Sokkal krémesebb zabkását főzhetsz az alábbi 5 trükkel

A zabkása sokak reggeli választása, vannak azonban olyanok, akik borzasztó módon ódzkodnak tőle. Ennek talán egyik legnagyobb oka a kása állaga lehet, ami nem mindig vonzó. Nézzük, hogyan tehetjük azzá, jöjjön a Napi Tipp!

Zabkását készíteni több különböző módon is lehet: a tűzhelyen, a mikróban, egy éjszaka alatt a hűtőben vagy egész egyszerűen nyersen is. Leginkább az elkészítéstől függ a végeredmény állaga, hogy az mennyire lesz krémes, mennyire lesz darabos, egyszóval, mennyire lesz kívánatos a reggeliző illető számára. Sokat tehetünk azért, hogy krémesebbé tegyük a zabkását, talán az egyik változat még a zabutáló barátunknak is tetszik majd.

Sokkal krémesebb zabkását főzhetsz az alábbi 5 trükkel

Minél apróbb, annál jobb

A legtöbb boltban kétféle zabbal találkozhatunk: apró- és nagyszeművel. Ez utóbbi sokkal durvább, nem olyan alkalmas a krémes kása készítéséhez. Persze dolgozhatunk ezzel is, csak ne számítsunk tökéletes eredményre.

A krémesebb zabkása érdekében váltsunk az aprószemű pehelyre, vagy a nagy szemek felét cseréljük erre.

Daráljuk a pelyhet

A fenti logika mentén tovább haladva még krémesebb állagot kapunk majd, ha a zab egy részét ledaráljuk. Ezt a legegyszerűbben aprítógépben tehetjük meg: így egy finom, lisztszerű port fogunk kapni.

Technikailag zabpehelylisztről van szó, amit a szemekkel keverjünk el, majd ebből a keverékből készítsük a kásánkat. Ez fényévekkel krémesebb lesz majd, mivel a zabpehelypor besűríti a kásánkat.

Használjunk tejterméket

Sokan vízzel készítik a kását, ami ugyan nem egy megvetendő módszer, mégis sokkal kevésbé gazdag állaghoz (és ízhez) vezet. A tejtermékekkel (mindegy, hogy hagyományos, laktózmentes vagy növényi) főzött zab enyhén édesebb, és sokkal krémesebb, lágyabb állagú reggelit eredményez.

A tej mindig jó választás (akár a konzerves kókusztej is), de az is kiváló megoldás lehet, ha a zabpelyhet egy nagy adag joghurttal összekeverjük, majd hagyjuk egy éjszakán át a hűtőben pihenni.

Keverjünk bele magvajat

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különböző olajos magvakból készített vajak: a földimogyoró, a mandula vagy a kesu mind kiváló fehérjeforrásnak számítanak. Nem mellesleg az ízük is isteni, nagyon jól passzolnak a zabhoz, és gazdag állagot kölcsönöznek a kásának.

A magvajakból elég egy teáskanál is egy közepes tálka zabkásához, amit a főzés után, még langyosan érdemes elkeverni benne.

Adjunk hozzá gyümölcsöt

A gyümölcsök nemcsak a kása tetején, hanem benne is szerepelhetnek. A pépesített banán például édesít és krémesít is egyben, ezért fantasztikus delikvens lehet. De használhatunk bármilyen lédús gyümölcspürét (pl. almaszósz) is, ezektől mind finomabb lesz a reggelink.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több okos, trükkös Napi Tippet olvashatsz itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.