Így rejtsd el a zöldséget, hogy a gyerek észre se vegye – tedd golyóba, tócsniba, palacsintába!

Így dugd el a napi zöldségadagot olyan ételekben, amit még a legfinnyásabb gyerek is örömmel elmajszol majd.  

Vannak olyan gyerekek, aki örömmel rágcsálják a nyers répát, és boldogan fogadják, ha saláta a vacsora, de ez a legritkább eset. A kölykök nagy részével viszont trükközni, ügyeskedni, dugdosni, kérlelni kell, hogy bemenjen a napi zöldség- és gyümölcsadag legalább kis százaléka.

Trükkök, amik működnek

A legrafkósabb fintorgókkal még én sem tudom felvenni a versenyt, azokkal, akik a reszelt répa vékony szálait is ki képesek piszkálni a bolognaiból, de a középpályásoknál nagy sikereket értem már el az itt felsorolt trükkök segítségével. Azt is mindenki tudja, hogy az elutasításnak is vannak korszakai: egyik héten “gyűűűűlöli” a brokkolit, a másikon kieszi a tányéromból. Finnyás hetekre is jó megoldást nyújtanak a lenti trükkök, de fontos, hogy hazudni ekkor sem kell. Ha megkérdezi, mi van benne, muszáj bevallani, de gyorsan hozzá kell tenni, hogy van benne olyasmi is, amit szeret, vagy érzékletesen le kell írni az adott étel állagát, esetleg hasonlatossá tenni egy kedvelt ételhez. Például: "ebben a golyóban nem hús van, hanem zöldségek, de nagyon hasonlít a fasírtgolyóhoz!" Vagy: "ez egy palacsinta, csak van benne spenót, ettől zöld" - és így tovább.

Krémlevesek

Ez a legkönnyebbik út, és voltaképpen totális csalás, de mégis beválik: krémlevesben minden zöldség elrejthető, de nem mindegy, hogyan tesszük. Az ízekre fontos odafigyelni, a kevésbé kedvelt szereplő ne legyen domináns, vagy tompítsuk egy másikkal - például a zellert almával, körtével, a céklát málnával, a brokkolit spenóttal. Ha elég selymes az állaga, plusz teszünk rá mindenféle szuper ropogós feltétet, bármi lecsúszik.

Tócsnik, latkeszek

Az alapszerkezet reszelt krumpli, kevés liszt, tojás, kis lepénykék formájába sütve. Nagy szerencse, hogy a krumpli teljes egészében lecserélhető bármilyen zöldségek keverékére. Például: céklára és répára, zellerre, sütőtökre, édesburgonyára, brokkolit is lehet bele kisebb arányban csempészni, sőt, ezek arányával is jól lehet játszani.

Zöldséggolyók

A kiindulási pont itt a falafel, amit a legtöbb zöldségutáló szeret, mert kívül ropog, belül szaftos, és hát a golyó, mint forma, valamilyen oknál fogva minden gyereknél menő. A csicseriborsó, mint alap, remekül lecserélhető babra, sárgaborsóra, sőt, mellé lehet csempészni más zöldségeket is, például répát, céklát, zöldborsót és spenótot. A zöldséggolyók nem csak főzelékfeltétek lehetnek, de uzsonnára, kirándulásra is nagy örömmel eszik, csak passzoljon éppen a kezükhöz.

Palacsinta

Ha a palacsintatészta alapreceptje megvan, nagyon jókat lehet játszani vele, például hozzá lehet turmixolni zöldeket, például spenótot. A palacsinta eszméletlenül intenzív módon zöld lesz tőle, az állaga pedig ruganyos és kevésbé szakadós, ezért jól működik szendvicsalapként. A skandináv szülők ilyen palacsintákból tekernek tízórait a gyerekeknek, krémekkel, zöldségekkel vagy gyümölcsökkel töltik.

Kenyér

Ha már úgyis kenyeret sütünk, ráadásul szeretnénk, hogy lassabban száradjon ki, akkor simán reszeljünk bele valamilyen maradék zöldséget, lehet akár olyan is, ami kissé fonnyadt, de nincs szívünk kidobni. A legjobb a répa és a cukkini, de a cékla és a káposzta, sőt, a hagymafélék is jól működnek.

Ragu és tésztaszósz

Egy marharaguban vagy kókusztejes-csirkés curryben csomó zöldség el tud bújni anélkül, hogy észrevennék, de nem csak ezért érdemes extra alapanyagokkal turbózni őket. A főszereplő íze, legyen az egy paradicsomszósz vagy egy kurkumás-kókusztejes alap, annyira domináns, hogy a zöldségek eltompulnak mellette, és könnyebben maradnak árnyékban.

Mártogatós

Ha egyszer rájönnek, mennyire jó dolog mártogatni, nem lehet róla lehozni őket, és ezzel kihagyhatatlan ziccert adnak nekünk, mert a túrókrémek, hummuszok és zöldségkrémek éppolyan észrevétlen formái a nem kedvelt alapanyagoknak, mint a krémleves vagy a golyó. A humusz céklával nem csak iszonyú finom, édes, de mókás a színe is. A sárgarépából is lehet krém, ha megsütjük és puhára pépesítjük, sőt, merészebbek a zellerrel is megléphetik ugyanezt.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

Ifjú magyar szakácstehetség aratott nagy sikert Párizsban

Óriási sikert aratott a magyar csapat a nívós nemzetközi gasztronómiai versenyen, a Párizsban megrendezett Chaine des Rotisseurs gasztronómiai világszervezet Ifjúsági Szakács Világbajnokságán. Szeptember 25-én a Novák Iván, Kovács Lázár (Lázár Chef) és Barka Áron vezette csapat lenyűgöző teljesítményt ért el a megmérettetésben.

Nosalty

További cikkek

Heti menü: melengető és sűrű ragulevesek hete

A ragulevesekben az a jó, hogy készülhet csirkével, borjúval, sertéssel, de akár a zöldségeknél is maradhatsz. Kerüljön bele tárkony, petrezselyem vagy kapor, esetleg mustár, tejföl, és persze a levesbetéttel is variálhatsz! Minden raguleves mellé ajánlunk egy-egy pompás főfogást, és a desszert sem marad el.