Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Sissi torta

Sissi torta
Sissi torta
80 perc / előkészület: 50 perc sütés: 30 perc
receptkönyvben hozzászólások (4)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Apukám 51. születésnapjára készítettem ezt a tortát. Belül három sor kakaós piskóta között, három sor sárgabarackos joghurtos-habos krém váltja egymást.

hozzávalók / 6 adag

A piskótákhoz

A krémhez

A díszítéshez

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. 3x3 tojásból egyszerű kakaós piskótát sütünk. Amíg hűl, addig elkészítjük a krémet.
  2. A zselatint a vízben feloldjuk és forráspontig melegítjük, majd félrehúzzuk a tűzről.
  3. A sárgabarack befőttet lecsöpögtetjük.
  4. A tejszínt elkezdjük felverni a porcukorral, majd hozzáöntjük a joghurtot, és vékony sugárban belecsurgatjuk a zselatint is. Végül hozzáadjuk a befőttet is, és jól összedolgozzuk a habverővel a krémet.
  5. Az első piskótalapra rákenjük a krém 1/3-át, rátesszük a második lapot, ismét 1/3 krémet kenünk rá, aztán jöhet a harmadik piskótalap, erre pedig a maradék 1/3 krém. 1-2 órára tegyük a hűtőbe, hogy jól megszilárduljon.
  6. Sárgabarack lekvárral vékonyan kenjük meg a torta tetejét. Verjünk fel a habtejszínt a habfixálóval, töltsük nyomózsákba a habot, és díszítsük kedvünk szerint a tortát.


 

  • tepsi mérete: 24 cm
  • elkészítettem: 1 alkalommal

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 1
össznézettség: 15 078
elküldve: 2
receptkönyvben: 154
elkészítve: 3/11
Facebookon megjelent: -

szakács

KisnéTimi

Mióta szakács: 2011.02.01.
35 recept

receptjellemzők

konyha: magyar
alkalom: születésnap
mikor: mindig
szakács elkészítette: párszor készített receptek
szezon: bármikor
nehézség: közepes
kategória: torta
kalória: magas
elkészítési idő: 60-120 perc
adag: 6 főre
fogás: desszert

egyéb elnevezések

sárgabarackos torta, tejszínes-barackos torta

Hozzászólások (4)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Gopher
Gopher Fri, 2013-09-20 11:26

Kedves Timi!

Ha állati eredetű tejszínt verek fel a habfixálóval, biztosan kemény marad a hab a diszítéshez, és nem esik össze? 15 fős vendégem lesz, és szeretném ha jól sikerülne!
Ksözönöm a válaszod!

cristhy
cristhy Sun, 2012-11-25 10:13

Kedves Timi!

Köszönöm ezt a finom receptet,tenap megcsináltam,és nagyon finom volt...:D

Üdv:Kriszti

785
tojás 9 db
cukor 9 ek
finomliszt 9 evőkanál
cukrozatlan kakaópor 6 ek
sütőpor 1.5 csomag
habtejszín 4 dl
gyümölcsjoghurt 400 ml
porcukor 2 ek
víz 1 dl
zselatin 25 g
sárgabarackbefőtt 35 dkg
sárgabaracklekvár 10 dkg
habtejszín 3 dl
habfixáló 1 csomag