Attól függ, meddig főzöd – 5 lencsés étel a levestől a kencéig

Ugyan a szilvesztert már bőven a hátunk mögött hagytuk, de ez nem jelenti azt, hogy a népszerű alapanyag, a lencse is hasonló módon eltűnne a konyhánkból. A kis hüvelyes ugyanis elképesztően sokszínű ételek alapja lehet, ha megtanuljuk különböző módokon elkészíteni.

Mindegy, hogy szeretjük a lencsét vagy sem, egészen valószínű, hogy az esetek nagy részében egy, maximum két különböző formában fogyasztjuk: levesként és főzelékként. Pedig a zöldségben ennél sokkal több potenciál is rejlik, amit kár lenne nem kihasználni. A különböző lencsés ételekhez vezető ajtók kulcsa pedig a főzési idő: ezzel variálva érhetünk el eltérő állagokat, eltérő felhasználási módokat.

Attól függ, meddig főzöd – 5 lencsés étel a levestől a kencéig

Leves, főzési idő: nagyjából 25 perc (áztatással)

Kezdjük egy klasszikus, jól megszokott étellel, amiről nem is kell olyan sokat magyarázni. A jó lencseleves alapja egy olyan tökéletesre főzött hüvelyes, ami nem teljesen puha, hanem még megtartott valamennyit az állagából, amire rá lehet harapni.

Ahhoz, hogy elérjük ezt az állagot, érdemes előre beáztatni a lencsét.

Ellenkező esetben a levesben főne meg teljesen a lencse, ami általában ahhoz vezet, hogy nem tudjuk annyira kontrollálni a textúra alakulását. Ha nem figyelünk oda, könnyen szétfőzhetjük a szemeket. Azonban ha előre beáztattuk, a lencse felpuhul, és a forró levesben jobban megtartja majd az alakját és állagát.

Krémleves, főzési idő: teljes szétfőzés (lencsétől függően 25-40 perc)

A krémleves ezzel szemben nem ilyen kényes étel: mivel úgyis szét fogjuk turmixolni a lencsét, teljesen mindegy, hogy a szemek túlfőttek-e vagy sem. Sőt, jobban is járunk a szétfőzés módszerével, mert így minden íz kiszivárog a lébe, ettől pedig a kész krémleves is sokkal finomabb lesz.

Azonban ehhez nagyon fontos, hogy minden egy lábasban történjen: ha a lencsét külön főznénk meg, és utána leöntenénk a levét, a lefolyóban végezné az ízek és a krémes állag nagy része.

Főzelék, főzési idő: nagyjából 30 perc

A főzelék valahol félútón helyezkedik el a leves és a krémleves között, mivel egyszerre fontos a szemek „roppanós” állaga, de emellett a jobban megfőtt lencsék is hasznunkra lehetnek. Főleg akkor, ha a főzeléket önmagával tervezzük besűríteni rántás helyett.

Ebben az esetben ugyanis a fazék tartalmának egy részét le kell turmixolnunk, ezzel érhetjük el a főzelék lisztmentesen krémes, sűrű állagát.

Mártogatós, főzési idő: nagyjából 40 perc

Készíthetünk a lencséből mártogatóst is, ami tulajdonképpen egy sűrűbb krémleves lesz. Épp ezért ugyanúgy szét kell főznünk a hüvelyest, mint a leves esetében. A különbség csak annyi, hogy a főzőléből le kell öntenünk, hogy krémesebb, de nem túl szilárd állagot érjünk el.

Gazdagíthatjuk a lencsekrémet tejszínnel, vajjal vagy más tejtermékkel, de önmagában is nagyon kellemes, mártogatásra alkalmas állaga lesz.

Szendvicskrém, főzési idő: nagyjából 40 perc

Ha pedig nem mártogatni, hanem kenni szeretnénk a lencsét, még kevesebb folyadékra lesz szükségünk a turmixolás során. Először főzzük szét a hüvelyest, hogy jól krémesíthető legyen. Majd szűrjük le, tegyük egy aprítógépbe, és a leszűrt léből fokozatosan adjunk hozzá, amíg el nem érjük a kívánt, kenhető és sűrű állagot.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több sokszínű konhyai alapanyag:

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...