Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Brownie habkönnyű túrókrémmel

Brownie habkönnyű túrókrémmel
Brownie habkönnyű túrókrémmel
33 perc / előkészület: 15 perc sütés: 18 perc
receptkönyvben hozzászólások (83)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Sokféle verziója létezik ennek a modern, amerikai süteménynek, de a világ minden táján istenítik a csoki kedvelői. Puha, szaftos, mennyei. Az én verzióm túrókrémmel készült, így kihűlte után is habkönnyű, légies marad, s fagyi nélkül is krémes és lágy.

hozzávalók / 4 adag

A tésztához

A forma kikenéséhez

A krémhez

ajánlat

Az ínyencebbek bogyós gyümölcsökkel vagy fagyival fogyasszák, bár önmagában is isteni.
Érdemes mindenképp langyosan is megkóstolni, amikor a csoki még kissé folyós. Felejthetetlen élmény.

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. A tésztához vágjuk apró darabokra a kétféle csokit, majd egy tálban keverjük össze a többi száraz hozzávalóval, vagyis a liszttel, kakaóporral, sütőporral.
  2. A tojások fehérjét verjük kemény habbá, majd alacsony fokozaton adjuk hozzá a tojások sárgáját, a kétféle cukrot, végül csurgassuk hozzá az olajat is.
  3. Vegyünk elő egy fakanalat, és a száraz hozzávalókat óvatosan keverjük a tojásos masszához. Legyünk óvatosak, nehogy összetörjük a habot.
  4. A krémhez egy villával nyomkodjuk szét a túrót, majd keverjük bele az egész tojást és a kétféle cukrot.
  5. A formát kenjük ki vajjal, majd kanalazzuk bele a csokis massza felét. Egyenletesen oszlassuk el. Erre jöhet a túrókrém úgy, hogy a két réteg ne keveredjen egymással. Befejezésül jöhet a maradék csokis massza a tetejére.
  6. Előmelegített sütőben süssük 18-20 percig. Ha még ragad a tűre a tészta, akkor is vegyük ki a sütőből, mert ha túlsütjük, elveszti krémes lágyságát, nagyon száraz lesz, amikor kihűl.
  7. Langyosan már szépen szeletelhető, de a lágy textúra miatt szélesebb eszközzel - pl. tortalapáttal- emeljük ki a szeleteket.

  • sütési hőfok: 175°C
  • sütési mód: hőlégkeveréses
  • tepsi mérete: 20x20 cm

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 1
össznézettség: 120 056
elküldve: 51
receptkönyvben: 2 287
elkészítve: 86/121
Facebookon megjelent: -

szakács

Ms. Poppy

Mióta szakács: 2009.12.08.
29 recept

receptjellemzők

konyha: amerikai
szezon: bármikor
kategória: édes süti
nehézség: könnyű
vegetáriánus: ovo-lakto vegetáriánus
mikor: tízórai, ebéd, uzsonna
elkészítési idő: 30-60 perc
kalória: magas
adag: 4 főre
fogás: desszert
alkalom: Valentin-nap

egyéb elnevezések

túrókrémes brownie, töltött brownie túróval

Hozzászólások (83)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

PÉva
PÉva Sun, 2014-10-26 14:33

ma megint megsütöttem. és még mindig fantasztikusan finom!!! főleg melegen :))

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Wed, 2013-09-25 15:32

Szerintem működne. Azért arra talán érdemes figyelni, hogy gyorsan adagold ki a masszát, így a tojásfehérje habja nem esik össze. Majd írd meg, hogy sikerült!:)

ancsagirl95
ancsagirl95 / ancsagirl95 Sun, 2013-09-29 15:21

Megcsináltam! Igazi türelemjáték volt a barna tésztát a muffinformákba varázsolni (sűrű volt), főleg a tetején, azt hittem, hogy nem fedi be rendesen, de sülés közben szépen ráterült. Először azt hittem, hogy ki fog folyni a formából, de szerencsére nem. Szép nagy pufók muffinok lettek! :)
12 darabos muffinformába töltöttem, de még maradt egy kevés csokis tészta, és kb fele túrókrém...szóval gondoltam egyet és összekevertem a tésztát és a túrót, és az így kapott masszát sütöttem ki másodszorra, ebből 8 mini lett, ami belefért volna 6-ba is... xD
Nem bántam meg ezt a kis változtatást, csak legközelebb vagy kevesebb túrókrémet csinálok hozzá, vagy dupla adag tésztát....de inkább az utóbbit! :D
Köszönöm szépen a receptet! :)

Esetleg a dupla adag tésztánál a +2 tojást nem lehetne valami mással helyettesíteni? Mondjuk kicsi tejjel, vagy valami?

Lamilla
Lamilla / Lamilla Fri, 2013-03-15 17:06

Nagy hévvel nekiálltam miután gyorsan átfutottam a receptet, és már összeöntöttem a nedves dolgokat amikor észrevettem hogy a tojásfehérjét fel kellett volna verni...végülis leöntöttem az olajat róla meg kihalásztam a tojássárgákat és úgy vertem (persze nem tudtam keményre) így szerintem kisebb lett a mennyiség, úgyhogy tettem hozzá két kanál joghurtot mert féltem hogy kevés lesz.
És sikerült, tényleg finom krémes lett, de azért majd megsütöm úgy is hogy nem rontom el :-) csak azért írtam le, hogy ha valaki úgy jár mint én, akkor ne essen kétségbe, nincs minden veszve :-)
Az elsimításnál szerintem úgy könnyebb ha az alsó massza valamivel kevesebb mint a fele, mert a tepsibe könnyű elsimítani, így a tetejére kicsit több massza marad, és így talán könnyebb :-)

Lina0817
Lina0817 / Lina0817 Wed, 2013-01-16 18:35

Elkészítettem a hétvégén, egyszerű, gyors és nagyon finom! A párom kérésére másnap is megcsináltam, mert annyira ízlett neki is és olyan gyorsan elfogyott. Csak ajánlani tudom :)

lacafaca78
lacafaca78 / lacafaca78 Sat, 2012-11-10 18:27

Sziasztok,

barátnőmnek szoktam erről az oldalról sütögetni ezt-azt (több-kevesebb sikerrel)
Ez a süti most jött ki a sütőből. Dupla adag készült belőle. Hogyan lehet ezt a mennyiséget szépen elteríteni a tepsiben, mert amikor ketté vettem az adagot a tetejére néhol már nem jutott a sűrű masszából. Egyébként jól néz ki. Normál tepsibe raktam.

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Mon, 2012-11-19 09:42

Szia!
Kicsit trükkös a tetején a massza elterítése, de nem lehetetlen. Az egyszeri adagot 20x20- as formában sütöttem, vagyis a dupla adaghoz 40x40- est ajánlanék. Ha ennél nagyobb a forma, valószínű, hogy nem lesz elégséges a massza ahhoz, hogy szépen eloszd a tetején. De ez sem baj, szerintem foltokban elosztva (pettyesen, bocisan) is mutatós és finom lesz.
Remélem, tudtam segíteni, és ez miatt nem ment el a kedved a sütitől!
Üdv,
Ms. Poppy

venika
venika Sun, 2012-11-04 16:31

Fantasztikusnak tűnik ez a süti, és amint látom, mikróban is elkészítette már valaki, én is ott tudnám megsütni...Egy gondom van: én kezdő cukorbeteg vagyok, viszont nagyon szeretem az édességet... Tudnál segíteni átalakítani ezt a receptet, hogy én is megsüthessem magamnak és ne csak olvassak róla, hanem ehessek is belőle ? :) Köszönöm

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Tue, 2012-11-06 08:55

Szia Venika!
Cukorbetegnek sajnos nem ez a legjobb süti.:( Ha mégis nagyon- nagyon vágynál rá, próbáld ki úgy, hogy a lisztet teljeskiőrlésűre cseréled (nem kell átszitálni), valamint használj 10 dkg diabetikus étcsokoládét a sima étcsoki és a Milka helyett, ezt teljes egészében óvatosan megolvasztva a tésztába keverheted, de egy részét durvára vágva is hagyhatod. A cukrot helyettesítsd édesítőszerrel. Még nem készítettem ilyen formában, de elméletben én így csinálnék ebből a receptből diabetikusat.:)
Ha esetleg kipróbálod, várom tapasztalataidat, hátha másnak is segít!

skorpiónő71
skorpiónő71 Fri, 2012-03-30 22:42

Nagyon finom ez a sütemény.
Már legalább 3-4-szer megcsináltam és nagyon ízlett
a gyerekeknek.
Köszi a receptet!

zsofkaart
zsofkaart Mon, 2012-03-26 17:45

Én egyelőre csak szeretném megsütni, de már az elején elbizonytalanodtam... 100 g lisz? Csak?? És mindezt 4 főre? Nem tudom, ki hogy van vele, de felénk egy sütihez minimum 500 g liszt kell! Segítsetek kérlek, nagyon szeretném kipróbálni, de ez nekem gyanús...

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Tue, 2012-03-27 07:56

Szia!
Ebből az adagból egy 20x20- as formányi sütid lesz, ami 4 személynek egyszeri fogyasztásra elég. Ha nagyobb étvágyú sütievők vagytok vagy több főre készül, célszerű duplázni/triplázni a mennyiséget.

zsofkaart
zsofkaart Thu, 2012-03-29 10:11

Köszönöm a választ! Így érthető, mindenképp duplázni fogom, minimum. :)

bija
blange / bija Mon, 2012-03-19 22:18

Elmesélem, hogy legyen ellenpélda.:) Dupla adag, vendégségbe készült, tettem bele ribizlit is.. A jénai elpattant a sütőben, gyakorlatilag négy darabra esett. De a nyers tészta finom volt...:)

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Tue, 2012-03-20 09:01

Kedves Bija!

Fagyasztott ribizlit használtál? Ha igen, a nagy hőkülönbség miatt repedhetett a jénai. Sajnálom a sütőformád, de mosolyogva olvasom, hogy a nyers tészta nem veszett kárba. Legközelebb süsd hagyományos magas falú tepsiben.:)

kicsicsibe
Kicsicsibe / kicsicsibe Wed, 2012-02-15 21:21

Sziasztok!
2 kérdésem lenne.
Ha olvasztani szeretném bele a csokit akkor azt miben olvasszam fel? Mert hogy ugye nincs benne vaj..és én abba tenném.
A másik, esetleg az olaj helyett lehet e vajjal készíteni?? HA igen akkor kb mennyi vaj kell bele??!!!

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Tue, 2012-03-20 09:11

Szia Kicsicsibe!
A csoki sütés közben úgyis megolvad, szerintem kár vele vacakolni. Ha mégis, vízgőz felett olvaszd meg, vagy mikróban alacsony hőfokon rövid ideig.
Lehet vajjal készíteni, de más lesz az állaga. Olvasztott vajból is 1 dl mehet bele, az talán olyan 8-10 dkg- nak felel meg.

btimcsike
btimcsike Mon, 2012-01-30 15:52

Kedves Poppy!
Őszintén szólva nem vagyok már kezdő sütögető , de néha én is benézem amit csinálok:-) így történt , hogy akkor vettem észre, hogy kimaradt az olaj mikor már a száza összetevők mentek a tojásos masszába :(
De sebaj hozzá öntöttem és lett egy nagyon sűrű massza. Ekkor eszembe jutott egy bögrés mikróban készíthető sütemény így egy nagy müzlis tálba eloszlattam a csokis masszát majd túró massza túró megint massza. És reméltem a csodát.
5 perc a mikróban és isteni finom lett Hát még milyen finom lett volna ha nem rontom el:-) de legközelebb is elkészítem csak figyelmesebben. Csak keserű csoki volt itthon de így is nagyon finom alig várom hogy édes csokoládéval is elkészítsem.
Köszönöm

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Thu, 2012-02-02 08:42

Szia Timcsike!
Így születnek az új receptek.:D Elfoglaltabbak külön örülni fognak ennek a hírnek, hogy te már kikísérletezted mikróban elkészítve is.
Örülök, hogy ízlett.:)

szekszárdi bernadett
Sz.Betty / szekszárdi bernadett Sun, 2012-01-22 00:02

Kedves Ms. Poppy!
Vasárnapra kerestem valami könnyű, finom desszertet, és ahogy olvastam a hozzászólásokat, úgy döntöttem ez lesz a kis édesszájú gyerekeimnek a jutalom. Remélem jól fog sikerülni, nagyon kíváncsi vagyok rá, milyen lehet:)

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Wed, 2012-01-25 15:47

Szia Bernadett!
Én pedig arra lennék kíváncsi, hogy sikerült. Remélem, beváltotta a hozzá fűzött reményeket!:)

veszti21
Veszti / veszti21 Mon, 2011-12-05 21:45

Nagyon finom volt. Ez lett a kisfiam szülinapi tortája. Én csokimázt tettem rá (mivel gumicukorral kellett díszítenem), de így is nagyon finom volt. Köszönöm.

kitike
Kitike / kitike Sun, 2011-11-06 13:46

Sziasztok! Lécci segítsen valaki! Olvasztani is lehet a tésztába a csokit? Nekem úgy egyszerűbb. Nem túl édes a tészta? Kicsit sokallom a cukrot. Egyszerűen ellenállhatatlan a recept!!

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Sun, 2011-11-06 21:17

Szia!
Szerintem mehet olvasztva is, de ebben az esetben ne a száraz hozzávalókhoz keverd a csokit, hanem az olaj után vékony sugárban, folyamatosan keverve adagold, hogy ne kapja össze a tojást.
A 80 g cukor kb. 4 evőkanál, szerintem az nem olyan sok. Ha édes csokit használsz, mint én, lehet belőle elcsalni, de keserűbb étcsoki mellé szerintem ennyi kell.
Remélem, tudtam segíteni!
Jó sütögetést!

itthonboszi
itthonboszi Fri, 2011-09-30 17:12

Igen, túl vagyok az első sütésen, és azóta minden nap meg akarom sütni :). Tovább sütöttem, amíg jónak nem láttam, és... mindenkinek ajánlom. Csorog a nyálam, miközben ezeket írom. Holnap ismét tepsibe kerül egy adag. Köszönöm a receptet!

itthonboszi
itthonboszi Wed, 2011-08-31 17:22

Sziasztok!
A csoda most sül, és csodásan néz ki. A gondom, hogy a dupla adag 2o perc után még elég folyós. Sütögetem még, remélem a végeredmény nem okoz csalódást!

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Thu, 2011-09-29 06:46

Kedves Itthonboszi!

Azóta gondolom túl vagy a sütésen. Hogy sikerült?
A recepteknél megadott sütési idő általában viszonyítási alap, de érdemes mindig a saját sütődhöz igazítani.
Ha a megadott idő után még folyós a massza, mindenképp tovább kell sütni. Ha közben a teteje nagyon pirulni, takard le alufóliával, így elkerülheted, hogy megégjen a teteje, míg a közepe még majdnem folyós.

zsuzskabébi
zsuzskabébi Tue, 2011-07-12 18:57

Kedves Ms. Poppy!
Megsütöttem a brownie masszádat (túró nélkül) muffinformában, az itt megadott adag pont jól eloszlott a 12 formácskában, népszerűségét tekintve pedig a másik két fajtát simán verte a kertipartin, pedig azok sem voltak éppen gyengék: étcsokipudingos, és étcsokipudingos-friss málnás :D Egyből elkapkodta a jó nép, úgyhogy ajánlom mindenkinek bátran kipróbálni, és valóban, arra kell figyelni, hogy ne süljön túl szárazra. Megint köszönet a receptért!!
Zsu

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Thu, 2011-09-29 06:42

Kedves Zsuzskabébi!

Csak nem brownie- délutánt tartottatok? Vagy szimplán csokiimádók vagytok (utóbbiért senki sem hibáztatna)?:D
Kíváncsi lennék arra az étcsoki pudingos verzióra, mert igencsak jól hangzik.
Örülök, hogy kipróbáltad az én receptemet is!

Riuska
Riuska Wed, 2011-06-22 16:44

Kedves Ms. Poppy!

Ez a recept nagyon szuper! Már kétszer megsütöttem,a család nagy örömére.Én egyből dupla adaggal indítottam.Ami még nagy siker élményt okozott,hogy elsőre sikerült,és úgy nézett ki teljesen ahogyan a fotón. Érdekes módon nekem nem okozott gondot a rétegek egymásra simítása ugyan is a csokis krémem kicsit sűrű lett,igaz a keserű csokit én is megolvasztottam ahogy olvastam egyik hozzászólónál.
A lényeg,hogy Isteni lett,köszönet érte!

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Thu, 2011-09-29 06:38

Szia Riuska!

Keserű csokival is nagyon fincsi, én is néha úgy készítem (éppen milyen csoki van itthon). Érdemes elolvasni a hozzászólásokat, lehet ötleteket gyűjteni és tanulni új dolgokat.
Örülök a sikerednek, annak meg pláne, hogy elsőre szuperül sikerült minden. Csak így tovább!

marcipanhab
marcipanhab Sat, 2011-06-11 15:03

Kedves Ms. Poppy! Most sütöm harmadszor, s mivel lisztérzékeny vagyok, készül egy gluténmentes változat is. Remélem elég gyors leszek, hogy jusson nekem is! Szóval még mindig a legkedvencebbek közt van !!! Megunhatatlan.
Ismét köszönet a receptért !

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Sun, 2011-06-19 08:33

Szia Marcipanhab! Az okozott függőségért nem vállalok felelősséget!:D
Amúgy meg váljék egészségetekre!

dincsike90
Dincsike / dincsike90 Tue, 2011-06-07 19:32

Kedves Ms.Poppy!
nagyon guszta a sütid!Valami hasonló ízvilágú finomságot kerestem a barátom szülinapjára.A te sütid nagyon megtetszett,de arra lennék kiváncsi,hogy elkészíthetném-e a tortaként is?Arra gondoltam,hogy a tésztát megsütném tortaformában(piskota helyett)és a túros krémmel lekenném,majd a külselyét bevonnám tejszínhabbal és a tetejét megszórnám csokiforgáccsal.Szerinted ez kivitelezhető lenne?Így a kép alapján nem tudom megállapítani,hogy a tészta ill. a krém állaga megfelelő lenne-e a tortához,vagy esetleg túl lágy lenne és szétfolyna?Válaszodat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Dincsike

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Fri, 2011-06-10 22:59

Szia Dincsike!

Igazság szerint ennél a sütinél mindenképp hőkezelni (sütni) kell a krémet is, mert az önmagában elég folyós, és nyers tojás is van benne, szóval olyan tortának, amilyet te leírtál, ezt nem ajánlanám.
Viszont torta lehet belőle úgy, ha egyszerűen kerek formában készíted el, a leírtak szerint, és egy gombóc vaníliafagyival vagy egy kanál tejszínhabbal tálalod.
Önmagában csak a csokis részt is megsütheted tortaalapnak, de fontos, hogy ne süsd túl, mert akkor kiszárad.
Sok sikert és jó ünneplést kívánok!

marcipanhab
marcipanhab Sat, 2011-05-07 21:48

Drága Ms. Poppy!
Hála és köszönet, hogy a receptet megosztottad Velünk. Valami egyszerű de nagyszerűt keresgéltem, mikor ráleltem a BROWNIED-re. Pikk-pakk kész lett, vittem a Családnak, és nem túlzás a dupla adag 3 perc alatt elfogyott ! Profi recept, megdöbbentően könnyű vele osztatlan sikert aratni!!!!!
Mindenkinek ajánlom !
Párom számára nem létezik elegendő mennyiség ha csokiról beszélünk, emiatt egy kicsit kevesebb cukrot és több (eredeti svájci) kakaóport tettem bele. A túrókrémbe buorbon vaníliás cukor került, hihetetlen bársonyos ízeket kaptam.

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Fri, 2011-05-20 08:00

Kedves Marcipanhab!
Ki édesebben, ki kakaósabban szereti a brownie- t, de aki könnyed, csokis dologra vágyik, az nehezen áll ellen egy ilyen sütinek. Örülök, hogy te nem tudtál ellenállni neki, és remélem, még sokszor fog készülni a fenti finomság a konyhádban.:)

zsuzskabébi
zsuzskabébi Fri, 2011-05-06 18:46

Kedves Ms. Poppy,

már majdnem megírtam, milyen kaka lett a süti, de szerencsére megvártam hogy megsüljön, mert finom lett valóban. Még sosem sütöttem brownie-t, lehet hogy nem is a túrós verzióval kellett volna kezdeni, de nem lett rossz. Aránytalan lett a túró mennyisége a tésztához képest, de finomnak finom! Köszönet a receptért!
Zsu

Ms. Poppy
Ms. Poppy / Ms. Poppy Sat, 2011-05-07 08:55

Kedves Zsu!
Örülök, hogy megvártad, míg megsül.:P
Az aránytalan alatt mit értesz? Túl sok vagy túl kevés a túró? A képen szerintem jól látszik, hogyan is oszlanak meg rétegek, de az arányokon könnyen lehet változtatni. Persze figyelembe kell venni a sütőforma méretét is; a képen látható 20x20- as jénaiban készült.

kolibrima
kolibrima Mon, 2011-04-18 11:59

Kedves Ms. Poppy!
Tényleg isteni a süti, hatalmas sikert aratott a családban. Melegen és hidegen is mennyei volt az íze, köszi a receptet!

716
finomliszt 100 g
cukrozatlan kakaópor 2 ek
étcsokoládé 50 g
csokoládé 50 g
sütőpor 0.5 tk
cukor 80 g
vaníliás cukor 1 teáskanál
tojás 2 db
napraforgó olaj 1 dl
vaj 1 ek
tehéntúró 250 g
cukor 40 g
vaníliás cukor 1 teáskanál
tojás 1 db