A 6 legismertebb ázsiai tészta, amit otthon is megfőzhetsz

Így a 21. században egyre könnyebb megismerkedni a világ különböző gasztronómiáival. Talán az ázsiai konyha az egyik, ami a legtöbb ember szívébe belopta magát az elmúlt időszakban, az összes különböző, furcsa tésztájával együtt.

Egészen valószínű, hogy a kedves olvasók is kóstoltak már legalább egyféle ázsiai tésztát: utazáson, étteremben, netán otthon. Azonban ez közel sem jelenti azt, hogy ismerjük az összes vékonyabb, vastagabb, átlátszó, barna, levesben vagy egytálételben használt ázsiai tésztát. Ebben siet segítségünkre a lenti cikk: bemutatkoznak a legismertebb fajták.

A 6 legismertebb ázsiai tészta, amit otthon is megfőzhetsz

Chow Mein

Búzalisztből, tojásból vagy vízből kevert tészta, amit vékony szálakban árulnak, leginkább a cérnametéltre hasonlít. Wokos pirított ételek alapját képezheti, éppen ezért gyakran előfőzve kapható, hogy egyenesen a serpenyőbe dobhassuk.

A vékony szálak egészen ropogósra sülnek, a párolt zöldségek és a húskockák mellett változatossá teszik az egész fogást.

Wonton

Hosszú, a spagettinél kicsit keskenyebb tészta a wonton, aminek tojásos tészta adja az alapját. A legtöbbször frissen találkozhatunk vele ázsiai üzletekben. A leggyakrabban levesekbe teszik betétként, rövid idő alatt puhára, ruganyosra fő.

Udon

Az udon az egyik legvastagabb tészta, amit az ázsiai piacon találhatunk, keleten épp ezért szeretik annyira: rágós textúrája rengeteg izgalmat hoz bármilyen ételbe. Szárazon, frissen vagy fagyasztva is kapható.

Levesbe kerülhet, szaftos ragukban is szerepelhet, de egyszerűen halmozhatunk rá fűszeres sült húsokat és zöldségeket is.

Ramen

Tojás nélkül, liszt, víz és só összekeveréséből készül ez a klasszikus japán tészta, amit egészen biztosan mindenki ismer. Leginkább az olcsó instant ramenes zacskókból: ezek az előfőzött, kisütött szálak azért esnek át ezen a dupla előkészítésen, hogy minél tovább bírják a boltokban.

Persze nemcsak az eltarthatóság, hanem a gyors főzés miatt is ki kell tenni ennek a komoly tortúrának a rament. Percek alatt elkészül ugyanis, azonban ezzel vigyázni is kell, hiszen könnyen belecsúszhatunk a túlfőzés hibájába.

A klasszikus levesen túl kerülhet salátákba is, ropogós darabokként, de nassolnivalóként is élvezhetjük.

Soba

Egy különlegesebb tészta, ugyanis hajdinalisztből készül, ezért tele van rosttal és fehérjével. Diós, erőteljesen sós íze van, nagyon komplex ételek születhetnek belőle. Otthon elkészíteni elég bonyolult, mivel a hajdinalisztben nincs glutén, ezért nehéz begyúrni a tésztát.

A boltban keressük a minél magasabb hajdinatartalmú tésztát, ezek ugyanis finomabbak, különlegesebbek. Spagettire hasonlító formában kapható, felhasználását tekintve pedig elsősorban hideg levesekbe teszik. Egy másik népszerű fogyasztási módja a szószba mártogatás.

Rizstészta

Ezzel is valószínűleg gyakrabban találkozhattunk már: átlátszó, szinte üvegszerű tésztaszálak, amik levesekben, stir fry ételekben jelenhetnek meg. Nagyon gyorsan megfő, sőt, vannak olyan fajták is, amelyeket elég beáztatni.

Pirítsuk oda wokban, egy fűszeres szósszal, zöldségekkel és hússal, használjuk levesbetétként, esetleg salátában.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Szívesen főznél együtt Steiner Kristóffal vagy éppen Sass Danival? Most itt a lehetőség, a Nosalty és a Knorr közös Élményfőzésein ugyanis élőben főzhetsz együtt a sztárokkal, ráadásul még otthonról sem kell kimozdulnod, online csatlakozhatsz!

Az Élményfőzésről itt tudhatsz meg többet!


Még több különleges alapanyaggal ismerkedhetsz meg:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.