Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Klasszikus panettone

Klasszikus panettone
Klasszikus panettone
70 perc / előkészület: 20 perc sütés: 50 perc
receptkönyvben hozzászólások (14)
jegyzet hozzáadása,
törlése, szerkesztése

story

Már sokadik éve eltervezem, hogy Karácsonyra sütök panettone-t, de soha nem jött össze. Most már jó előre megvettem hozzá a papírkosarakat, és tudtam, hogy időigényes sütemény, úgyhogy két nappal az ünnep előtt úgy döntöttem nekiállok. Na ja, időigényes, de nem két nap kell az előkészülethez, hanem tizenkettő! Ha teljesen autentikusak akarunk lenni, akkor először kovászt kell hozzá készíteni, és ezt a tésztához adni. Nem baj, nem hagytam magam, és idén csak azért is megsütöttem. Dacota kolléganőnek van egy receptje, amit egyenesen olasz barátnőjétől szerzett, és az bizony nem kovásszal készül, úgyhogy akkor én sem görcsöltem rá a dologra. A kiindulópont a Jamie magazin egy régi számában közölt recept volt, ezt alakítottam át azután, hogy jó sok más receptet átnyálaztam. Az eredmény egy szuper foszlós, nem túl édes, gyönyörű ünnepi kuglóf! Ez az adag egyébként két nagy pannatone-ra elég, úgyhogy nyugodtan felezhetjük a mennyiséget, de ha már nekiállunk, akkor érdemes nagyban csinálni, és az egyiket valakinek elajándékozni. Nagyon boldog lesz tőle, az tuti!

hozzávalók / 12 adag

Szólj hozzá!

elkészítés

  1. A két lisztet egy tálba összeszitáljuk, majd kiveszünk belőle 200 grammot, és egy keverőedénybe tesszük.
  2. A tejet meglangyosítjuk, belekeverünk egy teáskanál cukrot, és belemorzsoljuk az élesztő kétharmadát, majd hagyjuk negyed órát, amíg szépen felfut.
  3. A felfuttatott élesztőt hozzáadjuk a 200 g liszthez, és tésztává gyúrjuk, majd 5-6 percig dagasztjuk. Fóliával letakarjuk, és meleg helyen egy órát kelesztjük.
  4. Amikor megkelt, átgyúrjuk, hozzáadunk 2 egész tojást, a maradék élesztőt, 360 grammot a lisztkeverékből, valamint 60 g vajat és 60 g cukrot. Alaposan összedolgozzuk, és dagasztjuk, majd újra letakarjuk fóliával, és két órát kelesztjük.
  5. Amikor megkelt, átgyúrjuk, hozzáadjuk az összes maradék hozzávalót (a jégcukor és a mandulapehely kivételével), összedolgozzuk, dagasztjuk, és jön újabb két óra kelesztés.
  6. Amikor megkelt, lisztezett felületen átgyúrjuk (ilyenkor annyi lisztet adjunk még hozzá, hogy a tészta már ne tapadjon a kezünkre). Megfelezzük a tésztát, és két papírkosárba tesszük. A tetejüket megkenjük tojásfehérjével, és megszórjuk a jégcukorral és a mandulapehellyel.
  7. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 50-60 perc alatt szép aranybarnára sütjük. (Ha sütés közben a teteje nagyon barnulna, takarjuk le egy alufóliával.)
  8. Ha elkészült, tegyük ki egy rácsra, és hagyjuk kihűlni, szeletelés előtt pedig szórjuk meg a tetejét kevés porcukorral.
  • sütési hőfok: 180°C
  • sütési mód: alul-felül sütés
  • elkészítettem: 1 alkalommal

statisztika

beküldve:
tegnapi nézettség: 0
össznézettség: 12 724
elküldve: 2
receptkönyvben: 118
elkészítve: -
Facebookon megjelent: 1

szakács

Kárai Dávid

Mióta szakács: 2013.03.04.
353 recept

receptjellemzők

szakács elkészítette: párszor készített receptek
mikor: reggeli, tízórai, uzsonna
konyhatitkok: gourmet
kategória: kelt tészta
nehézség: közepes
vegetáriánus: ovo-lakto vegetáriánus
szezon: tél
alkalom: karácsonyi édességek, karácsonyi gasztroajándék
konyha: olasz
kalória: magas
elkészítési idő: 60-120 perc
fogás: desszert
adag: 12 főre

egyéb elnevezések

olasz karácsonyi kuglóf, panettone

Hozzászólások (14)

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

majerfincike
majerfincike Sun, 2017-12-24 09:14

Kedves Dávid!
Egy kérdésem maradt a recept végigolvasása után: valóban nem kell keleszteni a formába tevés és a sütőbe kerülés között? :)
Köszi, Fruzsi

newsee78
newsee78 Wed, 2017-10-25 11:08

Kedves Dávid,
Egyrészről nagyon viccesnek találom a hozzászólásokat a receptedhez. Nem tudok szó nélkül elmenni mellettük. Tényleg a receptet megosztó szakácsnak róható fel, hogy úgy kezdenek bele a recept elkészítésébe, hogy végig sem olvassák?! Végül is igen, a tó a hülye amiért a kacsa nem tud úszni!

Szerintem szuperül van összeszedve a recept, meg is próbálom sütni :-)
Viszont én még sosem dolgoztam papír sütőformával sütemények esetében, így ez ügyben kérdeznék vissza. Jól értem, hogy ezt az egyszer használatos papírformát nem kell már fém vagy szilikon formába pluszban betenni, hanem ebben a kemény panettone papírformában kerül a tészta a sütőbe? Nem fog szétfolyni a tészta bennük? Ezek a papírformák akkor ezek szerint vastagabbak, mint mondjuk a muffin papírok!

Köszönöm szépen a segítségedet!

Kata

Kárai Dávid
Kárai Dávid / Kárai Dávid Mon, 2017-11-13 10:12

Szia Kata,

Bocsánat, hogy csak most válaszolok, de elutaztam. Pontosan így van, ahogy mondod, ez kifejezetten egy panettone forma, csak bele kell tenni a tésztát és így megsütni. Nem folyik szét, mert vastagabb papír.

Dávid

mesetó
meseto / mesetó Sat, 2016-12-24 17:05

Eléggé elcseszett dolog, hogy utolsó pillanatosnak titulálod, ami ripsz-ropsz elkészül a fadíszítés és Kevin között, bő lére ereszted a sztorit (ami azért így szenteste felé - annak, aki pont ráklikkelt a receptedre - már nem nagyon fér bele az időbe), azt írod, 20 perc munka és 50 perc sütés, majd a receptből az derül ki, három részletben, összesen 5 órát kell keleszteni a cuccot. Ez így összességében az ember lelki nyugalmának a maradékát is kinyírja :-(
Majd egyszer, ha eszembe jut később, egy ráérős extra hosszú hétvégén azért megsütöm, mert kétségem sem fér hozzá, hogy jó sül ki ebből a receptből, de nem most. Boldog karácsonyt!

Shopie
Shopie Mon, 2017-01-02 19:00

Egyetértek. Sajnos nem olvastam el részletesen, már mindent megvettem, mikor ott álltam este 7kor, hogy na akkor az utolsó pillanatban csapjunk bele. Hát káromkodtam egy cifrát. Mindenesetre valószínűleg a kínomban le-lecsippentett kelesztési idők miatt nem is lett túl jó, száraz lett és élesztőízű.

847
finomliszt 700 g
finomliszt 300 g
tej 150 ml
cukor 1 teáskanál
friss élesztő 5 dkg
tojás 8 db
tojássárgája 6 db
finomítatlan nádcukor 300 g
vaj 400 g
kandírozott citromhéj 80 g
kandírozott narancshéj 80 g
mazsola 200 g
vanília 1 db
jégcukor 3 ek
mandulapehely 5 ek