Rántást aggasztóan sok ételhez használunk, az aggodalom csupán azért adott, mert nagy nyomás helyeződik a szakácsra, amikor ezt az egyszerűnek tűnő alapot készíti. A zsiradékból és lisztből főzött massza felel azért, hogy egyes szószok, főzelékek és levesek besűrűsödjenek, elég sok múlik tehát azon, hogyan sikerült a rántás. Kövessük a lenti tanácsokat, és (talán) soha többé nem fogjuk elrontani!
Milyen a jó rántás?
Egy átlagos rántás azonos mennyiségű zsiradékból és lisztből készül: ez a tökéletes arány, amivel elérhetjük a megfelelő állagú rántást.
Az alacsony lángra helyezett massza először összeolvad, majd (ha ügyesek voltunk, és csomómentesre kevertük) szépen elkezd pirulni. A felhasználástól függően hagyhatjuk sápadtabbra vagy sötétebbre, a lényeg, hogy ne égessük meg.
Leginkább erre kell odafigyelnünk: hogy a rántás ne maradjon nyers, de ne is kapjon oda. A másik nagy dolog pedig a csomók elkerülése.
Hagyatkozzunk az orrunkra!
A rántás esetében az az elsődleges célunk, hogy a zsiradékban kissé „megfőzzük” a lisztet. Először a nyers liszt ismerős szagát fogjuk érezni: mint amit egy sütemény- vagy palacsintatésztán érezhetünk.
Amikor – a fokozatos és óvatos melegítés hatására – a liszt elkezd főni, szépen lassan elveszíti ezt a nyers szagot, és ezután nem sokkal pirult, diós illatok kezdenek szállingózni a konyhában.
Ekkor kezdjünk jobban odafigyelni a rántásra, nehogy odaégjen. Kevergessük folyamatosan, így elkerülhetjük a kozmálást.
Figyeljük a színt!
A liszt és zsiradék keveréke először halvány és fehéres színű lesz, ami az első pár perc elteltével kezd majd mélyülni.
A „fehér rántás” a legsápadtabb: ez körülbelül 3-5 percen belül elkészül, hiszen a masszának csak arra van szüksége, hogy teljesen elkeveredjenek benne a hozzávalók. A pirulás mértéke itt minimális. Általában ebből készül a besamel.
Egy fokkal sötétebb és komplexebb ízű a „szőke” rántás, amire már jobban rápirítunk. A mélyebb, diós íz nagyon jól áll például a barnamártásnak és egyéb húsos ételeknek, raguknak, amiket esetleg sűríteni szeretnénk.
Amikor már tényleg nagyon sötét színt vesz fel a rántás, inkább már ne használjuk fel, mert mind a liszt, mind a zsiradék (főleg, ha vajat használunk) megégett benne.
Csomómentesítsünk!
Ha az arányokat, a színt és a pirítás mértékét mind jól eltaláltuk, már csak egy utolsó megmérettetés áll előttünk: a csomók eltüntetése. A liszt sajnos híres arról, hogy szeret minden nedves környezetben csomókat alkotni, és nincs ez máshogy a rántás esetében sem.
Előnyös, ha egy lapos fejű habverőt használunk az intenzív kevergetéshez, hogy minden apró kis sarokba elérjünk vele. Hiszen akár egy kis ott maradt lisztdarab is galibát okozhat.
Amikor pedig tovább használjuk az alap rántásunkat, figyeljünk arra, hogy a hozzáadott folyadékot kis adagokként, fokozatosan öntsük, nehogy visszatérjenek a csomók. Így már nem kell aggódnunk, ha legközelebb főzeléket, besamelszószt vagy valamilyen levest főzünk.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Minden konyhai feladatban segítő kezet nyújtunk:
