Így legyen lapos hasad karácsonykor!
Karácsonyi menü terén ahány ház, annyi szokás, mégis szinte biztos, hogy legtöbbünknél jelentős szerep jut a nem épp kímélő töltött káposztának, esetleg a disznótorosnak.
Bodon Judit dietetikusKarácsonyi menü terén ahány ház, annyi szokás, mégis szinte biztos, hogy legtöbbünknél jelentős szerep jut a nem épp kímélő töltött káposztának, esetleg a disznótorosnak.
Bodon Judit dietetikusSzeretünk főzni, mert kreatívak lehetünk, és örömöt okozhatunk másoknak. Jó látni, ahogyan készül az étel, és a végén az asztalra kerül a finom, látványos eredmény. (x)
NosaltyAz olaszok bejglije minden évben gyönyörű csomagolásával csábít az üzletek polcain. Úgy döntöttem, hogy idén mégis inkább saját kezűleg készítem el.
Szikszai AnnaHogy mitől és miért is lett tipikus karácsonyi étel a hal, a káposzta vagy a mákos bejgli? Bevallom, soha nem gondolkodtam rajta. Ezért utánajártam!
adminHanyatt című számát egy nyáron át énekelte vele az ország. Igazi jelenség, aki már évek óta a zenei élet meghatározó tagja - ezúttal Polgár Odettel ebédeltünk.
Szikszai AnnaA karácsonyi időszak alatt a barátaim sokszor beugranak hozzám látogatóba és egy kicsit melegedni az egész napos rohangálás után - ilyenkor finomságokkal kínálom őket.
adminHáromfogásos ünnepi vacsorát ajándékozhatunk család nélkül élő gyermekeknek a Köpönyeg.hu és a Gyermekétkeztetési Alapítvány segítségével.
Országh KittiKözeledik a karácsony, és mi már azon gondolkozunk, mivel tudnánk megkönnyíteni a konyhai teendőket. Ismerjétek meg a NoSalty szerkesztőinek kedvenc konyhai eszközeit!
NosaltyAz LG legújabb hófehér, virágmintás mikrohullámú sütője csupa hasznos funkcióval készült. Nézzük milyen finomságokat készíthetünk vele!
NosaltyKéne karácsonyra valamilyen gyors, de a társaságot mégis lenyűgöző recept? A káposztás lepény elég télies, ünnepies az alkalomhoz, és egy óra alatt elkészül!
Országh KittiSzeretnél te is ott lenni az Elpuskázva budapesti vetítésén? Válaszolj helyesen kérdésünkre, és nyerd meg a 30 páros belépő egyikét!
NosaltyA csillagszóró megvan? Van elég sütőmargarin? A feladatok száma karácsonykor végtelen, de a memóriánk sajnos nem. Nyomtasd ki praktikus karácsonyi listánkat a ZEWA-tól!
NosaltyJátszottál a Soós tészta játékában? Kisorsoltuk a nyerteseket, nézd meg, hogy köztük vagy-e!
Nosalty.huKülönleges parfümesttel vár a soproni Erhardt Étterem! Olvasd el a parfümök ihlette ínycsiklandó menüsort, és jelentkezz, hogy érzékszerveid kényeztethesd!
NosaltyA kávé nem tekinthető annyira ártalmatlannak, mint a víz vagy egy gyümölcstea - és ez gyógyszerbevételkor különösen érvényes szabály. Lássuk azokat az étrend-kiegészítőket és vitaminokat, amelyeket nem kellene kávéval leküldeni reggelente.
Brecz JuditA Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt egy áruház alkalmazottjával szemben, aki milliós nagyságrendű csalást követett el az 50 forintos palackok ismételt visszaváltásával.
NosaltySokan szeretnek biztosra menni, és (legalább) 60 fokon mossák az ágyneműt vagy a törölközőket. Egy 2025-ös brit kutatás szerint viszont a háztartási mosógépek több mint fele nem éri el a beállított hőmérsékletet, így a baktériumok egy része simán túlélheti a mosást.
NosaltyEgy alapvető vitamin, ami, úgy tűnik, képes arra, hogy aktiválja a máj természetes zsírégető folyamatait.
Rakott főételt, követ csinos desszert, amit nyárias itallal kísérünk le.
Veszprémről sokáig az egyetlen benyomásom az volt, hogy ott nőttek fel az unokatesóim, akiket néha meglátogattunk, de egyebekben a városhoz nem volt túl sok közöm. Aztán úgy adódott, hogy vitt már arrafelé az utam munkaügyben, voltam ott szórakozni, és hát, azok a csodás Veszprémi Utcazene Fesztiválok… A város az idővel egyre szépül, egyre hangulatosabb, és az éhes, szomjas stb… egyszóval a megfáradt vándornak egyre több lehetősége van, hogy feltöltődjön. Nézzük is, hogy hova érdemes menni.
Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...