatt nem lehet beülni sehova egy italra. Az alábbi tippek segítségével könnyebben kibírhatod a hónapot akár egy csepp alkohol nélkül is.

Stuth-Nagy Niki

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.