A belgákat külön kérik, hogy kétszer annyi sült krumplit egyenek a karantén alatt, mint eddig

Óriási túlkínálat van burgonyából Belgiumban, egy kereskedő pedig meglepő kérést továbbított a lakosságnak!

Közel 825 ezer tonna krumplit semmisíthetnek meg Belgiumban- az alig 11 milliós országban ugyanis túlkínálat mutatkozik burgonyából.

A koronavírus idején van pár élelmiszer, aminek a hiányától tartottunk, és egyes húsfélékből, élesztőből ez be is következett, de szerencsére a gyártók gyorsan kapcsoltak, és pótolták a hiányzó alapanyagokat, extra termeléssel.

A belgáknál a sült burgonya igazi nemzeti csemegének is mondható, különleges zsírkeverékben sütött finomság, amit leginkább elvitelre kérnek, és esznek egy korsó sör mellett a helybéliek. Sörből és borból is nagy a túlkínálat, ezek fokozott fogyasztása azért kevésbé javasolt, de a fölösleges burgonya megmentéséért a belgákat arra kérték, fogyasszanak extra adagokat kedvenc sült krumplijukból!

A készletek háromnegyedét a megsemmisítés veszélye fenyegeti, mert idén a járványveszély miatt az összes szabadtéri, fesztiválos rendezvény elmarad, ahol, mondanunk sem kell, kirívó népszerűségnek örvend a sült krumpli - csak örvendene, mert idén a megtermelt burgonyát nem lesz, aki megvegye a szabadtéri büfékben. A Belgapom kereskedelmi csoport arra kérte a belga lakosságot, annak érdekében, hogy megmenthessék a készleteket, a vásárlók egyenek legalább heti kétszer burgonyát, ezzel is hozzájárulnak, hogy ne vesszen kárba a termés. Ha jobban belegondolunk, a burgonya piacán érthető módon borult fel az egyensúly: az egyik legnépszerűbb street food a belgáknál, ami inkább egy igazi útközbeni, vagy leülős, gyors csemege, mintsem otthoni, krumplihámozós feladat. A saját konyhámban én sem nagyon állok neki sült krumplit sütni.

A lakosságtól elvárni, hogy hatvan kilónál is több krumplit egyen meg, ebből a 825 tonnás feleslegből fejenként, eléggé lehetetlen elvárásnak hangzik,

így jöttek képbe az élelmiszerbankok, melyeknek a Belgapom adományozza a felesleges burgonyakészleteket: ezek a szervezetek május végéig 25 ezer kilogramm burgonyát kapnak minden héten.

A vállalat nagyon örül, hogy nem kell megsemmisíteniük a kiváló minőségű élelmiszert, és a legjobb helyre jut el a burgonya,a rászorulókhoz.

A belga sült krumpli egyébként messze földön híres, én is kóstoltam, mikor Brüsszelben jártam, szinte minden helyi büfében, kifőzdében kapható, akárcsak a waffel. A jelenleg kényszerszünetet tartó vendéglátás nem tudja feldolgozni a megtermelt óriási mennyiséget, de a Belgapom példája jól mutatja, hogy nem a lakosság túletetése, hanem az adományozás lehet a megoldás nagyobb vállalatoknál.

Ezeket olvastad már?

via Food&Wine

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...