E heti főszakácsunk Szépróza, akitől most megtudhatjátok, hogyan kezd sütni-főzni valaki, aki alapvetően nem rajongott a konyháért, és hogyan lesz egyre jobb és kreatívabb!
Nagyon meglepődtem és megörültem, hogy ennyi remek szakács után most az én receptjeim is bekerültek ebbe a rovatba. Annál is inkább, mert igazi botcsinálta „szakács” lennék: nem serénykedtem a konyhában kiskoromban, nem csináltam homoksütit a játszótéren, és tulajdonképpen elég sokáig maga a főzés sem érdekelt. Azonban mindig is szerettem másoknak örömet szerezni, és ahogy a bulikra készített muffin–tésztasaláta vonal nyomán egyre szaporodtak az elismerések, és egyre inkább emlegették a barátok, barátnők, hogy „Akkor holnapra csinálhatnál ezt vagy azt”, a kísérletező kedv is megjött. Csak hát volt lemaradás, amit be kellett pótolni, ezért az internet a konyhámban legalább olyan fontos volt eleinte, mint az alapanyagok. Sőt, egy még sosem készített étel előtt most is napokig olvasgatom a recepteket, melyekből aztán kialakítom a saját verzióm.
Emellett a NoSalty azért is játszott meghatározó szerepet a konyhai ténykedésemben, mert már a kezdetektől arra ösztönzött, hogy az étel ne csak finom, hanem szép is legyen. Ma is óriás sikerként élem meg, ha egy-egy receptem kikerül az oldalra – valahogy maradandóvá teszi a végeredményt. Sajnos most, hogy Budapestre költöztem, nem adott minden az esztétikus fényképek készítéséhez, ám próbálok minden tőlem telhetőt megtenni, több-kevesebb sikerrel. A konyhában az egyik legfontosabb dolog számomra a találékonyság, a kreativitás. Sok, azóta már rendszeresen készített receptem született úgy, hogy az otthon lévő alapanyagokból próbáltam valami finomat alkotni. Többet közülük csak hosszas hezitálás után töltöttem fel, mert túl egyszerűnek ítéltem, de utóbb kiderült: nem mindenkinek jutott eszébe ez a megoldás. Ilyen volt a currys rizs, a grillezett cukkini vagy a tejszínes-újhagymás csirke. De jobban belegondolva ebben nincs is semmi meglepő: én is számtalan olyan receptet olvastam az oldalon, amiről az volt az első gondolatom, hogy „Ezt miért nem én találtam ki?”
A hét szakácsa: Takácsné N. Olga >>
Persze eleinte (részben gyakorlatlanságom miatt), nem minden kísérletezésem sikerült kifogástalanul: egyszer egy csokiskeksz-recepthez tejcsokit használtam, mert épp az volt otthon. Mondanom sem kell, hogy a végeredmény nem sok csinos kis keksz lett, hanem egyetlen, gáztepsi méretű. Amíg hűlt, azon gondolkodtam, hogy megpróbálom ehetővé varázsolni, ha nem sikerül, kidobni utána is ki tudom. Végül feltördeltem a kekszet, tálkákba tettem, és vaníliasodót öntöttem rá, majd behűtöttem. Pillanatok alatt elfogyott, szerintem még gyorsabban, mintha úgy sikerült volna, ahogy eredetileg terveztem. Ezért is buzdítok mindenkit kísérletezésre, ha mást nem, tapasztalatot biztos nyerünk vele. A kísérletezéshez persze időre van szükség, nem is szeretek „muszájból” vagy időre főzni. Szeretem átgondolni, hogy mi van otthon, mi mihez illik. Ennek sokszor az az eredménye, hogy mire elkészül az étel, győz az éhség, és nem szánok időt a fotózásra, mondván: nem utoljára főztem ilyet. Hogy a sorozatok szellemében némi izgalmat csempésszek a lezárásba, ilyen a karalábéfőzelék, a spenóttal töltött tócsni, a steak mustáros pácban, illetve a zöldborsmártás. Vagyis: folyt. köv!
