Kevésbé lesz stresszes, aki sokat eszik ebből a savanyúságból

Egy új kutatás szerint könnyebben vehetjük fel a harcot a stressz ellen, ha rendszeresen fogyasztunk fermentált és prebiotikus ételeket. Szerencsére az egyik kedvenc savanyúságunk is ilyen, szóval egyszerű lesz, nem?

Savanyúsággal is leküzdhető a stressz: jó, ez a mondat így önmagában nem fedi le a teljes igazságot, mindenesetre kiemeli egy új kutatás eredményének egyik fontos pontját. Ír kutatók ugyanis rájöttek, hogy nemcsak a testmozgás vagy a tudatos jelenlét segíthet a stresszel szemben, hanem az étrend is. A mentális egészségünk fenntartásának érdekében érdemes megismernünk a pszichobiotikus étrendet, amelyben nagy szerepet kapnak például a fermentált savanyúságok is – többek között nagy kedvencünk, a savanyú káposzta!

Kevésbé lesz stresszes, aki sok-sok savanyú káposztát eszik

A bél-agy tengely fontossága

A tudomány jelenlegi állása szerint feltételezhető, hogy az agyunk és a bélflóránk között szoros kapcsolat áll fenn: a bél-agy tengely beleszólhat az olyan dolgokba, mint az emésztés és az étvágy kialakulása.

A mostani kutatás abban jelentett nagy újdonságot, hogy rámutatott a mentális állapot étrend általi befolyásolhatóságának lehetőségére.

Tehát például a stressz is csökkenthető lehet az étrendünk megváltoztatásával. John Cryannek, a Corki Egyetem kutatásért és innovációért felelős alelnökének friss tanulmánya bemutatja, hogy milyen eredményeket lehet elérni a pszichobiotikus étrenddel.

A pszichobiotikus étrend

A kísérlet keretében 45 önkéntest vizsgáltak meg: a 18-59 éves alanyokat két csoportra osztották, ahol az egyik csoport hagyományos, dietetikus által irányított egészséges étrendet követtek, míg a másik csoport tagjai a pszichobiotikus diétát.

A dr. Kirsten Berding táplálkozási szakértő által megalkotott étrend fő jellemzői a következők:

  • jelentős mennyiségben jelen vannak az étrendben fermentált és prebiotikus élelmiszerek
  • négy héten át napi hat-nyolc adag, prebiotikus rostokban gazdag zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztani (pl. vörös- és póréhagymát, káposztát, almát, banánt és zabot)
  • naponta öt-nyolc adag gabonafélét is be kell venni az étrendbe
  • heti három-négy adag hüvelyes zöldség is a diéta részét képezi
  • napi két-három adag fermentált élelmiszer is a menüben van (pl. savanyú káposzta, kefir, kombucha)

Csökken a stressz

A pszichobiotikus étrendet követő alanyok a kísérlet végéről a következőkről számoltak be:

  • kevésbé érezték magukat stresszesnek
  • minél alaposabban betartották az előírásokat, annál kiegyensúlyozottabb volt a hangulatuk
  • javult az alvás minősége

Ugyan maga az étrend nem sokat változtatott a bélflóra összetételén és működésén, változtak a baktériumok által termelt kulcsfontosságú vegyületek, amelyek a mentális egészséggel is kapcsolatban állnak.

Forrásunk volt.


Ezeket is olvasd el, ha fontos az egészséged:

Címlapról ajánljuk

További cikkek