Zabpehely, kukorica, kókusz: BUNDÁK és PANÍROK a zsemlemorzsán túl

A klasszikus rántott hús krumplipürével, savanyúsággal az egyik leggyakoribb és leginkább kedvelt hétvégi fogásunk, sokan el sem tudják képzelni nélküle a családi ebédeket. Ám a megszokott zsemlemorzsát is lehet variálni, sőt vannak, akik egészségügyi okokból nem ehetnek hagyományos panírral készült rántott ételeket. Alternatív bundázási technikákat mutatunk!

A hagyományosan, zsemlemorzsával készült panírok egyrészt ropogósak, ízesek és nagyon finomak. Ám vannak olyan emberek, akik például gluténérzékenység, vagy más betegség miatt nem fogyaszthatnak sima panírral készült ételeket. Nekik és azoknak mutatunk most néhány alternatív bundát, akik szívesen kipróbálnának valami újat. A bő olajban sült panírozott ételeket persze nem jó napi szinten fogyasztani, de egyrészt vannak már kíméletesebb technikák, amivel szinte minimálisra csökkenthető az olaj mennyisége, másrészt néha egy hagyományos módon készült rántott étel is belefér.

Lehet a bunda corn flakes, zabpehely kókuszreszelék vagy akár dió, mandula is

Búza helyett zab

A ropogóssággal nem lesz gond, ha a kenyér- vagy zsemlemorzsa helyett zabpehelyből készül a húsok, zöldségek bundája. Fontos, hogy a zabpehely jól befedje az ételt, így mielőtt belehentergetjük a zabpehelybe, győződjünk meg arról, hogy a felvert tojás mindenhol jól befogta a húst vagy zöldséget. A felesleges zabpelyhet pedig gondosan rázzuk le róla, hogy ne égjen majd bele az olajba. A zabpehellyel készített bunda alapvetően ropogósabb, mint a klasszikus változat, így frissen fogyasztva a legfinomabb. Ha gluténmentes zabpehelyből készítjük, akkor lisztérzékenyek is ehetik, sőt a szénhidrátban korlátozó diétát követők is fogyaszthatják.

Kukorica az extra ropogósságért

Van, amikor egy bundázott ételnél arra vágyunk, hogy a lehető legjobban ropogjon a fogunk alatt a sült panír. Ehhez a pankomorzsa mellett a másik szuper lehetőség, ha kukoricapelyhet használunk. A hagyományosan lisztbe, majd tojásba forgatott ételt durvára tört kukoricapehelybe forgatjuk, és így sütjük ki. Gyerekek óvatosan bánjanak vele, nehogy az extra ropogós bunda megvágja a szájukat!

Kókuszbunda? Hogy mi?

Nem, nem viccelünk: a kókusz alapvetően édes ételekben, süteményekben szokás itthon használni, pedig számos nemzet konyhájában kerül a sós főételekben is főszerepbe. Gondoljunk csak a kókusztejjel ízesített ázsiai levesekre és currykre. De magát a kókuszreszeléket is lehet bundázásra használni. Vannak receptek, ahol a tojáshoz kókusztejet adnak, és ebbe forgatják a húst, majd a keményítővel elkevert kókuszreszelékben hempergetik meg. Mások egyszerűen lecserélik a morzsát kókuszreszelékre. Az eredmény egy extra ropogós, különleges aromájú, de abszolút nem kókuszízű finomság.

Dió és mandula – tényleg!

Na de hogy dióval vagy akár mandulával is lehet panírozni, azt már egészen kevesen gondolnák. Pedig bizony: darált dióba is hempergethetjük az ételt, arra figyeljünk, hogy a dió legyen durvára darálva, különben kicsapódik belőle a zsír és nem fogja befedni a húst. Sőt ugyanez működhet mandulával is. A hántolt, szeletelt mandulába viszont ne közvetlenül forgassuk bele a húst vagy zöldséget, hanem vegyítsük azt zsemlemorzsával vagy zabpehellyel. Ezeket a fogásokat nyugodtan süssük aztán sütőben, így jobban figyelhetünk arra, nehogy túlságosan megégjen az érzékeny bunda.

Sörtészta, palacsinatészta és tempura

A fent felsorolt bundákban az a közös, hogy a ropogósságukat nem az egymásra kerülő rétegek és a külső réteg durvasága adja – a folyékony, palacsintatészta vagy nokedlitészta állagúra kevert tésztába egészen hidegen kerülnek a hozzávalók, majd igazán forró, bő olajban sütjük ki őket. Ezeket a tésztákat ráadásul még mindenféle fűszerekkel is feldobhatjuk, sőt a sörtésztába vagy palacsintatésztába reszelt krumplit vagy reszelt cukkinit, répát is keverhetünk. Az így kisütött húsok vagy zöldségek kapnak még egy adag extra ropogósságot és ízt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Egyéb főzési, konyhai tippek nektek:

Címlapról ajánljuk

További cikkek