Mandulaliszt

A mandulaliszt egyre népszerűbb alapanyag, különösen a gluténmentes és alacsony szénhidráttartalmú étrendek követői körében. A mandulaliszt őrölt mandulából készül. Kétféle változata létezik: a héjas (azaz héjával együtt őrölt) és a hántolt (ennek héját eltávolítják, majd finomra őrlik).
A mandulaliszt gluténmentes alapanyagként kiváló alternatívát jelent a konyhában, főként a liszt helyettesítésére. Elsősorban sütéshez és panírozáshoz tudjuk felhasználni. Mivel másként viselkedik, mint a búzaliszt (pl. kevesebb kötőanyagot tartalmaz), gyakran módosítani kell a recepteket. A mandulaliszt diófélét is tartalmaz, ezért azok számára, akik dióallergiában szenvednek, nem fogyasztható.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A gluténmentes mandulalisztnek két válfaját különböztetjük meg: az egyik a mandulaolaj előállításánál keletkezett melléktermék (kisajtolt pogácsa) őrlésével készült, olajban szegény liszt, a másik egyszerűen hámozott, őrölt mandulából áll. A két előállítási módból adódóan más a két liszt tápanyagértéke, íze, de még az sem mindegy, mit sütünk belőlük. A liszt, melyből kivonták az olajat, nagyon száraz, és sok nedvességet vesz fel a tészta keverésénél. A német almatorta készítésénél pl. olajban szegény mandulalisztet használnak, hogy tömörebb legyen a textúrája. Az őrölt mandulából előállított liszt, zsírtartalmának köszönhetően, levegősebb és lágyabb tészták készítésére alkalmas, ilyen pl. a palacsinta.
Válassz olyan terméket, amely légmentesen zárt csomagolásban van: ez megakadályozza a nedvesség és levegő bejutását, ami rontaná a liszt minőségét. Ha lehetőség van rá, válassz átlátszó csomagolásút, így ellenőrizheted a liszt állagát és színét. A friss mandulaliszt világos színű és finom állagú. Szuper- és hipermarketekben, illetve bioboltokban és online is meg lehet vásárolni. A magas zsírtartalom miatt a mandulaliszt hajlamos az avasodásra, ezért hűvös, száraz helyen tárolandó, vagy akár hűtőszekrényben. A szavatossági ideje általában 6-12 hónap.
A mandulaliszt táplálkozási szempontból szuper alapanyag, és számos fontos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. 100 grammja 570 kcal-t tartalmaz, ez részben a magas zsírtatartalma miatt van, hiszen 50 gramm zsír található benne és 21 gramm fehérje.
A mandulaliszt különösen gazdag E-vitaminban, amely antioxidáns hatású, segít megvédeni a sejteket az oxidatív stressztől, és támogatja az immunrendszert. Tartalmaz B-vitaminokat is, például riboflavint (B2), amely fontos szerepet játszik az energiatermelésben és a bőr egészségében. Folsav is megtaláható benne, mely fontos a sejtosztódásban és a DNS-szintézisben, különösen terhesség alatt. A mandulaliszt magas rosttartalmú, így hozzájárul az emésztőrendszer egészségéhez, segít szabályozni a vércukorszintet, és elősegíti a telítettség érzését. Az egyszeresen telítetlen zsírok előnyösek a szív- és érrendszer számára, segíthetnek csökkenteni a rossz (LDL) koleszterinszintet és növelni a jó (HDL) koleszterinszintet.
A mandulaliszt előnyeit elsősorban süteményekben tudjuk kihasználni, így készülhet belőle rebarbarás mandulatorta epermázzal, mandulalisztes brownie, fahéjas-mandulalisztes süti szilvával, túrógombóc eperlabdákkal és diétás gyümölcskenyér is. Kencékhez és egytálételekhez pedig ez a diétás lepény lesz a nyerő. A mandulisztes almáspite is tökéletes vendégváró, amit nem csak gluténérzékenyek fogyaszthatnak.
Még több mandulalisztes receptért görgess lejjebb!
Bármikor.
Száraz, hűvös, sötét helyen.
fehérjetartalom
36 g
zsírtartalom
0 g
szénhidráttartalom
7 g
víztartalom
0 g
fehérje
36 g
Zsír
ásványi anyagok
szénhidrát
rost
29 g
vitaminok
Lássuk, milyen fizetést kínálnak a nyárra a legismertebb áruházláncok leendő bolti dolgozóiknak a Balatonnál.
NosaltyA mai napra főzhetünk egy gazdag, mediterrán stílusú zöldbablevest, házi bélszínrolót és epres-habos palacsintát: gyomor nem marad majd üresen!
NosaltyAzt nem lehet mégsem, hogy egy sütemény egyszerre minden pozitív tulajdonságot halmozzon, ugye? Vagy mégis? Az alábbi epres sütemények egyszerre gyorsak, egyszerűek, relatíve olcsók, és lehengerlően élvezetesek – mindezt pedig a leveles tészta teszi lehetővé.
Lakos BenedekEzekkel az élelmiszerekkel csínján kell bánni, mert könnyedén okozhatnak károkat az egyik legfontosabb szervünkben, a májunkban.
Mai menünk kívánatos, kicsit hamiskás, hisz főzőtökből készül a húslevesünk, de eperlevélből gazdagon tettünk bele. A csirkenuggets gyors és kiadós, a gofri alapreceptet pedig mindenkinek meg kell ismernie, hogy kedvére alakíthassa.
A gyógyteák rendszeres fogyasztása egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen rengeteg egészségügyi előnnyel jár, és sok esetben még gyógyszeres kezelésre sincs szükség. Most egy olyan teát mutatunk nektek, melyet itthon is beszerezhettek, és nagyon jó tesz a vércukorszintnek.
Imádom a bodzát, ezért minden tavasszal alig várom, hogy elkezdődjön a szezonja! Gyerekkorunkban a tesómmal is mindig szedtünk, és míg akkor anyukámnak kellett megcsinálni, addig ma már ...
Pár éve akartam először bodzaszörpöt készíteni (hígíthatósat, tartósat), de a neten a receptek tömkelegéből valahogy nem találtam rá az igazira. Végül több receptet átböngészve ...
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...