A reszelt sajt nem tesz jót a pizzádnak, mondjuk, miért

A pizzasütés nem a legbonyolultabb konyhai feladat, persze ez nem jelenti azt, hogy jó pizzát sütni könnyű lenne. Az igazán finom lepényhez kell egy-két trükk, a mai Napi Tipp ezek közül hoz el egy újat.

Pizzasütés: egy olyan folyamat, amit már otthon is egészen jól tudunk imitálni (a klasszikus, kemencés módszert mármint), ha megtanultunk hozzá olyan apró kis furfangokat, amelyek a szerény sütőnket hirtelen pizzakemencévé alakítják át. De persze nemcsak maga a pizzasütés, hanem az előkészítő feladatok során is tehetünk azért, hogy sokkal finomabb szeleteket kapjunk a végén. Lássunk például pár jótanácsot a sajthoz!

A reszelt sajt nem tesz jót a pizzádnak, mondjuk, miért

Milyen sajt való a pizzára?

Először is nézzük meg, hogy ugyan milyen sajtot lenne illendő használni a pizzához. Sajnos azáltal, hogy a pizza szinte nemzetközi fogás lett és belépett a kényelmi gyorsételek körébe, már nincsen nagyon behatárolva, hogy mi is kerülhet a tésztára.

Legalábbis a gyakorlatban nincs: az elmélet (és a józan ész) továbbra is azt diktálja nekünk, hogy maradjunk a tradicionálisabb feltéteknél.

Hiszen nem véletlen, hogy az eredeti olasz pizzák nagyrészt végtelenül egyszerűek voltak, végtelenül egyszerű alapanyagokkal. Ez ugyanis mind a végső termék minőségéhez adott hozzá. Tudjuk: nem a mennyiség, hanem a minőség...

A legtöbb klasszikus olasz pizzán mozzarella található sajt gyanánt, ebből is a friss, gombócos fajta és nem a szilárdabb, reszelhető fajta. És itt kanyarodunk rá a cikk lényegére: miért ne reszeljünk sajtot a pizzára?

A reszelt sajt hátrányai

A mozzarella alapvetően egy friss sajt, aminek éppen ezért magasabb a nedvességtartalma, mint az öregebb fajtáknak. Lágyabb is, így valószínűleg nem szívesen esnénk neki egy reszelővel. Tehát a mozzarellát szépen szálakra, cafatokra tépkedjük, így kerülhet a lepény tetejére. Nem fogja elfoglalni magának az egész felületet.

Ezzel szemben, ha valamilyen más, idősebb, érlelt, zsíros sajtot használunk, azt csak reszelt formában tudjuk elhelyezni a paradicsomszószon. Még akkor is, ha csak moderált mennyiségben használjuk, ez a sajttakaró össze fog olvadni, és egy zsíros réteget képez, ami nehezebben engedi át a hőt.

Ezért tapasztalhattuk néha-néha, hogy a sok sajt alatt mintha nyers lenne a tészta, és sületlenek lennének a feltétek.

A megoldás

A fenti kellemetlen helyzetet elkerülendő:

  • használjuk mozzarellát vagy más, hasonló tulajdonságokkal rendelkező friss sajtot
  • a mozzarellát tépkedjük szálakra, hogy ne fedje el a pizza teljes felületét
  • ha mégis szeretnénk valamilyen más sajtot szerepeltetni a lepényen, használjunk keménysajtokat, és reszeljünk belőlük egy leheletnyit a pizza tetejére
  • kerüljük a félkemény, zsíros sajtokat (trappista, edami, gouda, cheddar, stb.)

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket az okos házi praktikákat is lesd el:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...