Ez a haltárolás legbiztonságosabb módszere

Trükkös dolog a haltárolás, hiszen még a hűtőszekrényünkben is könnyen megromolhat az a szép darab filé, amit korábban vásároltunk az árusnál. Minden a megfelelő tárolási körülményeken múlik, nézzük, mik ezek!

A haltárolás elsőre nem tűnhet túlságosan kritikus pontnak, pedig ugyanannyira fontos, mint minden más romlandó élelmiszer szakszerű eltevése. Ugyanis, ha nem megfelelő körülmények között tartjuk, a nyers halfilében könnyedén elszaporodnak a baktériumok, aminek a következményei nem éppen kellemesek. Persze abszolút nem ördöngösség a haltárolás, csupán néhány szabályt kell betartanunk.

Ez a haltárolás legbiztonságosabb módszere

A nyers hal ellenségei

Az első számú célunk a haltárolás esetében, hogy megakadályozzuk a veszélyes baktériumok szaporodását a filé felületén és magában a filében is. Ezek a baktériumok bizonyos körülmények között érzik jól magukat, így ezeket kell ellehetetlenítenünk.

A két legnagyobb ellenség a hőmérséklet és a nedvesség: a halat konstans alacsony hőfokon és lehetőleg szárazon kell tartani.

Nedves és meleg környezetben ugyanis gyorsabban szaporodnak a romlást előidéző baktériumok. Ahhoz, hogy minőségi romlás nélkül pár nappal későbbre eltegyük a filénket, érdemes bevetni az alább leírt módszert.

A hűtőnk belseje

Egy átlagos háztartási hűtő nagyjából 3℃-os hőmérsékletet biztosít. Ez a legtöbb élelmiszernek ideális, azonban a hal esetében ennél egy kicsit hidegebb környezetre lesz szükségünk. Az ideális hőfok valahol 0℃ körül mozog.

A hűtőben szintén oda kell figyelni a kiszáradásra, ugyanis a gép belső levegője viszonylag gyorsan képes elvonni némi nedvességet az élelmiszerekből. És ugyan a nyers halnak előnyösebb a száraz közeg, azt mégis el kell kerülnünk, hogy a filé teljesen kiszikkadjon.

A haltárolás legjobb módszere

Tehát biztosítanunk kell a megfelelő hőmérsékletet és a se nem túl nedves, se nem túl száraz közeget. Ezt a következőképpen érhetjük el a legkönnyebben.

  • miután hazavittük, a halfiléket mossuk meg alaposan, majd töröljük szárazra konyhai papírtörlővel
  • tegyük őket egyesével fagyasztózacskóba (ha egymáshoz érnek, sokkal könnyebben megromlana, nyomjuk ki az összes levegőt, és zárjuk le a zacskót
  • egy nagy dobozba vagy tepsibe tegyünk egy réteg jeget, majd erre fektessük a becsomagolt filéket, hogy mindegyik érintkezzen a jéggel
  • a halak tetejére is halmozzunk jeget, majd az egészet tegyük a hűtő alsó polcára, egészen hátulra
  • így tárolva 1-2 napot kibír a nyers hal, minőségi romlás nélkül

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Konyhai technikák minden alkalomra:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.