Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Tojásos cukkinipörkölt

Tojásos cukkinipörkölt
Tojásos cukkinipörkölt
45 perc / előkészület: 15 perc főzés: 30 perc
receptkönyvben hozzászólások (10)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Tojáspörkölt általában akkor készül, amikor kevés időm van ebédfőzésre. Mivel a cukkini nagy kedvencem, egyszer gondoltam, kipróbálom, és azt is főzök bele. Nekünk nagyon ízlett, így aztán cukkiniérés idején sűrűn az asztalunkra kerül.

hozzávalók / 2 adag

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. A hagymát és a fokhagymát apró felvágjuk, a paradicsomot és a paprikát felszeleteljük, a cukkinit ízlés szerinti kockákra vágjuk.
  2. Egy edénybe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát, és kezdjük el párolni. Amikor már üveges, adjuk hozzá a felszeletelt paradicsomot és a paprikát, majd pár percig pároljuk tovább. Ezután adjuk hozzá a szintén apróra felvágott fokhagymát, majd szórjuk meg pirospaprikával, és keverjük alaposan össze.
  3. Öntsük fel egy kevés vízzel, és adjuk hozzá a feldarabolt cukkinit, majd ízlés szerint fűszerezzük. Főzzük addig, míg a cukkini roppanósra fő (vigyázzunk, nehogy a cukkinit túlfőzzük).
  4. Ameddig a cukkini elkészül, főzzük keményre a tojásokat, majd ízlés szerint szeleteljük fel (én négybe vágtam).
  5. Ezután tegyük bele az elkészült cukkinipörköltbe a feldarabolt tojást, majd óvatosan keverjük össze (keverés helyett inkább csak rázogassuk össze, nehogy a tojás szétessen). Pár percig még főzzük alacsony hőfokon.
  6. Tálaláskor ízlés szerinti körettel, pl. kifőtt tésztával, nokedlivel, rizzsel... kínáljuk. (én házi gyúrt tésztát főztem ki hozzá, és azzal tálaltam).
  • elkészítettem: 10 alkalommal

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 0
össznézettség: 9 404
elküldve: 3
receptkönyvben: 142
elkészítve: 7/10
Facebookon megjelent: 1

szakács

Gizi

Mióta szakács: 2013.03.25.
68 recept

receptjellemzők

konyha: magyar
költség egy főre: olcsó receptek
nehézség: könnyű
szezon: nyár
vegetáriánus: ovo vegetáriánus
adag: 2 főre
kalória: átlagos
szakács elkészítette: család kedvence receptek
mikor: ebéd, vacsora
elkészítési idő: 30-60 perc
fogás: főétel
alkalom: vasárnapi ebéd

egyéb elnevezések

cukkinipörkölt, zöldségpörkölt cukkiniből, cukkinipörkölt tojással

Hozzászólások (10)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

gregoreva
Éva-Anyóca / gregoreva Wed, 2013-07-17 20:13

Nagyon tetszik , és nagyon finom étel, kipróbálva, köszönöm.
Mentem is. Máskor is készíthessem. A házilag készített és eltett ételízesítő pedig fantasztikus!!!!!!! :)
Éva-Anyóca

marti48
Marti48 / marti48 Mon, 2013-07-15 12:38

Kedves Gizike,

jo ötlet, en felvert tojassal összekeverve tudom elkepzelni, mint a lecsot, friss kenyerrel.

Üdvözlettel,
Marti

Kard Gizi
Gizi / Kard Gizi Tue, 2013-07-16 16:53

Kedves Márti!
Örülök neki, hogy Neked tetszik ez az egyszerű, ám finom recept. Jó ötlet úgy elkészíteni mint a lecsót, kifogom próbálni.

Üdvözlettel:
Gizi

marti48
Marti48 / marti48 Wed, 2013-07-17 21:50

Gizi tojaspörkölthöz adta hozza a cukkinit, ettöl. :) Az etelizesitö helyettesithetö soval. Elöfordul, hogy egy-egy recept remek mint alapötlet, es egyenileg varialhato.

Üdv.
Marti

Kard Gizi
Gizi / Kard Gizi Tue, 2013-07-16 16:50

Kedves József! Azt döntsed el Te magad, hogy mitől is pörkölt!!!! Ételízesítőt mindenki használ, a különbség csak annyi, hogy van aki be meri vallani, és van aki nem. Veled ellentétben én be merem vallani, méghozzá bátran. (igaz neked fogalmad nincs arról, hogy én milyent is használok :) )