Egres

Leírás

Az egresfélék magasabb hegyvidékek erdeiben, sziklákon termő gyümölcs. Az egresféléket, bár már régóta ismeri az emberiség, nemesítésüket viszonylag későn csak a XVI. század végén kezdték meg. A magyar nyelvben több nevét - köszméte, piszke - is használjuk a gyümölcsnek. Míg Angliában a Tudor ház uralkodása alatt igen elterjedt és kedvelt volt e gyümölcs, Európában így Franciaországban sem tett szert túl nagy rajongótáborra. Érdekesség továbbá, hogy utóbbiban mind a mai napig nincs saját neve az egresnek, egyszerűen csak groseille de maquereaunak hívják (makrélához való ribizli) lévén, hogy szinte csak makrélához adják, ahhoz is csak szósz formájában. Ìze jellemzően savanykás, bár egyes fajták igazán érett gyümölcseinél ez a savanykás íz nem jelentkezik. Hazánkban ismertebb fajtái a szentendrei fehér, a zöld óriás, mely Debrecen környékén terem és a gyöngyösi piros. Fajtától és az érettség fokától függően zöld vagy pirosas színű, az érettség különböző állapotaiban különbözőképpen lehet felhasználni: az édes, érett szemeket nyersen magában vagy desszertekhez használjuk. Készíthető belőle desszert- és habzóbor is. Az éretlen, savanykás szemek megkövetelik a hőkezelést így ezeket leginkább mártásokhoz, töltelékekhez, köretekhez használjuk. Az egresekre általánosan jellemző a magas vitamintartalom, így tartalmaznak A, C, D-vitamint is, illetve ásváyi anyagok közül káliumot, kalciumot, foszfort és niacint. A benne található nyomelemek miatt felbecsülhetetlen értékű szervezetünk számára. Kedvező hatással van a szívre, májra és a vesére is. Nagyobb mennyiségben való fogyasztása hasmenést okozhat! (Forrás: Gourmandnet)