Kiderül, tényleg annyira komolyan kell-e venni az alapanyagok kimérését

Az emberek általában két iskola szerint főznek: van, aki mindent lemér, átszámol és folyamatosan korrigál, ha kell, más pedig jó esetben is szemmel méri csak ki az alapanyagokat, vezérlő elve pedig dédanyáink ősi tanácsa: „amennyit felvesz”. Mi az igazság? Tényleg mindig szigorúan kell követni a receptekben olvasható mennyiségeket?

Mennyi az annyi?

A dolgunk eleve nehezített, hiszen nemcsak országonként változhatnak a mértékegységek, hanem koronként is. Azokban a receptekben, ahol például kanálban vannak megadva a mennyiségek, szakács legyen a talpán, aki pontosan tudja, hogy mekkora kávés-, teás- vagy éppen evőkanálra gondolhatott a recept írója. Dédanyáink korában az evőkanál például szinte kétszer akkora volt, mint manapság. Így, ha a kanalas mérőmódszert követjük, figyeljünk arra, hogy a teáskanál általában 5 grammot jelöl, az evőkanál pedig 15-öt, de sok helyen kaphatóak már standardizált mérőkanalak is, amikkel pontosan kimérhetők a mennyiségek.

Vajon mikor lehetünk rugalmasak a méricskélést illetően?

Tényleg számít?

De valójában tényleg számít, hogy kettő vagy három evőkanál olaj, fűszer vagy akár liszt kerül az ételbe? Mit tegyünk, ha a hat tojásos piskótához csak öt tojásunk van otthon? Már nem is lehet elkészíteni?

A válasz egyrészt összetett, másrészt roppant egyszerű. Először is számít a gyakorlottság és az egyéni ízlés: lehet, hogy a recept előír egy bizonyos mennyiségű cukrot, de mi csak harmadannyit teszünk bele, mert nem vagyunk édesszájúak. Az eredmény lehet, hogy pont az ízlésünknek megfelelő lesz, de az is lehet, hogy el kell ismernünk, több kellett volna belőle. Legközelebb korrigálhatjuk a dolgot.

Sózás

A sózás terén abszolút hagyatkozhatunk a család egyéni ízlésére, ám ne feledjük: a gyerekeknek sokkal kevesebb sóra van szükségük, és a legtöbb ételt utólag is lehet sózni, ha mi csípősebben vagy sósabban szeretjük a dolgokat, ízesítsük külön a saját adagunkat.

Sütésnél legyünk szigorúbbak a mértékegységekkel

Gyakran olvashatjuk különböző szakértőktől, hogy míg főzésnél lehetünk bátrabbak, kísérletezőbbek, a süteményeknél mindig tartsuk be az előírt mennyiségeket. Ez a legtöbbször igaz is, ám ahogy már említettük, nyugodtan használjunk kevesebbet a cukorból, ha túl soknak tűnik a receptben feltüntetett mennyiség, és ha tényleg csak egy tojás hiányzik a piskótához, ne essünk kétségbe, egy kanállal kevesebb cukrot és lisztet használjunk, mint amit a recept előír, így is tökéletes lesz a tészta.

Ha tényleg csak egy tojás hiányzik a piskótához, ne essünk kétségbe!

A mérték a lényeg, avagy értelmet nyer az "amennyit felvesz" kifejezés

Valójában egy vagy két kiskanálnyi vagy grammnyi különbség tényleg nem számottevő, hiszen számos tényező befolyásolja, mennyi liszt vagy folyadék kellhet egy ételbe. Attól kezdve, hogy milyen hőmérsékletű a helyiség, ahol dolgozunk, odáig, hogy milyen az adott alapanyag, változhatnak a mennyiségek. Vegyük például a krumplit, aminek vannak vizesebb és szárazabb fajtái, így ha krumplis pogácsát vagy nudlit készítünk, a titokzatos „amennyit felvesz” kifejezés máris értelmet nyer: a kívánt állag eléréséig szabadon adagolhatjuk a lisztet, minden valószínűség szerint sütésenként változni fog a mennyiség.

Összességében elmondható, hogy minél több kell egy hozzávalóból, annál megengedőbbek lehetünk az eltérésekben is: nem számít ha 100 gramm liszt helyett csak 95-öt, vagy épp 105-öt adunk a süteményhez, az eredmény hasonló lesz. De ha csak öt gramm kell egy erős fűszerből, és mi tízet teszünk az ételbe, számítsunk rá, hogy ez bizony érezhető lesz az ízén, hiszen mégiscsak kétszer annyi került bele, mint amit a recept előírt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


További tippek, trükkök:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...