Az a sejtésem, a közétkeztetésre szakosodott intézmények találták fel a mindenféle megmaradt zöldség hasznosítására a finomfőzeléket. Így a keresztszülő valószínűleg nem egy Dubarry vagy Esterházy, sokkal inkább az összetevők adták az ihletet az elnevezésre. Mert az tény, hogy a sokféle zöldség külön-külön és együttesen is megalapozza a jóízű végeredményt. Ha mégsem sikerülne igazán finomra, még mindig feltálalhatjuk vegyes főzelékként.
Maradjunk annyiban, hogy alapvetően a finomfőzelék tényleg finom. Kötelezően tartalmaz sárgarépát, zöldborsót, de a petrezselyem, karalábé, krumpli, karfiol, kelbimbó is bevethető. Az ízesítésénél sincsenek szigorú szabályok, ki-ki kedvére variálhatja. Valószínű, hogy a sűrítés mikéntje osztja két táborra, vagyis hívekre és ellenzőkre a kóstolókat.
Magam nem kedvelem a sűrű rántást, márpedig emlékeimben a menzai finomfőzelékről olyasféle kép maradt meg bennem, hogy a liszt ízű masszatengerből igyekszem kiszedegetni a zöldségdarabkákat. Az otthoni, anyám készítette változat egy más világ, én is ezt az iskolát követem, és szerencsére gyerekeimet, unokáimat sem tántorították el rossz tapasztalataik a finomfőzeléktől.
Én így készítem: zsiradékon hagymát dinsztelek, majd viszonylag erős lángon hozzáadom a sárgarépadarabokat, hogy a benne levő cukor karamellizálódjon. (Van, aki kevés cukorral készíti, én ezzel váltom ki.) Akkor utána zúdítom a többi zöldséget, pár percig kisebb tűzön kavargatom, utoljára megy bele a borsó, aztán staubolom (kevés liszttel megszórom), felöntöm vízzel, ízesítem, a végén habarom tejszínnel vagy tejföllel.
Mit mondjak? Finom!
Mari nagyi
