3 tűzoltó megoldás, amivel újra finom lesz a másnapos sült krumplid

Veled is megesett már, hogy a nyakadon maradt egy csomó sült krumpli? Hogy még másnap is jó legyen a maradék, fogadj meg néhány újramelegítési tippet!

Lehet, hogy nem a sült krumpli a világ legegészségesebb étele, tény azonban, hogy kevés ember van, aki ne szeretné ezt a népszerű és zseniálisan egyszerű köretet. A sült krumpli egyik legnagyobb hátránya, hogy amint kivesszük a forró olajból vagy a sütőből, azonnal elkezd veszíteni ropogósságából, először túl puha, majd túl száraz lesz, ebben az állapotban pedig már senki sem szereti utólag elfogyasztani. A Guardian egyik tanulmánya szerint az éttermekben szemétbe kerülő élelmiszerek közel egyharmada sültkrumpli-maradék.

Előre szólunk, a vékonyabb, gyorséttermi hasábburgonyán már nem lehet segíteni!

Nem kérdés, a sült krumpli frissen az igazi, néhány egyszerű trükknek köszönhetően viszont a másnapos köretet is felturbózhatjuk, mutatunk néhány egyszerű megoldást, hogy a maradék se vesszen kárba.

Nem mindegy, milyen krumplit melegítesz újra

Fontos, hogy néz ki az a sült krumpli! Példának okáért a vékony szeletekre vágott, gyorséttermi sült krumplit már nem érdemes újra melegíteni, ezek a falatok ugyanis az éttermi sütés során fritőzben készültek nagy mennyiségben, vékonyságuk miatt pedig több olajat szívtak magukba sütéskor, mint például az otthon készült krumplik. Minél vastagabb a sült krumpli, annál jobban lehet újramelegíteni is!

Ha te magad sütsz krumplit otthon, figyelj oda, milyen krumpliból csinálod. A legjobb sült krumplik a C-típusú burgonyákból készülnek, ezek puhábbak, lisztesebbek, mint A- és B-típusú társaik. Ha hasáb burgonyában gondolkodsz, inkább sárgás krumplit válassz, a pirosas sokkal jobb lesz pürékbe!

Ne használd a mikrót!

A másnapos rizs felmelegítéséhez a mikró a legideálisabb megoldás, sült krumpli esetében azonban érdemes kihagyni a játékból ezt a konyhai gépet. Valószínűleg sokan próbálták már megmikrózni a másnapos köretet, az eredmény viszont szinte minden esetben puha, szottyos, olajos lett.

1.) A tűzhelyen

Egy serpenyőben melegíts fel közepes, már-már inkább nagy lángon egy evőkanálnyi olajat, majd ha az felforrósodott, szórd rá a krumplit, és pirítsd 3-5 percig.

2.) Süss úgy, mint a belgák!

A belga sült krumpli vastagabb szeletekből áll, ráadásul kétszer sütik ki, hogy a zöldség külseje nagyon ropogós, belseje pedig nagyon puha legyen. Ha neked is vastagabb szelet krumplik maradtak az előző napról, érdemes őket újra kisütni forró, bő olajban. Mivel már egyszer megsült a krumpli, nem kell hosszú percekig állnod a tűz fölött, 3-4 perc alatt újra aranyszínű, ropogós krumplijaid lesznek!

3.) Izzítsd a sütőt!

Melegítsd elő a sütőt 230°C-240°C-ra, a tepsit pedig fedd le alufóliával, és rakd be a melegedő sütőbe, így a tepsi is forró lesz, amikor rákerülnek a krumplik. Ha a sütő felmelegedett, vedd ki a tepsit, és egyenletesen szétoszlatva öntsd rá a krumplit, majd rakd be a forró sütőbe nagyjából 5 percre. Ilyen magas hőfokon hamar látni fogod, ha a krumplik elérik a kívánt minőséget.

+1 Mentsd a maradékot!

Másnapos sült krumpliból számos finom maradékmentő étel készülhet, amelyekben sajtot, szószokat és akár húst is tehetünk. Kitűnő maradékmentő lehet a kanadai poutine vagy például egy tépett húsos, dirty fries névre hallgató sültkrumplitál!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Ezek a praktikák is érdekelhetnek:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Brecz Judit

Rekordhőség és vízhiány fenyegeti az országot: már az ivóvízellátás is...

Az országot sújtó rendkívüli hőhullám nemcsak az emberek egészségét, hanem az ivóvízellátást is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A tartósan 35–40 Celsius-fok közötti hőmérséklet miatt az országos tisztifőorvos július 1-jéig meghosszabbította a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, miközben több településen már komoly gondokat okoz a megnövekedett vízfogyasztás.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...