Mézes krémes Dacotától
Nagymamámmal (most a másik) közösen kifundált recept. Szegényem imád sütni meg főzni, de világ életében nagyon ügyelt a vonalaira - így aztán férjet, gyereket, unokát, vendéget töm rendületlenül. Sajnos nehézségek így is akadnak - a nagypapának a cukrára kell vigyáznia, apám meg nem bírja már úgy a tempót, mint régen, a maradék meg mind nőnemű, és örökölte a "nem-kösz-fogyózom" gént. Így aztán ha évente egyszer hazalátogat Amerikából az ereje teljében lévő unokatestvérem, az egyetlen férfi a családban, aki még "bír" fogyasztani, akkor beindul a nagymama gén, és nagyi a konyhába költözik pár napra. A multkori látogatás előtt egy félmondtaban eleresztett "úgy ennék egy kis mézes-krémest"-nek az lett az eredménye, hogy a nagyi előásta az ezer éves receptgyűjteményét, és nekiálltunk a nagy műnek. Empirikus tapasztalatai szerint az ő sütijének tökéletes a tésztája, de ehetetlen a krémje, meghagytuk az alapokat, és kreáltunk bele új krémet - Lajos Mari, a NoSalty és állandó kostolgatás segítségével.
