Amikor a csicseriborsóra gondolunk, először valószínűleg a krémes hummusz ugrik majd be, esetleg a ropogós falafel, de nem biztos, hogy túlmegyünk gondolatban ezen a két ponton. Pedig tegyük meg, lépjünk nagyot, mert rengeteg izgalmas csicseriborsós recept vár ránk, ha behatolunk ebbe az egyszerű és laktató fogásokat rejtegető világba.

Krémleves
Mivel a konzervben egy már alapból előkészített, puhára gőzölt vagy főzött hüvelyest találunk, villámgyorsan és nevetségesen egyszerűen készíthetünk belőle krémlevest. Egy fűszeres-hagymás alapon, némi alaplével felöntve kezdődhet a csicserikrémleves, majd különböző módokon folytatódhat.
Tehetünk bele további zöldségeket, bár alapból is elé laktató a csicseri, ezért lehet, hogy erre nem lesz szükség.
Az állagán sem kell nagyon javítani, mivel sűrű és krémes leves lesz belőle. Vegán módon is készíthetjük, persze ha szükségünk van tejszínre, tegyünk bele bátran. Fűszerek terén kömény, füstölt paprika és bors mehet bele.
Csicseriborsó-krémleves chorizóval
Nagyon finom, ízletes, téli leves, többször is elkészítettem, csak ajánlani tudom.
Padlizsánkrémleves csicseriborsóval és ricottával
A krémlevesek változata véget nem érő, ennek ellenére padlizsánkrémlevessel eddig egyetlen egyszer találkoztam (egy budapesti étteremben). Itthon is első ízben készült, mégpedig egy ...
Csicseriborsó-krémleves
Mindig tartok itthon egy üveg csicseriborsót, mert nagyon változatosan elkészíthető, és nagyon laktató.
Főzelék
Ha szeretjük a borsófőzeléket, akkor annak sincs akadálya, hogy megszeressük a csicseris verziót. Hasonlóan főzhetjük, talán egy kicsit több fűszerrel, sok-sok fokhagymával és esetleg egy kanál mustárral. Tálalhatunk mellé fűszeres sült húst vagy kolbászt.
Saláta
Szintén a hüvelyes előre megfőzött voltát használhatjuk ki, amikor salátát készítünk belőle. Elkeverhetjük friss zöldségekkel, magvakkal, lágy sajtokkal (pl. feta) és gabonával. Készíthetünk hozzá egyszerű vinaigrette-öntetet, megszórhatjuk pirított magvakkal és friss, aprított zöldfűszerekkel. Egy kis csirkesülttel akár teljes értékű ebéd is válhat belőle.
Langyos fodroskel-saláta minden földi jóval
Ez egy hűvös időjáráshoz illő, különleges és kiadós saláta, ami gazdag ízeivel és intenzív, zöldes színeivel teljesen levesz minket a lábunkról. A fő és leglaktatóbb ...
Mediterrán kuszkuszsaláta
Teljes videót itt megtaláljátok hozzá: https://youtu.be/HOfKF7hX8h8 ! Ez az új kedvenc receptem, minden héten elkészítem! 😉😍👩🍳 Jó étvágyat kívánok!
Zöldségfasírt
Igen, arról volt szó, hogy falafel nem lesz a listában, a falafel pedig technikailag egy csicseriborsóból készült zöldségfasírt. De ezt egyrészt amúgy sem konzervből a legjobb csinálni, másrészt a hüvelyesnek szerepe lehet más fasírtokban is.
Ugyanis nagyon jól dúsíthatjuk vele a masszánkat: ha nem dolgozzuk teljesen krémesre, hanem közepesen darabos állagúra hagyjuk, tartást ad a fasírtoknak.
Lupinifasírt sok zöldséggel
Cukkini, kápia, és többféle hagyma kerül az összepürézett farkasbab mellé. Főtt burgonya és egy-két kanál liszt tartja össze, utóbbit alternatív lisztekkel is helyettesíthetjük, ...
Cukkinifasírt alaprecept
Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...
Hajdinás kölesfasírt
Egy olyan vegán fasírtot hoztam nektek, amit szinte bárhol, bármikor, bármivel el tudok képzelni, talán a falafel egyik távoli rokona lehetne. A két fő összetevője a hajdina és köles. A ...
Nassolnivaló
A csicseriborsó szemeit alaposan beolajozva-befűszerezve tepsire tehetjük, majd forró (200-230 fokos) sütőben ropogósra süthetjük. A sült csicseri lehet egyszerű ropogtatnivaló, levesbetét vagy salátatöltelék is.
Ázsiai fűszerezésű, pirított csicseriborsó
A pirított csicseriborsó az egyik legegészségesebb és legegyszerűbben elkészíthető snack. Tökéletes ropogtatnivaló sorozatozáshoz, de munkába csomagolva uzsonnára is szuper ...
Fűszeres pirított csicseriborsó-snack
Ha valami igazán frissítőre vágysz, a Finlandia GT tuti befutó lesz a forróságban. A grapefruitos vodka és a tonic kombinációja garantáltan felfrissít majd, mellé pedig ezúttal is egy ...
Ropogós sült csicseriborsó
Az egyik kedvenc nasim: alacsony glikémiás indexű, gluténmentes és elképesztően addiktív. A recept könnyen variálható a fűszerezés megváltoztatásával, a lehetőségek tárháza ...
+1: Desszert
A konzervben nemcsak a csicseriborsó értékes, hanem annak a leves is. Ez a sűrű (semmilyen furcsa adalékot nem tartalmazó) lé alapját adhatja megannyi vegán édességnek. Igen, édességnek! Felverve tojáshab-jellegű valamit kapunk, amit kekszekben, piskótákban, krémekben használhatunk.
Vegán csokoládémousse
Pár éve robbant be a köztudatba az aquafaba (ami nem más, mint a csicseriborsó főzővize), azóta pedig receptek és blogbejegyzések ezrei foglalkoztak a tojásfehérje vegán ...
Tojásmentes babapiskóta
A babapiskóta számtalan sütemény alappillére, így kénytelenek voltunk kikísérletezni a tojásmentes, otthoni verziót. Az elkészült „hölgyujjacskákat" egyből felhasználtuk egy vegán ...
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Olcsó és gyors receptek, alapanyagok: