Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Próféta

Próféta
Próféta
100 perc / előkészület: 60 perc sütés: 40 perc
receptkönyvben hozzászólások (41)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Apunak van három nagynénje Debrecenben. Régen, karácsony kb egy héttel mindig kaptunk egy csomagot (de nem ám valami kicsit, szép termeteset) ami telis-tele volt mindenféle földi jóval, úgy mint hájas tészta, kosárka, ishlerlinzermézes krémes, zserbó, és természetesen próféta. Azt hiszem, a húgommal akkoriban jobban vártuk a karácsony előtti postát, mint magát a karácsonyt.
De hát a nénik öregszenek, egy pár éve magunknak kell előállítani a karácsony előtti sütidömpinget. Igaz, azóta csak egy-egy készül el az ünnepre, nincs cukrászdányi sütemény az asztalon, viszont néha-néha évközben is beficcen egy-egy a karácsonyi kínálatból. Apukám már augusztus végén tűkön ül, amint az idő kicsit hűvösebb, jön a kérdés mikor lesz valami a "csomagból". És mivel a felsorolt kínálatot már kitermeltem az évek során, gondoltam, na most nekiállok a prófétának is. Felhívtam a prófétaspecialista nagynénit, ő előkereste a dédnagymamám receptjét, szépen elmondattam vele mindent, és nekiálltam. A hájason kívül, amit nálam nem lehet legyőzni, mindenkit maga mögé parancsolt. Egyébként egyáltalán nem olyan bonyolult, mint ahogy első hallásra tűnik, csak hát, na, ez sem egy muffin, amit csak úgy összedobunk picit el kell vele pepecselni a konyhában, na de kit zavar, ha ilyen a végedermény? :) És mivel ez is a régi jó lakodalmas sütemények tárházát gazdagítja, el a kezekkel tőle legalább 24 órára! Mert minél többet áll, annál jobb!

hozzávalók / 10 adag

A tésztához

A krémhez

A habhoz

ajánlat

Ez a mennyiség nagyobb tepsire való, mint amit én használtam és megadtam. A maradék tésztából és lekvárból készülhet prófétaváró,  így addig is van valami édes, amíg másnap nekieshetünk :).

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. A lisztet egy tálba szitáljuk, és mellészórjuk a szódabikarbónát.
  2. Az élesztőt egy csipet cukorral langyos tejben felfuttatjuk.
  3. Összekeverjük őket a tészta többi hozzávalójával együtt, és addig gyúrjuk, amíg rugalmas, puha tésztát  kapunk belőle.
  4. Fél órára félretesszük, majd 3 egyenlő méretű cipóba vágjuk.
  5. Egy nagy gáztepsit kilisztezünk-zsírozunk, az egyik cipót nagyon vékonyra nyújtjuk, és belesimítjuk.
  6. Jó vastagon megkenjük baracklekvárral, majd a második cipót ugyanilyen vékonyra nyújtva befedjük a lekvárt.
  7. Villával jól megszurkáljuk, majd előmelegített sütőbe dugjuk, és szép pirosra sütjük.
  8. Ha elkészült, megvárjuk, míg langyosra hűl, és keresztben három részbe vágjuk, és tortalapáttal alányúlva kiemeljük a tepsiből. (Fontos, hogy pontosan tudjuk, mekkorák a szeletek, mert a kalap csak akkor lesz szép, ha az is ugyanakkora. Legegyszerűbb, ha centit vagy valamlyen sablont használunk.)
  9. Egy deszkára tesszük, újra összeillesztjük őket.
  10. A tepsit újra lisztezzük-zsírozzuk, a harmadik cipót is nagyon vékonyra nyújtjuk, és vastagon megkenjük baracklekvárral.
  11. A hideg tojásfehérjéből egy csipet sóval nagyon kemény habot verünk, majd rászórjuk a porcukrot, és pár óvatos mozdulattal beleforgatjuk, vigyázva, össze ne törjön a hab.
  12. A habot a baracklekvárra kenjük, és az egész tepsit a sütőbe toljuk. Ha a hab már nagyjából szilárd, szórunk rá egy pici kristálycukrot, hogy később könnyebben lehessen szeletelni.
  13. Amíg sül, elkészítjük a krémet: a vajat habosra keverjük a porcukorral, beleszórjuk a kakaót, hozzáadjuk a vaníliaaromát, és felhasználásig hűtőbe tesszük.
  14. Ha a habos tészta is készen van, kivesszük a sütőből, és hagyjuk, hogy langyosra hűljön. Ha langyos, ugyanolyan méretűre vágjuk fel keresztben, mint az alsó részt.
  15. Az alsó, már kihűlt tészta-lekvár-tészta részre jó vastagon rákenjük a kakaós krémet, majd befedjük a tészta-lekvár-hab fedővel.
  16. Legalább 24 órára hűvösre tesszük (de nem hűtőbe), hogy az ízek összeérjenek.

  • sütési hőfok: 180°C
  • sütési mód: hőlégkeveréses
  • tepsi mérete: 30x40x5 cm
  • elkészítettem: 2 alkalommal

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 0
össznézettség: 46 356
elküldve: 8
receptkönyvben: 855
elkészítve: 11/20
Facebookon megjelent: -

szakács

Dacota

Mióta szakács: 2009.11.28.
536 recept

receptjellemzők

konyha: magyar
szakács elkészítette: párszor készített receptek
költség egy főre: olcsó receptek
kategória: édes süti
nehézség: közepes
szezon: ősz
mikor: tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora
alkalom: karácsonyi édességek
kalória: magas
elkészítési idő: 60-120 perc
fogás: desszert
adag: 10 főre

egyéb elnevezések

barackos-párizsi krémes-tojáshabos sütemény, próféta-szelet, próféta-lepény

Hozzászólások (41)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Meganyul
Meganyul Wed, 2013-05-29 13:50

Kedves Dacota.
Szeretném megsütni ezt a sütit, ezért lenne egy kérdésem.
A tészta hozzávalói között szerepel a 2 evőkanál zsír. Ezt a tésztába kell tenni vagy ez a mennyiség kell a tepsi kikenéséhez?
Válaszodat előre is köszönöm.
Meganyul

Meganyul
Meganyul Thu, 2013-05-30 11:06

Köszönöm a gyors választ, holnap neki is állok,hogy szombaton felfalhassuk :)
Lenne még kérdésem. :)
Szerinted a maradék tésztát le lehet fagyasztani, ha nem akarok belőle csak később mondjuk prófétavárót csinálni?
Vagy,ha kicsit vastagabbra hagyom a tésztát,az már úgy túl sok lenne?
A vaj az tényleg vaj legyen vagy jó a Rama sütőmargarin is? :)
Üdv meganyul

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Thu, 2013-05-30 11:09

Kedves Meganyul,
Én még soha nem fagyasztottam le, de próba cseresznye. :) Én nem hagynám vastagabbra, mert akkor fojtós lesz.
A vaj...hát az vaj. Tudom, hogy nem olcsó, de egészen más vele az étel, mint margarinnal. Esetleg a tésztában lévőt cseréld le, de a krém az maradjon vajas. :)
szép napot!
Üdvözlettel,
Nóra

Teakert
Teakert Tue, 2011-11-22 09:27

Már jó ideje kinéztem magamnak ezt a kis csodát, mert szemet gyönyörködtetető! Viszont azt írtad 80 dkg lekvár kell bele, az egy jó 7 decis üveg! Valóban feleszi ezt a mennyiséget?

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Tue, 2011-11-22 11:20

Kedves Teakert,
Ez egy hatalmas, sőt még annál is nagyobb adag, majdnem két gáztepsinyi. Ez az eredeti receptem, írtam is a sztoriban, hogy nem tudom elképzelni, mekkora tepsiben süthették a rokon nénik. Nálam így lett belőle prófétaváró is...szóval ha nem egy egész lakodalmat szeretnél megetetni, akkor nyugodtan felezd a mennyiségeket....:D
Szép napot!
Nóra

Anya-banya
Anya-banya Wed, 2011-11-02 14:37

Szuper ez a süti és a hozzávalók mennyiségéből ítélve jó nagy adag is. Nálunk csak a termetes mennyiségek jöhetnek szóba. Elmentettem, jönnek az ünnepek és előtte csinálok egy főpróbát.
Köszi.

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Wed, 2011-11-02 22:35

Kedves Anya-banya!
Megtisztelsz a bizalmaddal, remélem sikerülni fog, és ízlik majd mindenkinek :)
Szép estét!
Üdvözlettel:
Nóra

Barka76
Barka76 Sat, 2011-06-18 12:20

Debreceniként én ma megcsinálom :))) Nagyon jól leírtad, köszönöm :)

szneki
Szneki / szneki Sat, 2011-04-09 11:16

Kedves Nóra!
Ez nagyon jól néz ki!Mentettem!Nem beszélve arról,hogy Debrecenből ered:)Én is Debrecenben születtem, csupán 6 éve kerültem el onnan.
Éljenek a debreceni nagynénik:)
Meg fogom sütni,így elsőre valóban macerásnak tűnik,de kell a kihívás:)
Üdv.:Zsuzsi

torkika
Torkika / torkika Sat, 2011-04-09 09:36

Szia,
Nagyon szupi recept, ma lehet elkészítem, mert van egy ismerősünk, akit a baráti társaság Prófétának hív. Ma őt várjuk :)
Kérdésem az lenne, hogy az működhet, ha sütőpapírt használok, és csak a habos réteget vágom 3részre a könnyebb felhelyezés miatt?
egyébként a habos és az alsó részt is 40 percig kell sütni?
Előre is köszönöm!

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Sat, 2011-04-09 10:41

Szia!
Persze, ha egyben ki tudod emelni, akkor nem szükséges vagdosni egyáltalán. Ez a faksznizás amúgy csak a szeletelhetőség kedvéért van - kis kockára szokták vágni, és könnyebben megy, ha keskeny, téglalap alakú sütijeid vannak. Kell neki egyenként a kb 40 perc, de azért nézz rá, főleg a tojásos részre, mert sütője válogatja. Ha a színe már szép kiveheted.
Jó sütögetést!
Üdvözlettel:
nóra

sztaniszilvi78
sztaniszilvi78 Mon, 2010-11-08 16:16

Megcsináltam nagyon édes szájú vagyok és sokk fajta sütit szeretek de ez valami isteni finom süti ez lett most a kedvenc sütim és a családomnak is!!
Köszi hogy felraktad!!!

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Mon, 2010-11-08 21:45

Kedves Sztaniszilvi!
Nagyon szívesen, örülök, hogy ízlett Neked és a családnak is! :)
Szép estét:
Nóra

Gargoyle
P. / Gargoyle Fri, 2010-09-17 10:39

Na erre vártam. Tudtam! :-)
Ritkán örülök, hogy egy süti a legnézettebb... :-p

dorczy92
Dorczy92 / dorczy92 Thu, 2010-09-16 21:34

Fantasztikusan hangzik. Csak sajnos baracklekvár fogyóban van itthon ( és idén a fán sem volt sok az időjárás miatt ). Az egyetlen ami nem volt világos, hogy miért kell 3 részre vágni az alját? Végül arra jutottam, hogy azért, hogy könnyebb legyen összeilleszteni a 2 "adagot". De akár fel kell vagdosni, akár nem , biztosan isteni : )

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Thu, 2010-09-16 21:46

Kedves Dorczy!
Az alját két okból kell háromba vágni: az első , hogy szebben ki lehet szedni a tepsiből. Ez még nem lenne elég, mert ha sütőpapíron sütnéd, egyszerűbb lenne szimplán, azzal együtt kiemelni. A másik az, amit írsz, hogy így egyszerűbben rá lehet tenni a habos réteget,mert azt szeletelés nélkül képtelenség szépen felhelyezni. :)
Hát, sajnos a baracklekvár nálunk is több szokott lenni ilyentájt, de egyenlőre nem foglalkozom vele, majd csak lesz valahogy :)
Szép estét!
Üdv:
Nóra

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Thu, 2010-09-16 17:37

Kedves Ildikó!
Köszönöm szépen! Igyekszem-igyekszem, receptben történetben is :)
Szép estét!
Üdv:
Nóra

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Thu, 2010-09-16 17:34

Kedves Ancsa!
örülök hogy tetszik, a csomagot meg megbeszélhetjük:) :) :)
Szép estét!
Üdvözlettel:
Nóra

vezsu
vezsu / vezsu Thu, 2010-09-16 14:15

Guszta! Nagyon guszta! Nem lehetne, hogy mostantól Te kuldenél csomagot nekem???...::::)))))...

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Thu, 2010-09-16 17:33

Kedves Zsuzsa!
Elég sokan vagyunk a családban, de sajnos annyira nem, mint a Debreceniek, hogy megérje végigsütni ezt az aprósüti dömpinget (és akkor még bejgli is, mert anélkül nincs karácsony, na meg panettone, mert reggelire kell valami..:)
De esküszöm, ha valaki megfizetne, én felmondanék december elején, és egész advent alatt sütigyárosként tevékenykednék :)
Szép estét:
üdvözlettel:
Nóra

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Thu, 2010-09-16 17:36

Kedves Tündér!
Örülök, hogy tetszik, és köszönöm a bizalmat!
Szép estét!
Üdv:
Nóra

maria_0725
Sárvári Mária / maria_0725 Thu, 2010-09-16 12:55

Most fejeztem be egy lakodalomra való / 140 fő/ süti sütését.Kicsit jöhetett volna előbb fel a recept, lett volna egy újdonság. Felénk ezt nem nagyon sütögetik.Igaz a Rábaköz pont az ország másik vége.
Nem baj, azért ha majd el megy a süti undor, akkor ki fogom próbálni.
Addig megy a receptes könyvbe! Marika

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Thu, 2010-09-16 17:29

Kedves Mária!
Ejha! Az szép mennyiség, le a kalappal! Egyébként, ha ilyen kicsit nagyobb hozzáértést igénylő régi lakodalmas receptet csinálok, esküszöm, hogy mindgi eszembe jutsz félismeretlenül is.:) Nem tudom mért, talán mert olyan sok ilyen finomságot osztottál meg velünk :)
Szép estét!
Üdv:
Nóra

maria_0725
Sárvári Mária / maria_0725 Fri, 2010-09-17 12:30

Kedves Nóra!
Nem volt kellemes a hét, igaz térdig járunk a süteményben, de nagyon fárasztó ekkora mennyiséget sütni.
Igaz majd kárpótol amikor látom, hogy fogy a tálcákról a süti. Ma is 2-kor keltem, fél9-ig szeleteltem, most bedobozoltunk, és pihenhetek kicsit, mert holnap összeesem a lakodalomban.
Jöhetnek a jó régi kipróbált receptek. Nagyon tudom őket értékelni.Pláne mikor kérdezik honnan tudsz te ennyi féle sütit?
Na akkor dícsérem a NoSaltyt! Mert nagyon sok ötletet kaptam már tőletek. Puszi Marika

Gargoyle
P. / Gargoyle Fri, 2010-09-17 14:19

Marikám, én csak tátom a számat, hogy van erőd ennyi mindenhez! Minden elismerésem őszintén!
Biztos vagyok benne, hogy mindig elkapkodják a sütiket, amiket Te készítesz... :-)
Puszi!
Eszter

maria_0725
Sárvári Mária / maria_0725 Fri, 2010-09-17 19:53

Kedves Eszter!
Ma már félig learattam a sikert, mert a nászajándék vivő partiról most értünk haza.
A legnagyobb dícséret az, amikor nem akarják elhinni, hogy nem vagyok igazi cukrász, csak szeretek sütni.
Az erő az fogyóban van, de olyan vagyok mint a Hold. Néha elfogy, néha feltelik.Bevallom férfiasan akkorát szunyáltam félóra alatt, hogy azt hittem az előbb reggel van.
Éjjel meg majd jön a jajgatás és a kéz és hátfájás.Legalább tudom miért vagyok rokkant nyugdíjas.
Sok puszi nektek! Marika

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Fri, 2010-09-17 13:22

Kedves Mária!
Csak ismételni tudom magam, le a kalappal! Olyan jó tudni, hogy vannak még ilyen vidéki lagzik, ahol a rokonság süti a sütiket, mint régen faluhelyen, és nem egy cukrászdából rendelik, úgy, hogy a cukormáz színben és mintában passzoljon a széktakaró selyem rögzítős szalagocskáihoz. :D
Jó pihenést neked, holnap jó lagzit, és a mainál sokkal szebb időt!
Puszil:
Nóra

maria_0725
Sárvári Mária / maria_0725 Fri, 2010-09-17 19:57

A szebb idő elkelne, de a régi mondás szerint, "Ha az esküvő napján sok eső esik, tengernyi pén-
ze lesz az új párnak"
Én mondjuk nem vettem ebből észre semmit, mert annó a mi esküvőnkkor is zuhogott, de azóta sem lettünk gazdagok. Max lelkiekben.

szurosp
Mr and Mrs Smith / szurosp Fri, 2010-09-17 20:15

De azt is mondják, hogy akkor a menyasszony sírós lesz... szerintem ez sem igaz az esetedben! :)))) Üdv: Mrs Smith

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Thu, 2010-09-16 17:35

Esztikém, örülök hogy tetszik! Tőled különösen nagy elismerés, mert tudom, hogy nem vagy oda a habos-édesekért :D
Szép estét!
puszi:
Nóra

szurosp
Mr and Mrs Smith / szurosp Thu, 2010-09-16 12:05

Látod, mégiscsak lehet valaki a saját házában is próféta...:) Nagyon guszta! Kár hogy nekünk nem lakik ilyen csomagküldős rokonunk vidéken... Pedig Apuék a Hajdúságból valók, még én is Debrecenben születtem...Nagyon klassz ez a recept, elmentettem, köszönjük! Ja, és a sztori is nagyon szuper! Puszi: Mrs Smith

Nemes Nóra
Dacota / Nemes Nóra Thu, 2010-09-16 17:27

Kedves Mrs Smith!
Hát, már ők sem olyan termékenyek, mint régen...ha ezen kesergünk apu mindig megjegyzi:jól van, öregek már, de hát van nekem két lányom...mázli, hogy nem fiúkat csinált :) Örülök hogy tetszik, és ha megcsinálod, biztosan ízleni is fog :)
Szép estét!
puszi:
Nóra

1035
finomliszt 60 dkg
szódabikarbóna 1 kk
porcukor 25 dkg
vaj 10 dkg
mangalica zsír 2 ek
tojássárgája 4 db
tej 1 dl
élesztő 2 dkg
mangalica zsír 2 ek
finomliszt 2 evőkanál
sárgabaracklekvár 80 dkg
vaj 30 dkg
porcukor 15 dkg
cukrozatlan kakaópor 2 púpozott ek
vaníliaaroma 3 csepp
tojásfehérje 4 db
1 csipet
porcukor 12 dkg