Teljesen új megvilágításban az újhagyma: így használd fel MINDEN részét húsvétkor

És most következzen egy extrém konyhai megoldás, amiről biztosan megoszlanak majd a vélemények: együk meg az újhagyma gyökerét(is)!

Kilószámra fogyasztjuk tavasszal – főleg húsvétkor – nagy részét azonban a kukába dobjuk ennek a zöldségnek. Gyökeres változást jelent majd a trükk, amivel az egész újhagymát felhasználhatjuk. Az izgalmas lépéssel több lesz az étel, és kevesebb a szemét.

Újhagyma-anatómia...bizony, még a gyökere is ehető!

Pazarló módon esszük legtöbben, pedig lehetséges az egész újhagymát felhasználni. És jelen esetben tényleg az EGÉSZ zöldségről van szó: a levelétől a gyökeréig hasznosítható, ezek mind alkalmasak emberi fogyasztásra.

Teljesen új megvilágításban az újhagyma: így edd meg MINDEN részét húsvétkor

Általában egyedül a zsenge fehér rész kerül a húsvéti asztalokra, és emiatt szinte a zöldség egyharmada a kukában landol. Ugyan tényleg a fehér szár a legkellemesebb a hagyma három része közül, ez nem jelenti, hogy a zöldjét és gyökerét ne tudnánk valamilyen módon főzéshez használni.

Zöld levelek

Az egyik legegyszerűbb dolog, amit a megmaradt zölddel tehetünk, hogy felhasználjuk főzéshez. Bármilyen húsos vagy zöldséges egytálétel készítésénél dobjuk az apróra vágott zöld leveleket a fazékba. Érdemes a vöröshagymával együtt az olajon megdinsztelni, hogy veszítsen valamennyit erősebb ízéből és kellemesen megpuhuljon. A kész szószos ételben diszkréten megbújik.

Krémlevesekben ügyesen elrejthetjük, a plusz hagymalevelektől friss, tavaszi íze lesz. A turmixolás miatt pedig senkinek nem fog feltűnni, hogy egy „mostoha” alapanyag került a tányérjukba.

Szintén jó megoldás, ha a fagyasztóba tesszük későbbi felhasználásra. Gyűjtsünk mellé más zöldségdarabokat is, és néhány hét múlva főzhetünk belőlük egy csodásan gazdag alaplevet.

A gyökér

A boltban vagy piacon vett újhagymacsokor végén mindig ott kígyóznak a gyökér hosszabb-rövidebb szálai. Első ránézésre nem tűnik úgy, hogy tudunk vele bármit is kezdeni. Azonban a látszat csal! A gyökér ugyanúgy fogyasztható, mint az újhagyma több része.

Az apró szálak enyhén hordozzák magukban a hagyma ízét, megfelelő módon elkészítve ropogós, meglepően különleges feltétként szolgálhatnak. Ha a felhasználásuk mellett döntünk, alaposan mossuk meg őket, hiszen általában marad köztük némi föld.

Az alapos megtisztítás után csupán annyi dolgunk van, hogy a szálakat olajban kisütjük, amíg aranybarna színt nem kapnak.

Tegyük levesekre, salátákba vagy szendvicsbe: tulajdonképpen bármihez jó lesz, ha ropogós kontrasztot akarunk elérni. Próbáljátok ki ezekkel a receptekkel:

Ne féljünk idén húsvétkor az egész újhagymát használni, izgalmas kalandban lesz részünk!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Itt mindent megtalálsz, ami a tökéletes húsvéthoz kell:

Forrásunk volt

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.