Te sütöd a retket?
Szegény retek, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem csak nyersen ehető. Beskatulyáztuk, és szinte csak nyersen és csak a gumóját fogyasztjuk.
CoookSzegény retek, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem csak nyersen ehető. Beskatulyáztuk, és szinte csak nyersen és csak a gumóját fogyasztjuk.
CoookA leveles tészta az egyik legsokoldalúbb alapanyag, főleg azóta, hogy fagyasztva, is kapható - gondos válogatás után nem is rossz minőségben (mindig olvassuk el a címkét).
Országh KittiA menzán edződöttek jól ismerik a többnyire nem igazán szép emlékű finomfőzeléket. Most akkor finom, vagy nem finom – ez itt a kérdés.
Veres MariA töltött paprika azon ételek egyike, amelyek nélkül számomra nem telhet el a nyár! De mindig gondban vagyok azzal, hogy vegaként mivel tömjem meg a paprikát?
adminHa strandolás, akkor strandkaja. Ha strandkaja, akkor lángos és kürtőskalács. Ez utóbbiban azonban egyre többet kell csalódnom, így inkább már otthon, magam készítem el.
DávidGyermekkoromban sokkal kevesebbféle édességet lehetett kapni, mint manapság. Ha kihúztam a fiókot, egyben azért bízhattam: háztartási keksz mindig volt benne.
GrétiA social médiában az utóbbi időben szinte mindenhol felbukkan a kreatin az egészséges életmódot, sportolást, tudatos étrendet népszerűsítő bejegyzések között, de vajon megint egy múló trendről van szó, vagy egy valódi hatással rendelkező, tudományos alapokon nyugvó étrend-kiegészítőről?
Brecz JuditEgyre több otthonban tűnnek el a klasszikus függönyök, és adják át a helyüket egy letisztultabb, stílusosabb megoldásnak. A belső zsalugáterek nemcsak szebbek, de praktikusabbak is, mutatjuk, miért hódítanak világszerte.
NosaltyAz ablakpucolás sokak számára a legkevésbé kedvelt házimunka, főleg a nehezen elérhető keretek miatt. Egy egyszerű, filléres megoldás azonban újra népszerű: a szódabikarbóna, ami több problémát is egyszerre kezel.
Németh OrsiEgy több mint 150 ezer embert követő, hosszú távú kutatás szerint a rendszeres joghurtfogyasztás nemcsak az emésztést támogathatja, hanem bizonyos vastagbélráktípusok kockázatát is csökkentheti.
NosaltyNyáron a növények sokkal nagyobb termikus stressznek vannak kitéve, így nagyon nem mindegy, hogy mikor locsoljuk őket. Joan Calderón kertész szerint bizonyos napszakban nem ajánlott öntözni, akár beltéri, akár kinti növényekről van szó, mert megzavarhatjuk az anyagcseréjüket.
NosaltyA fiatal gyümölcsfák különösen érzékenyek a nyári hőhullámokra. Míg egy idősebb, jól begyökeresedett fa a mélyebb talajrétegekből is képes vizet felvenni, a frissen ültetett fák gyökérzete még nem fejlődött ki eléggé ahhoz, hogy könnyen átvészelje a hosszú, csapadékmentes időszakokat.
Brecz JuditA nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.
NosaltyÖtven előtt még sokkal könnyebb olyan étkezési rutint kialakítani, amely hosszú távon is támogatja az energiaszintet, az izmokat és az emésztést. A dietetikusok szerint nem drasztikus diétákra, hanem néhány egyszerű, következetesen betartott szokásra van szükség.
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A gyümölcs nem mumus, nem ettől fogsz hízni - de érdekes tudni, melyikben mennyi természetes cukor van. Lássuk!
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Magyaros ízvilágú leveseink közül az egyik legnagyobb klasszikus a palócleves, amit a monda szerint először Gundel János készített el egy ünnepségre, ahol Mikszáth Kálmán is jelen ...
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.