Ételek, amelyeket inkább ne fogyassz reggelire

A reggeli talán a legfontosabb főétkezés, hiszen eldöntheti, mennyi energiád lesz aznap, és milyen lesz a hangulatod. Van néhány étel, amit éppen ezért szakértők nem ajánlanak a nap első étkezésére.

Rengeteg tudományos kutatás készült már a reggeli fontosságára: azon túl, hogy a megfelelő első étkezés beindítja az anyagcserédet, csökkentheti az esélyt a szívinfarktusra és a cukorbetegségre, valamint javíthatja a napközbeni odafigyelést és hatékonyságot. Fontos az is, hogy a rendszeresen reggelizők általában könnyebben fogynak, és könnyebben is tartják meg az egészséges testsúlyukat.

Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy mit fogyasztasz a nap első étkezéseként. Az alábbiakat például érdemes messziről elkerülni.

Cukros müzlipelyhek

Bár reggelire ajánlják őket, a cukros, egyszerű szénhidrátokat tartalmazó reggelizőpelyhek egyáltalán nem egészségesek. Ha ezeket eszed reggelire, garantáltan nagyon hamar éhes leszel, hiszen a cukor és a fehér liszt hirtelen az egekbe emeli a vércukrodat, majd ugyanilyen hamar le is csapja azt. Érdemes vigyázni az egészségesként hirdetett reggeli müzlikkel és zabkásákkal is, mert nagyon nagy részük tele van cukorral.

Virsli

Bár Magyarországon nagy hagyománya van a reggeli virslievésnek, ez az étel tulajdonképpen alig tartalmaz hasznos tápanyagot. Vannak olyan virslik, amelyeknek magas a hústartalmuk, de általánosságban elmondható, hogy húsnyesedékből, mesterséges ízfokozókból és kötőanyagokból állnak. Ráadásul rendszerint magas a nátriumtartalmuk, ami miatt nemcsak reggelire egészségtelenek, hanem egész napra nem ajánlottak. Ha nagyon szereted a virsliféléket, válassz olyat, amelynek magas a hústartalma, és nincs túlsózva.

A legtöbb virsli húsnyesedékből, mesterséges ízfokozókból és kötőanyagokból áll

Ízesített kávék

Nagyon sokunknak nincs reggel kávé nélkül, de korántsem mindegy, hogy milyennel kezdjük a napunkat. Egy ízesített, cukros kávé már reggel olyan cukorsokkot ad majd a szervezetnek, ami hasonló hatással lesz rá, mint a cukros müzlipelyhek: először feldobja a vércukorszintünket, majd hamar le is viszi, és újra éhesek leszünk. Az ilyen magas cukortartalmú kávék pedig általában rengeteg kalóriát is tartalmaznak.

Az ízesített kávék rengeteg kalóriát tartalmaznak

Gyümölcslé

Még akkor is érdemes odafigyelni a gyümölcslevek fogyasztására, ha nem a boltban vásárolt, cukros változatra gondolunk, hanem magunk készítjük – ilyenkor ugyanis nem ritkán elvesszük a rosttartalmát a gyümölcsöknek, de meghagyjuk a cukortartalmat, ami önmagában fogyasztva problémás lehet. Így már a gyümölcscukor is cukor, hiszen nincs mellette a rost, ami segítené a felszívódását. Ha nagyon szereted a gyümölcsleveket, figyelj arra, hogy hígítva fogyaszd őket, mixelj melléjük zöldséglevet is, és teljes értékű reggelit egyél hozzájuk.

Ízesített joghurt

Az ízesített joghurtok még akkor is óriási kalóriacsapdát jelentenek, ha rájuk van írva, hogy zsírszegények – a cukortartalmuk ugyanis még mindig rendszerint nagyon magas. Érdemes megnézni a címkét, hogy az egészségesnek hitt joghurtban vajon egészen pontosan hány gramm cukor bújik meg. Ha mindenképp ilyen reggelit szeretnél, zsírszegény görög joghurtból készítsd természetes ízesítő segítségével és valódi gyümölccsel.


Még több isteni reggeli:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.