hozzászólások (6)

leírás

A Dél-Amerikában őshonos élelmiszernövényt a keményítőben gazdag gumójáért világszerte termesztik. Többezer fajtája létezik, felhasználása változatos: fogyaszthatjuk köretként, főzelékként, salátaként, levesben.
A krumpli természetesen ugyanaz, mint a burgonya, de amíg a burgonya egy növény, a krumpli számomra a nyersanyagot jelenti, a burgonya nevű növény gumóját, amit az ételeinkhez használunk. (A megkülönböztetés tudtommal a magyar nyelv sajátja, nekem nyelvünk szépségének (egyik) ékes bizonyítéka!)
Azért vettem külön fejezetbe, hogy az egyes fajták étkezési felhasználásáról begyújtött tapasztalataimról beszámolhassak.
Városi lány lévén katarktikus élmény volt számomra, amikor vidékre kerültem és a falusi emberektől megtanultam: mekkora különbség van krumpli és krumpli között! (A falusi emberek nagyon bensőséges viszonyban vannak a krumplival, hiszen maguk termesztik maguknak és mindennapos eledelük. Nyilván nagyon odafigyelnek, melyik fajta milyen!)
Közel sem értek a krumplihoz úgy, mint a falusi emberek, de éppen a katarktikus élmény miatt szeretném felhívni a figyelmet a fajták közötti óriási különbségekre!
Összegyűjtöttem azokat a fajtákat, amiket a piacomon most éppen árulnak (a képen).
Amit ma tudok: a sárga héjú krumpli általában gyorsabban fő és sül, tehát sütéshez az a jobb, mert gyorsabban sül. Főzéskor viszont könnyen szétfő. Ha tehát szép szeleteket akarunk a főtt krumpliból, akkor a piros héjúak a jobbak.
Ennek megfelelően a tócsit Agrából készítem, a vajas krumplit Laurából. Kivételt a kiflikrumpli képez (nincs a képen), amely olyan sárga, mint az Agria, csak tényleg kifli formájú. Salátának ő a legjobb!
A Laura szép sárga, a vajas krumplinál ez nekem fontos szempont, de az íze is kiváló - ez a legfontosabb! Az olyan krumpliételeknél, ahol a krumpli a főszereplő, mindenképpen. Krumplileves, krumplifőzelék, stb. Nekem Laura a kedvencem!
A Desirée a legáltalánosabban kapható krumpliféle. Nincsen semmi baj vele, nagy hibát nem követhetünk el a használatával. Krumplipürének, hasábburgonyának, bárminek.
A Kondor csak sütve igazán jó. Lassan fő, nem fől szét - ez igaz, de jellegtelen az íze főve.
Fontos dolog: ha a krumpli fény hatásának volt kitéve - vagyis nem volt rendesen beterítve földdel - napsütés hatására egy szolanin nevű anyag szaporodik fel benne. Ennek egyrészt nagyon vacak íze van, másrészt mérgező is, így nem tanácsos fogyasztani, különösen gyermekeknek nem! Mindenképpen vágjuk ki.
Pedig a jó krumpli nagyon finom étel! Nemrégiben történt, hogy elfelejtettem bevásárolni - ez azért nem egészen ritka eset nálam! Történetesen azonban a minapában a világon semmi nem volt otthon, mint pár szem krumpli, amit a piacomon vettem. Megfőztem hát vacsorára héjában, hámozás után villával összetörve vajat morzsoltunk rá, megsóztuk - ez volt a vacsora (falusi embereknél a háború előtt gyakran!) Mondhatom: fejedelmi íze volt! Laura - kedvencem.

mikor vegyem

Amikor módunkban áll.

hogyan tároljam

Hűvös, nem túl nedves helyen.
Nejlonzacskóban semmiképpen se tartsuk, mert megpenészesedik.

Burgonya alapanyag receptek

beállítások törlése
alapanyagok:
választott alapanyag:
    választott alapanyag:
      szakács:
      szakácsok:
        alapanyag kategóriák

        Hozzászólások (6)

        A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

        witch
        witch / witch h, 2012-12-10 17:21

        Na, ezt a story-t ahogy elolvastam eszembe jutott a
        legjobb etel amit eletemben ettem:hejaban fott
        krumpli cikkekre vagva es olvasztott vajba tunkolva!

        witch
        witch / witch sze, 2012-12-12 16:12

        Koszi az otletet! Az unnepi hajra utan, feltetlen
        kiprobalom. Mindig van itthon fustolt sajt, mert az
        a lanykam kedvence.*+*

        Tulipán
        Tulipán / Tulipán sze, 2010-09-29 17:01

        Sziasztok!

        Én beházasodtam egy burgonyatermesztéssel foglalkozó családba, ahol mi is „szimbiózisban” élünk a krumplival, így láttam már sok fajtát. Azóta próbálom a szüleimmel, barátaimmal is megismertetni a különböző hasznosítási módokat, mert tényleg nem mindegy, hogy melyik ételhez melyik fajtát használjuk (bár vannak univerzálisan használható fajták, mint a például a Desiree). Biztosan sokan jártak már úgy, hogy az egyik pillanatban még kemény krumpli a következő pillanatban már menthetetlenül szétfőtt. Arra pedig kifejezetten érdemes odafigyelni, hogy jól bevált helyről, jó minőségű krumplit vegyünk, mert sok helyen összeborítanak két-három fajtát is, aztán bosszankodhat otthon a háziasszony, hogy az egyik krumpli szétfőtt a másik meg még mindig kemény. Arról már nem is beszélve, hogy külföldről sokszor a szeszburgonyát is eladják Magyarországra étkezési célra, de annak sem a tárolhatósága, sem az ízen nem az igazi (és gyakran szürke is a belseje).
        Én úgy tudom, hogy a szolanin a főzéssel távozik a burgonyából. De az biztos, hogy az íze elég vacak a zöld krumplinak. Vastagon kell hámozni, és bő vízen kell megfőzni. Kisgyereknek így főzve sem adnám.

        Jó krumplis főzőcskézést mindenkinek!
        Beus

        Szebeni Jánosné
        Bloemcake / Szebeni Jánosné sze, 2010-03-24 00:11

        Kedves Ildikó! Egy hozzáfűzni valóm van, a zöld krumpli nem "éretlen", hanem fény hatásának volt kitéve, és ezért a szolanin /remélem jól tudom/ tartalma megnőtt. Ezért zöld és rossz ízű. Nem szabad megenni, főleg nem kisgyermeknek, mert mérgezést okozhat!