Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Mézes-mustáros csirkemell

Mézes-mustáros csirkemell
Mézes-mustáros csirkemell
40 perc / előkészület: 10 perc főzés: 30 perc
receptkönyvben hozzászólások (1)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Az egyik első recept, amit anno meg tudtam csinálni önállóan. Azóta mondjuk csiszolgattam rajta kicsit, de persze megmaradt egy végtelenül egyszerű receptnek, amit azóta is imádok.

hozzávalók / 4 adag

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. Az olajat egy nagyobb serpenyőben felhevítjük, és üvegesre pároljuk rajta az apróra vágott vöröshagymát.
  2. A sárgarépát és a zellert vékony csíkokra vágjuk, és rádobjuk a hagymára. Hozzáadunk egy csipet sót, hogy gyorsabban puhuljon, és pár percig pirítjuk, amíg kissé össze nem esik.
  3. Ezután mehet hozzá a csíkokra vágott hús, amit addig pirítunk, amíg egy kis színt nem kap. Hozzáreszeljük a gyömbért és a fokhagymát, aztán mehet bele egy kis chili is, és elkavarjuk benne.
  4. Felöntjük az egészet tejszínnel, sózzuk-borsozzuk, hozzáadjuk a mustárt (én háromfélét használok, angolt, dijonit és magosat), majd a mézet.
  5. Alacsony lángon addig főzzük, amíg a hús teljesen meg nem puhul, és jó sűrű lesz a szaft.
  6. Rizzsel vagy tésztával tálaljuk, és a tetejére szórhatunk egy kis friss petrezselymet is.
  • elkészítettem: 20 alkalommal

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 6
össznézettség: 9 408
elküldve: 4
receptkönyvben: 95
elkészítve: 2/2
Facebookon megjelent: -

szakács

Kárai Dávid

Mióta szakács: 2013.03.04.
314 recept

receptjellemzők

konyha: magyar
fogyókúra: Dukan fenntartó, Dukan megszilárdító
szezon: bármikor
kategória: húsételek
nehézség: könnyű
kalória: átlagos
szakács elkészítette: család kedvence receptek
mikor: ebéd, vacsora
diéta: gluténmentes, tojásmentes
elkészítési idő: 30-60 perc
adag: 4 főre
fogás: főétel
alkalom: vasárnapi ebéd

egyéb elnevezések

mézes mustáros csirkefalatok

Hozzászólások (1)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

411
napraforgó olaj 2 ek
vöröshagyma 1 közepes db
sárgarépa 1 közepes db
zeller 0.5 kis db
csirkemell filé 500 g
fokhagyma 1 gerezd
gyömbér 3 cm
chili 1 db
habtejszín 250 ml
mustár 6 teáskanál
méz 1 ek
petrezselyem 1 csokor
0 ízlés szerint
bors 0 ízlés szerint