Ez az 5 dolog a tökéletes hagymás tört krumpli titka

A hagymás tört krumpli megannyi magyaros (és nem teljesen magyaros) étel mellé kerülhet párként, a mai Napi Tipp pedig azt is megmutatja, hogy mit kell megtennünk, azért, hogy ez a burgonyaköret tökéletes legyen.

Ugyan rengeteg formában kerülhet a burgonya a tányérra, és ezek közül csak egy a hagymás tört krumpli, nem akármilyen egyről van szó. A szinte édeskésre dinsztelt hagyma, és a lágyra főtt burgonya olyan kombinációt alkot, amit kevés más ilyen olcsó alapanyag képes utánozni. Avassuk most be magunkat a hagymás tört krumpli rejtelmeibe, hogy legközelebb is isteni köret váljék belőle.

Ez az 5 dolog a tökéletes hagymás tört krumpli titka

Ne spóroljunk a zsiradékkal

Mint oly sok minden, a tört krumpli is megfelelő mennyiségű zsiradékon indul. Mindegy, hogy olajat vagy zsírt használunk, a lényeg, hogy jusson belőle elég a fazékba. Így a hagyma is gyorsabban, alaposabban dinsztelődik majd, és a krumpli is jobban érzi magát.

Vajat inkább ne használjunk (csak a végén, ha szeretnénk), mert az könnyen odakap, nem lehet rajta rendesen megpárolni a hagymát.

Ne kockázzunk

Ennél a fogásnál a karikázott, félholdakra vágott hagyma lesz a barátunk, nem a kockázott. Míg a kisebb darabok kiválóak egy pörköltalaphoz, nekünk a szálak kellenek. De miért? Ezeket könnyebb párolni, nem kapnak oda olyan gyorsan.

Másrészt texturálisan is kellemesebb élményt nyújtanak a kissé roppanós hagymaszálak a teljesen puha krumpliban.

Ne tüzeskedjünk

A hagyma párolását szépen, lassan végezzük, ne akarjuk gyorsan letudni, mert ebből csak égés származik majd. A hagymát fedő alatt, enyhén megsózva, szinte karamellizáljuk, ettől lesz olyan kellemesen édeskés íze és puha, de határozott állaga.

Ha erőteljes lángon pirítanánk, aranybarna és ropogós lenne, ami egyes ételekhez ugyan passzolhat, de nem az egyszerűen különleges tört krumplihoz. Ráadásul az ilyen hagyma íze enyhén kesernyés is.

Ne aggódjunk az idő miatt

De térjünk át a krumplira: a legegyszerűbb módszert válasszuk: hámozzuk meg a krumplit, majd vágjuk egyenlő kockákra, és bő, sós vízben főzzük puhára. Nem kell aggódnunk, a szétfőzés miatt, jobb, ha a kockák inkább a túl puha oldal felé húznak.

Ha ugyanis középen nyersek maradnak, az kellemetlen állagot eredményez, még azután is, hogy összetörtük.

Ne legyünk óvatosak

A tört krumpli valahol félúton helyezkedik el az egyszerű főtt burgonya és a püré között. Mivel azonban nincsen behatárolva, ezért tényleg teljesen rajtunk áll, milyen állagot adunk neki.

Persze nem kell óvatoskodnunk: nyugodtan törjük fakanállal, villával vagy krumplitörővel, ahogy jólesik. Hiszen nem véletlenül szerepel a névben a „tört” szó.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több konyhai tippet leshetsz el innen:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...