Gréti: egy tál mágia a hidegben

Nyakunkon a hideg. Az évnek ebben a szakaszában jól esik egy tál meleg főzelék. A feltéttől függően könnyebb vagy egészen laktató fogásokat varázsolhatunk az asztalra.

A jó, öreg krumplifőzelék

A krumpli, előkelőbb nevén burgonya, egyetlen háztartásból sem hiányozhat. Nálunk is mindig ott lapul a szekrény alatti kiskosárban. Ella, igen, bármennyire is egyszerűen hangzik, nálam ő a nagy kedvenc. Gyönyörű sárga héja van, és ahogy színbéli társai, ez a lány is gyorsan megfő, ezért kicsit nagyobb kockákra vágom, nehogy szétessen.

További főzelékekért kattints ide >>

Szervezetünk nyáron megelégszik azzal, ha a sült hús mellé némi salátát fogyasztunk, de ebben a hűvös időben többet követel magának. Ilyenkor még a vékonyra szelt sültkrumpli is kevés. A könnyed köreteket felváltják a szívmelengető főzelékek. Közülük a leggyakoribb változat a krumplifőzelék. Készítsük akár tejjel és rántással vagy tejföllel és habarással, családunk sohasem tiltakozik ellene. Pont ellenkezőleg!

A főzelék másik fontos ismérve a feltét. A krumpliból készült változatot a legtöbb menzán vagy tömegétkeztetési helyen szeletelt, egybesült fasírttal kínálják, jaj de finom is az! Ha viszont gyereke van az embernek, akkor nem követheti el azt a hibát, hogy bármilyen módon is hasonlítson az otthoni étel a sulishoz. Ez általában nem a kedvencük, ezért én mindig valamilyen, nem pörkölt ízesítésű szaftos husival adom. Ebben a formában még sosem volt ellenvetés!

Zöldellő spenót

A krumpli szuper élettani hatásairól nehezebb lenne egy terjedelmes tanulmányt írni, mint a spenótéról. Én biztos, hogy nem a benne rejlő vitaminokkal vagy ásványi anyagokkal kezdeném, hanem az első, szembeötlő szépségével, a zöld színével, mely nemcsak nyugtató hatású, hanem az őszi, téli szürkeségben felvillanyoz és új erőre ébreszt.

Gyors kencék rohanó anyáknak >>

Gréti tippje: Friss és fagyasztott formában is vásároljuk a bio változatát, ezt garantáltan nem trágyázott földben növesztették, így nitráttartalma jóval alacsonyabb.

Nagymamám frissen pucolt spenótból készítette a főzeléket, sokszor én is segítettem neki a nemkívánatos szárak eltávolításában. Tejbe áztatott zsemlével duzzasztotta az adagot és fokhagymás rántást kevert hozzá. Imádtam! Most azonban sok gyerkőccel és egy fokhagymára érzékeny gyomrú apukával nem tudom reprodukálni a családi receptet. Kifejlesztettem egy igazán gyorsan összeállítható változatot, mely békebeli ízvilág helyett krémességével nyerte meg a család tagjainak tetszését.

Tudtad?Habár Popeye, a tengerész vasöklűvé, bombaerőssé vált minden akciója előtt egy adagtól, aspenótnak még sincs eredendően magas vastartalma, ez a talaj összetételétől függ.

Ízhalmozás: ízgyűjtő körút Grétivel >>

1 rakás mágia

Nagyon szeretem a máglyarakást, de gyermekeim, sajnos, egyáltalán nem. Meg kellett tudnom az igazságot. Rövid közvélemény-kutatás után kiderült, hogy a darált dió íze és a megbarnult alma színe a két ellenszenves tényező számukra. Ez nem lehetett akadály, kicseréltem őket! A diót nagyon puhára őrölt mandulára, az almát nektarinra és meggyre váltottam fel. Ezzel az újítással számukra egy ismeretlen, de minden elvárásuknak megfelelő mindent bele sütit készítettem!

Jövő héten „marhaságokkal” szolgálok, addig is faljunk főzeléket tányérszámra!

Gréti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Krémes, mézes-mustáros csirkemell

Krémes, mézes-mustáros csirke: lágy, szájban omlós csirkemell és selymes mézes-mustáros szósz, egy igazi, megunhatatlan klasszikus. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, így remek a ...