Amikor vendégek várhatóak, ráadásul sokan, kicsik és nagyok, felmerül mindig a kér(d)és, mi legyen az evéssel - és egyöntetű a válasz, bogrács. Persze, hogy aznap van a legmelegebb, és amíg az érkező vendégek kényelembe helyezik magukat, az amúgy is tűző napon egy remek, de ennek ellenére pirító hatású ernyő alatt elkezdődik a nagy mű készítése. Olyan nem volt még, hogy ne sütött volna a nap ezerrel - ezt legfeljebb tetézte egy jó kis szél olykor. A mostani alkotás során több sör kellett - a melegre való tekintettel. Az érdeklődők az idő múlásával egyre szolgálatkészebben hozzák a tüzelőt, és egyre kisebb körökben térnek vissza - mennyi van még. A 20 literes bogrács megnyugtató látvány, ahogy egyre jobban telik az 'anyaggal', és végül a kis karimás, paprikás foltokkal a tetején kiderül, hogy kész. Mire elkészül, addigra mindenki éhes, így az értékelés igencsak szubjektívvé válik - az időközben elfogyasztott sör, fröccs engedékennyé és elfogulttá tesz kicsit és nagyot egyaránt. a friss falusi kenyér megkoronázza a bográcsozást. Gyakorlat, hogy a mennyiség a másnapi ebédet is megoldja, de mint ismert, ezek a főztök másodjára melegítve is kiválóak. - és a bónus: a csipetke...10-20 dkg lisztből. Ha még nem lett volna görcs az ujjaiban a szakácsnak, akkor mire a századik kis csipetkét becsippenti a forró levesbe, kiderül, hogy  "no, ez hiányzott már csak". A mostaniból ez kimarad - számon is kérték....-), de ez volt a legtöbb, amit felhoztak kritikaként, és ki a legkritikusabb? Az ember saját gyerekei...