Válogass péksütikből!

Ha semmiképp sem tudsz lemondani a reggeli, gőzölgő péksüteményekről, próbáld meg otthon elkészíteni! Ha egyszemélyes a háztartás, akkor azért, ha többen vagytok, akkor pedig azért!

Akárhogyan is nézzük, az mindenképpen fontos, hogy a reggeli, a nap első étkezése kellő mennyiségű energiával töltsön föl bennünket. Azt már tisztáztuk, hogy a napot nagyon is érdemes valamilyen táplálékkal indítani – inkább, mint üres gyomorral vagy egy csésze kávéval a gyomrunkban útnak indulni. Persze ott vannak a megrögzött péksütirajongók, akiket nagyon nehéz eltéríteni a pékségekbe vezető útvonalakról, hiszen annyira bejáratott rituálé számukra a kedvenc kakaós csigájukig vezető út, hogy valószínűleg bekötött szemmel is odatalálnának.

Ha már semmiképp sem akarunk lemondani a szénhidrátbombákról, legalább készítsük otthon! Közel sem vesz el annyi időt, mint gondolnánk, a hét elején vagy akár vasárnap megsüthetünk egy-egy adagot, osszuk meg vasárnap a teendőket – a család egyik tagja ebédet főz, a másik pedig majd megsüti előre a jövő heti reggeliket.

Omlett reggelire >>

Kakaós csigát ma már nagyon kevés helyen készítenek igazán jól, általában felsértett szájpadlással konstatáljuk, hogy bizony a ma reggeli választás sem volt nyerő, a csiga pedig száraz volt, mint a sivatag. Filléres sütemény ez egyébként kelt tésztából, vaj, élesztő, kakaó, cukor, tej, tojás általában mindig vannak otthon, elő hát a farbával és kísérletezzük ki a saját kedvencünket. Ha ezt mégis fárasztónak ítélnénk, a NoSalty kakaós csiga receptjei segítségünkre lesznek. Nemrégiben írtunk többször is a crossiant-okról, továbbra is fenntartjuk, hogy az elképzelhető egyik legfinomabb reggeli ez a hajtogatott tészta, sajttal töltve vagy szórva – mindegy is, mert mindenhogyan fejedelmi élvezet, kis lekvárral, vajjal pedig némi franciás allűrt is csempészhetünk a reggelekbe.

Szendvicsre fel! >>

Ott van még a sajtos rúd esete, mint tipikus rohanós, készen vásárolt péktermék, ez pedig a legegyszerűbben produkálható finomságok közé tartozik – miután kész leveles tésztával tudunk dolgozni, ha egyszer megsütjük otthon, többé nem nagyon áhítozunk majd másmilyenre. Magukat kétbalkezeseknek gondolók se tétovázzanak, a sajtos rúd nekik is sikerülni fog.

A franciákhoz visszatérve! Azért egy frissiben sült bagettel is bármikor megelégszünk, mert már a látványa is falásra csábít. Morfondírozhatunk még az alábbiakon: túrós batyu, lekváros levél, pizzaszelet – segítséget kérhetünk bármelyikhez nagymamától, vagy ha már nagyobbak a gyerekek, vonjuk be őket. Közös programnak sem utolsó a sütögetés, de barátoknak is gyárthatjuk a fönti klasszikusokat, biztos, hogy találunk pár éhes szájat, akik segítenek felszámolni az esetlegesen megmaradt fölösleget!

További reggelikért kattints ide! >>

A Reggeli és vacsora rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...