Vaddisznóhús

A vaddisznó az emlősök osztályába, a párosujjú patások rendjébe és a disznófélék családjába tartozó faj. A vaddisznónak nincs különleges igénye élőhelyével szemben. Csak a minden búvóhely nélküli, teljesen nyílt területeket és a hegyek magas részeit kerülik. Hazánkban a vaddisznó nagyon elszaporodott, bevette magát a nádasokba is, de éjszakanként a fővárosban (a budai oldalon) is lehet vele találkozni. Testhossza 110-155 cm, farka vékony, 15-20 cm hosszú, tömege 50-190 kg (kanok) és 35-160 kg (kocák). Színezete a csaknem feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik; ezt részben a környéken uralkodó talajszínre lehet visszavezetni, a vaddisznók ugyanis előszeretettel dagonyáznak. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak. A kanok elsősorban az évről évre jobban kiálló szemfogaikkal (agyaraikkal) tűnnek fel. A vaddisznók jelenlétére utal jellegzetes szaguk is, de túrásaik ugyancsak elárulják őket. A vaddisznót joggal nevezhetjük igazi mindenevőnek. Tölgy-, és bükk makk, valamint mindenféle, a földön elérhető gyümölcs mellett férgeket, és más, a talajban található állatokat is fogyaszt. Mindenfelé szorgalmasan vadásszák egyfelől kártékonyságáért, másfelől húsáért, de értékesítik bőrét és sörtéit is. A vadmalac legjobb egészben sütve. A nagyobb részek általában sütve, a kisebbek sütve vagy párolva, ill. főzve jók. A belsőségek sütve, pirítva, párolva ízletesebbek. A vörösbor és a gomba sok étel fontos részét képezik.