Tankolj fel gyümölcsökkel!

Gyümölcssalátát minden reggelizőasztalra! Júliusnál alkalmasabb hónap nincsen arra, hogy helyben termett, friss gyümölcsökkel indítsuk a napot! 

Már elérkezett az az időszak a nyárban, amikor tényleg egyre több szezonális gyümölcstől roskadoznak a piacon a pultok, s őszintén megvallva, ilyenkor a főzést-sütést is takaréklángra teszem legalább egy hónapra. Amit csak lehet nyersen, mindenféle hőkezelés nélkül eszem, mert a hosszú tél után ilyenkor van lehetősége a szervezetnek valóban egészséges, vitamindús élelmiszerekből táplálkozni. A reggeli és a vacsora is sokszor friss gyümölcsökkel végződik nálam, de hogy ne legyen olyan unalmas, napindítónak íme pár ötlet salátákra. Már 1-2 héten belül érezni fogod a közérzeteden, a bőrödön, hogy a nyers zöldségek és gyümölcsök mennyire jótékony hatással vannak a testedre.

Azt nem tagadom, hogy a dinnye mind közül talán a legnagyobb kedvencem, már csak azért is, mert a víztartalma révén pillanatok alatt eltelít és jobb esetben délutánig nem is éhezem meg. Variálni most is lehet, sőt érdemes: a jéghideg gyümölcshúst felkockázva 1-2 kanál mézzel, gyömbérrel jó ízesíteni, estefelé mások a vodkában áztatott dinnyét szokták majszolni – ízlés kérdése. A még mindig a kamrában raboskodó kompótokat, befőtteket is ilyenkor jó felhasználni. Hogy az újabb turnus felsorakozóinak is jusson hely, pusztítsuk el gyümölcssalátának a maradék őszibarack- és meggybefőtteket, kombináljuk őket friss gyümölcsökkel. A déligyümölcsök télen is jó szolgálatot tesznek, de nyáron se feledkezzünk meg róluk, bár én is előszeretettel választom ilyenkor a hazai árut inkább.

A narancs, a banán és az ananász, a citrom rengeteg gyümölcssaláta-recept főszereplője, nyáron ráadásul ezek is valamennyivel olcsóbban beszerezhetők. A nagyon édes ízek egyébként igen jól viselik magukon a citrom savanykásságát. Az olajos magvakról tudjuk, hogy kis mennyiségben egészségesek és jót tesznek az agyműködésnek, így nyugodtan megszórhatjuk kevéssel a salátát is, amit akár előző reggel is összeállíthatunk: én reggel például nem nagyon szeretek egy kávéfőzésnél többet pepecselni a konyhában, így az előző este összeaprított salátáért nagyon hálás tudok lenni, különösen azért, mert így az ízeknek is van egy teljes éjszakájuk összeérni.

Még több gyümölcssaláta receptje >>

A Reggeli és vacsora rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...